hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. május 18.

„Fű, fa szerelmet illatoz”

A Hegyvidék egyik leghíresebb lakója, Jókai Mór több évtizeden keresztül élt svábhegyi villájában. Legszívesebben ottani szobájában írta regényeit, távol a város zajától, visszavonultan. Az évek során a nagy mesemondó fantáziája nemcsak messzi tájakra, hanem közvetlen környezete felé is kalandozott. A Szerelem bolondjai című regénye az egykori azonos nevű kerületi vendéglőről kapta a nevét.

A Jókai Mór révén országos hírnévre szert tett vendéglő, a Szerelem Bolondjai a Farkasvölgyben állt, zöld környezetben, megbújva a fák lombjai között. A tipikus hegyvidéki vendéglátóhelyek sorába tartozott, ahol kockás abroszos kerthelyiség várta a város forgatagából kiszakadni vágyókat. Jókai is gyakran megfordult arrafelé, és megihlette őt a táj szépsége. Regényében így írt: „Szerelmet hirdet itt minden: fű, fa szerelmet illatoz, méh, bogár, szerelmet zeng, s az erdők minden énekese csak arról dalol, azzal tölti a léget.”
A vendéglő egykor a Torbágyi út 57. szám alatt állt, és a farkasréti villamos (ma 59-es járat) végállomásától húszperces sétával elérhető volt. A fogadó emeleti részében lévő vendégszobákat 1 pengőért lehetett igénybe venni. Az épület falán Jókai-idézet várta a látogatókat: „Azt is kevesen tudják, hol van a Farkasvölgy; a kis házat még kevesebben látták valaha, pedig az gyönyörű hely egy remetének – vagy egy pár szerelmesnek…”
A mai utcabeosztás alapján a döngölt padlójú épület a Rácz Aladár és a Kázmér út sarkán állt egykor. Jókai regényének megjelenését követően jócskán fellendült a forgalma, a villamos-végállomástól szamárfogat vitte fel a vendégeket a Szerelem Bolondjaihoz. Biztosak lehettek benne, hogy itt minden napszakban megfelelő ellátáshoz jutnak: voltak, akik tízóraizni jártak ide, és körözöttes kenyeret ettek friss kenyérrel, vagy virslit császárzsemlével. Az ebédelni, vacsorázni vágyókat pörkölttel, resztelt májjal várták, és egy pohár bor mellett cigányzenét hallgathattak.
Fu_fa_szerelmet_illatozA vendéglő még a két világháború közötti időszakban is kedvelt helynek számított. A tulajdonosa Tóth István volt, aki szinte családi vállalkozásként vezette. Felesége irányította a konyhát, és a beavatottak előre tudták, mikor állt neki Tóth néni túrós csuszát készíteni. A hely szellemiségére jellemző, hogy miközben a tulajdonosok a közelben álló Ördögorom csárdával versengtek a vendégek kegyeiért, s igyekeztek többet nyújtani a másiknál, mégsem dúlt köztük gyűlölködő konkurenciaharc. A kocsmárosok szabad idejükben szívesen ültek le egymással kártyázni, beszélgetni.
A Tóth családnak kölcsönkönyvtára is volt a Böszörményi út 7. alatt, ahol ezzel a reklámszöveggel várták az olvasókat: „Sok kellemes órát szerzett Önnek, mikor Jókai Szerelem bolondjai-t olvasta, de még több kellemes órát nyújt a Szerelem Bolondjai kitűnő konyhája, elsőrangú italai és a gyönyörű kilátás.” Jókai 1869-ben írt regényét 1976-ban meg is filmesítették. Az ezzel járó hírnév és ismertség azonban nem volt elég ahhoz, hogy a vendéglő dacoljon a felette elszálló évekkel: ma már csak képeslapok, fényképek őrzik az egykor közkedvelt vendéglátóhely emlékét.

B. A.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia