Január elsejétől a tulajdonos vagy üzembentartó kérésére lehetőség nyílik valamilyen rövid szöveges üzenet fogadására szolgáló elérhetőség, telefonszám vagy elektronikus levélcím bejegyzésére a járműnyilvántartásba. Az igazgatási szolgáltatási díj ellenében igénybe vehető szolgáltatással egyebek mellett a kerékbilincselés is elkerülhető.
Jó tudni, hogy a január elsejével hatályba lépett 304/2009. (XII. 22.) kormányrendelet értelmében a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változást az eladástól számított 5 munkanapon belül az eladónak be kell jelentenie az okmányirodán. A vevő az átírási kötelezettségének az adásvételtől számított 15 napon belül köteles eleget tenni.
A törvénymódosításnak köszönhetően a közterületen szabálytalanul parkoló gépjármű elszállításáról (kerékbilincseléséről) a járműtulajdonost (üzembentartót) még az intézkedés megkezdése előtt az eljáró közterület-felügyelő a felügyeleten keresztül egy alkalommal köteles értesíteni. Fel kell függeszteni az intézkedést, ha az érintett válaszában jelzi, hogy tizenöt percen belül a helyszínre érkezik, és elviszi a járművet, ebben az esetben a csökkentett költséget sem kell megfizetni. Ha a jármű használója tizenöt percen túl, késve érkezik a helyszínre, és közben a jármű rögzítése vagy elszállítása már megkezdődött, ki kell fizetnie a csökkentett költséget. Az elérhetőségek nyilvántartásba vétele az okmányirodákon kezdeményezhető.
mm.
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.