hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. március 9.

Helyi védelemmel az épített értékekért

Az elmúlt három évben több tucat hegyvidéki épület és köztéri műalkotás kapott helyi védettséget, decemberben újabb hét lakóház került fel a listára. A kerületi önkormányzat továbbra is mindent elkövet annak érdekében, hogy a Hegyvidék építészeti értékei megmaradjanak az utókor számára.

Egy évtized után 2006-ban tette lehetővé újra az építési törvény, hogy Budapesten a fővárosi önkormányzat mellett a kerületi önkormányzatok is helyi védelmet adhassanak épületeiknek. Azóta több mint száz hegyvidéki villa, társasház és középület, valamint két tucat szobor került ebbe a körbe – mondta el lapunknak Szabó-Kalmár Éva, a XII. kerületi polgármesteri hivatal főépítész irodájának vezetője.

Helyi_vedelemmel_az_epitett_ertekekert1–Korábban, amikor nem volt a kezünkben ez az eszköz, kizárólag a fővárosi önkormányzatnak volt hatásköre a helyi védetté nyilvánításhoz, a kerület csak „tehetetlenül nézhette” több értékes épület karakterének, jellegének átalakítását, eltűnését – tette hozzá az irodavezető. – A tizenkettedik kerület 2006 előtt mintegy háromszáz épület védetté nyilvánítását kezdeményezte a fővárosnál, amely ezek közül mindössze egyet tartott védelemre érdemesnek.

A kerületi védettség nem zárja ki az épületek korszerűsítését, átalakítását, bővítését, de az épület védettségére okot adó jellegzetességek nem változtathatók meg, illetve az épületek nem bonthatók le. A főépítészi iroda szakemberek bevonásával folyamatosan vizsgálja a kerületi épületállományt, és javaslatokat tesz a védettség elrendelésére, amennyiben általános művészeti, építészeti vagy helytörténeti szempontból, illetve az épület állapota miatt ezt szükségesnek látja.

Az irodavezető hangsúlyozta, hogy minden esetben tájékoztatják a tulajdonost, többször kifejezetten a lakók kérésére védenek le egy-egy értékes épületet. Fontos, hogy az épület használói támogassák a kerület törekvéseit, hiszen együttműködésük nélkül a védettség nem érheti el a kívánt eredményt. Az önkormányzat azt szeretné, hogy az érintettek ne rájuk erőltetett kötöttségnek, hanem kiváltságnak tekintsék a kiválasztást.

Helyi_vedelemmel_az_epitett_ertekekert2Mivel a védett épületek felújítása, eredeti állapotba történő visszaállítása többletköltséggel járhat, az önkormányzat célzott támogatásokkal járul hozzá a rekonstrukció elvégzéséhez. Minden évben több millió forint jut erre a célra, amit a lakóközösségek pályázat útján nyerhetnek el. Az értékvédelmi pályázaton a többlakásos épületek mellett 2007 óta családi házak is indulhatnak. Az önkormányzat legfeljebb a költségek ötven százalékáig nyújt vissza nem térítendő támogatást, ugyanakkor az eredeti állapot helyreállítása érdekében a védetté nyilvánított házak további forrásokhoz juthatnak a szokásos társasházi felújítási pályázatokon. A megújult pályázati rendszerben az elmúlt két év alatt 26 épület kapott támogatást az értékvédelmi pályázat keretében.

A védett épületek felújításához nagy segítséget jelent, hogy az önkormányzat a múzeumokban, tervtárakban fellelhető valamennyi irattári anyagot és eredeti dokumentumot összegyűjtötte, és a tulajdonosok rendelkezésére bocsátja. Az adatbázisban korabeli fotók, rajzok és tervek találhatók.

Szabó-Kalmár Éva kiemelte: az önkormányzat mindent elkövet, hogy megőrizze az utókor számára a kerület építészeti értékeit. Ahhoz, hogy az épületek visszanyerjék régi pompájukat, a lakók kezdeményező közreműködésére, egyben szemléletváltásra van szükség. A kerület építési szabályzata is ezt a célt szolgálja, amikor arra ösztönzi a tulajdonosokat, hogy ne az átépítés vagy az elbontás, hanem az eredeti állapot visszaállítása mellett döntsenek. Például lehetőség van az eredeti állapot visszaállítása érdekében a tetőtér beépítésére abban az esetben is, ha az érvényes szabályozás szerint nem lenne lehetséges.

-END-

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia