hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. február 23.
Uj_hegyvideki_56-os_emlekmu1

Új hegyvidéki ’56-os emlékmű

Eredményesen zárult a kerület új 1956-os emlékhelyére kiírt szoborpályázat. A múlt értékeit a jelenbe átültető, haragtornyot formázó, monumentális alkotást a Gesztenyés kertben állítják fel. A meglévő gránitszobor új helyre kerül.


Számos megkeresés érkezett az önkormányzathoz, hogy a szomszédos kerületekhez hasonlóan a Hegyvidéken is létesüljön egy olyan közösségi hely, ahol méltó módon lehet megemlékezni az ’56-os forradalom hőseiről. Az emlékhely kialakításáról a képviselő-testület a tavaly decemberi ülésén döntött – mondta el lapunknak Lovas Pál alpolgármester –, egyúttal felkérték a Budapest Galériát egy országos nyílt pályázat kiírására és lebonyolítására.

A lehetőség alaposan megmozgatta a hazai művészvilágot, amit jelez, hogy a felhívásra február 2-ig negyvenhét pályamű érkezett. A neves építészekből és szobrászokból álló zsűri három fordulóban értékelte az alkotásokat. Végül a versenyben maradt három terv közül egyhangú szavazással Nagy Tamás, Meditz Anna és Sziray Zsófia közös munkáját találták a legjobbnak. A zsűri döntése értelmében a második helyet Friedrich Ferenc, a harmadikat Lengyel Péter és Tóth Zsuzsa pályázata érdemelte ki.

Uj_hegyvideki_56-os_emlekmu2
Az alpolgármester szerint a győztes alkotás legnagyobb erénye, hogy a szokásostól eltérő módon, a nézőt aktív szereplőként vonja be az értelmezés folyamatába. Lehetőséget ad arra, hogy mindenki saját hite és szíve szerint vegyen részt a múlt felidézésében. A kompozíció nem szorítja keretek közé az emlékezés szabadságát, nem akarja ráerőltetni az alkotó akaratát a befogadóra. Olyan misztikus teret hoz létre, ahol helye van az emlékezésnek és az ünnepnek.

Uj_hegyvideki_56-os_emlekmu3A pályamű központi eleme egy hét méter magas, három harangot magában foglaló torony, amelyet egy huszonnégy méteres, földbe süllyesztett, a görög színpadra emlékeztető kör közepébe álmodtak az alkotók, utalva arra, hogy a Gesztenyés kert helyén, ahol elhelyezik majd, egykor temető állt. A szakrális felületet betonfallal veszik körül, rajta a szabadságharc tizenhárom napjának történetét bronztáblákba vésett szövegek segítségével követhetik nyomon a látogatók.

Külön helyet kaptak a mécsesek, a falban kialakított fülkékbe bárki elhelyezheti az emlékezés lángjait. A körön belül az évszaknak megfelelő, virágos növényeket telepítenek. Az emlékművet a Gesztenyés kert közepén, az ünnepségeknek mostanáig otthont adó gránitobeliszk helyén építik fel. A régi szobrot a kerület más pontján újra felállítják.

M.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia