Kaán Károly a kiegyezés évében, 1867-ben született Nagykanizsán, sokgyermekes, polgári családban. Iskoláit szülőhelyén, majd Selmecbányán végezte. Az ő életéből sem hiányoztak a külföldi tanulmányutak, ami a XIX. század végén szinte kötelező volt egy diplomás ember számára.

Harminckét éves korában jelent meg első szakmai tanulmánya. Ezt követően sokat publikált, és szakíróként 1908-ban minisztériumi szolgálattételre rendelték be. Folyamatosan haladt felfelé a hivatali szamárlétrán, akkor volt pályája csúcsán, amikor az ország és az erdészet számára is a legnagyobb XX. századi tragédia, a trianoni országvesztés bekövetkezett.

Miniszteri tanácsosként 1916-tól Kaán Károly felügyelte a kincstári, azaz az állami erdők sorsát. Az ország első erdészeként szembe kellett néznie azzal a problémával, hogy hazánk nagy kiterjedésű erdeinek jórészét elcsatolták, ami az országban nagymértékű faínséget okozott. Megoldásként Kaán Károly az Alföld fásításának tervét dolgozta ki – az országgyűlés 1923-ban el is fogadta a törvényjavaslatot, így nekiláthattak a megvalósításnak. Elképzelései nem váltak valóra teljes mértékben, azonban a mai napig megtalálhatók azok a fasorok, erdőcsoportok az Alföldön, amelyeket az ő kezdeményezésére ültettek.

Az erdők és a természet védelmét számtalan helyen, a többi között nemzetközi fórumokon is képviselte. Tevékenysége elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia a tagjai közé választotta 1924-ben. Egy évvel ezt követően nyugdíjba vonult, ettől kezdve teljes idejét a kutatásnak és a tudományos munkának szentelte. 1940. január 31-én hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomba.

Emlékét a róla elnevezett díj mellett tábla őrzi egykori lakóháza falán, a Szilágyi Erzsébet fasor 10. alatt, a Költő utca 21.-ben működő Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának épületében, valamint a kirándulók kedvelt célpontjánál, a Nagy-Hárs-hegyen álló Kaán Károly-kilátónál is. Leszármazottai a mai napig a Hegyvidéken élnek, s gondosan ápolják híres ősük szellemi és tárgyi hagyatékát.

Balázs Attila