A sajtóból egyre gyakrabban értesülünk olyan elborzasztó eseményekről, amelyekről korábban aligha volt elképzelhető, hogy nálunk is megtörténhet: egyetemi lövöldözés, előre eltervezett utcai mészárlás, hogy csak két példát mondjak a legfrissebbekből. Mi az oka, hogy egyre több hasonlóról hallunk?

– Több oka is van ennek. Az egyik mindenképpen az, hogy ma már sokkal hamarabb értesül a média mindenről, mint korábban, és több minden kerül napvilágra, mint régen. De szerepe van mindebben annak is, hogy sokkal „hatékonyabb” fegyverekhez juthatunk hozzá, mint régebben. Gondoljon csak bele: egy doronggal is brutális dolgokat lehet művelni, de tömegmészárlásra mégsem alkalmas. Sajnos konkrét példákat is ismerünk mindnyájan, elég a pécsi lövöldözőre, a minap idejében lefülelt budapesti egyetemistára vagy balassagyarmati esetre gondolni. Mielőtt azonban a lelki okokat firtatnánk, érdemes végiggondolni azt is, miért kell a sportlövő klubok tagjainak maguknál hordaniuk az éles fegyvert. Miért nem kell a fegyvert és a lőszert a sportklubban elzárva tárolni? Hogyan kerülhetnek ki ezek az utcára, viselési engedéllyel?! Utólag már hiába tudjuk, hogy rossz kezekbe került.

Előre nem lehet látni? Nem figyelhetünk fel bizonyos jelekre, amik a közelgő veszélyre figyelmeztetnek?

– A nemrég még idejében elfogott fiú esetében szerencsére jól működött a környezet „radarja”, hiszen felfigyeltek azokra az elszólásokra, viselkedésbeli apróbb-nagyobb jelekre, amelyek komoly fenyegetésre utaltak. A pécsi fiú esetében olyan folyamat zajlott, amely magában hordja a bezárkózást, ezért nem is mutatott egyértelmű tüneteket, vagy a kitörni készülő reakció előjelét. A balassagyarmati eset pedig egy lezárt pszichiátriai kezelés után történt meg, amikor az öngyilkossági kísérlete után kezelt férfi, hazatérve, másfelé fordította gyilkos indulatait. Hogy mit tehet a környezet? Figyelni kell egymásra. Bár még így sem biztos, hogy egyértelműen megelőzhetjük a bajt, mégis jobban oda kell figyelnünk mindenre, ami kicsit is eltér a normálistól. Egy időben elkezdett jó terápia sokat segíthet.

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárását követő bizonytalan helyzet után az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézethez csatlakozott az önök intézménye, a Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály. A közelmúltban egy kiállítás tanúskodott arról, hogy nem mindennapi terápia folyik itt.

– Két kiváló művész – Bocz Bea és Bulik Csilla – segít a művészetterápiás műhelyünk működtetésében. A rajzok, festmények és egyéb módszerrel készült képek sokat segítenek nekünk a gyógyításban.

Hogyan?

– Vannak olyan pácienseink, nem is kevesen, akik szavakkal nehezen fejezik ki magukat, a festés vagy rajzolás azonban segít nekik. Nem ritkán egy saját alkotásból pontosabban lehet látni, mi zajlik valaki bensőjében, mint az, amit elmond. Ezzel a diagnosztikában is segítségünkre vannak a rajzok, de a terápiás haladás kimutatására is alkalmasak.

Be lehet valamilyen módon határolni, kik fordulnak segítségért önökhöz?

– Osztályunkon elsősorban lelki eredetű problémák kezelése folyik. Vagyis a depresszió egyes formáit, a pánikbetegséget, különböző fóbiákat, pszichoszomatikus betegségeket, kapcsolati, illetve személyiségzavarokat igyekszünk gyógyítani. Eddigi tapasztalataink alapján elmondhatom, hogy a négy éve működő művészetterápiás csoportjaink beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A tündérhegyi alkotások egyébként nemcsak a gyógyítást szolgálják, de hozzájárulnak ahhoz is, hogy nyitottabbá, elfogadóbbá tegyük az embereket a mentális problémákkal küszködőkkel szemben. Éppen ezért létrehoztuk a Tündérhegyi Galériát – a www.tunderhegy/Galeria internetes címen érhető el –, ahol állandó gyűjteményes tárlaton láthatók a legjobb művek. Megismerésük érdekes és tanulságos lehet mindenki számára.

Antal Ildikó