hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. május 18.

Új stúdióban a Hegyvidék Televízió

A Maros utcából a Hajnóczy József utca 2. alá költözött a Hegyvidék Televízió (HTV) szerkesztősége. A régi és az új helyszín közti távolság alig néhány lépés, a munkakörülmények közti különbség mégis óriási: egy pincehelyiség helyett most már egy földszinti, tágas, a műsorkészítés igényeinek sokkal inkább megfelelő helyen dolgozhatnak a tévé munkatársai.
Uj_studioban_a_Hegyvidek_TelevizioAz új stúdiót május 10-én Pokorni Zoltán avatta fel Lovas Pál és Kovács Lajos alpolgármester kíséretében. A Hegyvidék polgármestere a szerkesztőségi látogatáson elmondta: örül, hogy sikerült jobb körülményeket teremteni a kerületi polgárok igényeit és kéréseit szolgáló televíziónak. A HTV új központját dr. Szederkényi Károly farkasréti plébános – a Lélekemelő című, heti rendszerességgel jelentkező vallási műsor vezetője – áldotta meg.
Közműsor-szolgáltatóként a HTV korszerű, a helyi igényekhez igazodó, azokat kiszolgáló műsorstruktúrájával közvetítő szerepre törekszik a lakosság, az önkormányzat, a közhivatalok és a civil szervezetek között. – mondta Mottl Ágnes, a stúdió vezetője. A televízió 24 órán keresztül sugározza műsorait. A hét minden napján fő műsoridőben, 19 és 22 óra között új rögzített vagy élő stúdióbeszélgetések kerülnek adásba, 22 órától reggel 7-ig pedig ismétlésekkel találkozhatunk.
Hétköznap reggelenként 7 és 10 óra között egy útfigyelő kamera segítségével időjárás-jelentést és közlekedési információt szolgáltat a csatorna, 10-től 14 óráig pedig a képújság oldalai nyújtanak tájékoztatást a nézőknek. A délutáni, esti stúdióbeszélgetéseket a műsorkészítők színes helyi riportokkal, képes összefoglaló anyagokkal teszik mozgalmasabbá.

z.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia