hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. április 20.

Hieronymi Károly

A kerület egykori utcanévadói között találunk olyat, akinek nevét már csak lexikonokban, történelemkönyvekben olvashatjuk, mások emlékét pedig az utcanévváltozás ellenére is megőrizte a köztudat. Mai főszereplőnk Hieronymi Károly.

Hieronymi_KarolyHieronymi Károly politikus, mérnök 1836-ban született Budán. Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban és Budán végezte, majd a budai Politechnikumba került, ahol mérnöki képesítést szerzett. A budai városvezetésnél dolgozott gyakornokként, majd 1857-ban Máramaros vármegyébe költözött, ahol négy év elteltével a megye főmérnökévé választották. A kiegyezést követően, 1867-ban visszatért a fővárosba, és a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumnál állt munkába. Jó kapcsolatot ápolt a politikai körökkel, hiszen Andrássy Gyula miniszterelnök megbízásából 1868-ban külföldi tanulmányútra indult Franciaországba és Belgiumba.
Az ő nevéhez fűződik az Alföld vízvédelmi tervének elkészítése, amelyben a Tisza, a Maros és a Körösök védelmi rendszerét dolgozta ki. (Érdemes megjegyezni, hogy ugyancsak ő gondolta ki a budai és a pesti rakpartok kiépítési terveit is.) Szakmai munkáját nem adta fel, amikor 1875-ben belépett a Deák Ferenc által életre hívott Szabadelvű Pártba. Mérnökként a közlekedés területén azon dolgozott, hogy a magyar áruk tengeri kikötőbe való eljutását biztosítsa, ezért több magánkézben lévő vasútvonalat felvásároltatott. Tevékenységének köszönhetően 1882-ben megválasztották az
Osztrák-Magyar Államvaspálya Társaság elnökévé.

Pályája csúcsát 1892-ben érte el, amikor az első Wekerle-kormány belügyminisztere lett. Nevéhez fűződnek olyan máig ható intézkedések bevezetése, mint az állami anyakönyvezés, a fővárosi kerületi elöljáróságok megszervezése vagy a fővárosi vízművek kiépítése. Rövid megszakításokkal haláláig szerepet vállalt a politikai életben. 1911. május 4-én hunyt el Budapesten, sírja a Kerepesi temetőben található. Népszerűségére jellemző, hogy még abban az esztendőben átkeresztelték a nevére a kissvábhegyi Birsalma utcát.

Az egykori Hieronymi út megegyezett az 1951 óta Határőr útnak nevezett szakasz vonalával: a Városmajor utca és az Istenhegyi út között húzódott. Hieronymi Károly nevét egy köz is őrizte a Kissvábhegyen, ezt ma Pethényi köz néven találjuk meg a térképeken.

B. A.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia