hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. március 23.
Dijaztak_az_56-os_szoborpalyazat_gyozteseit

Díjazták az ’56-os szoborpályázat győzteseit

Tavaly döntött arról a helyi önkormányzati képviselő-testület, hogy 1956 tiszteletére méltó emlékhelyet alakít ki a Gesztenyés kertben. A köztéri műalkotás elkészítésére kiírt pályázat hivatalos eredményhirdetését március közepén tartották, az első három helyezett díjat kapott.

Jó hírrel fogadta az ’56-os szoborpályázat eredményhirdetésére meghívott alkotókat Pokorni Zoltán: a Budapest Fővárosi Közgyűlés a legutóbbi ülésén hozzájárult a győztes pályamű megvalósításához. Ezúttal tehát politikai és szakmai ellentétek nélkül jöhet létre az emlékhely, ami annál is inkább örömteli, mivel az utóbbi időben szoborügyekben nem volt összhang a kerület és a főváros között – emlékeztetett a polgármester az évek óta húzódó turulügyre.
Hozzátette, volt némi bizonytalanság, hogy emlékszobornak vagy emlékhelynek nevezzék az alkotást, végül utóbbi mellett döntöttek, utalva annak kohéziós erejére. Az emlékhelyet a tervek szerint október 23-án avatják fel, a jelenlegi ’56-os emlékoszlopot pedig a kerület másik pontján újra felállítják.
Az önkormányzat felhívására negyvenhét alkotó nyújtott be pályaművet. A beérkezett munkákat öttagú művészeti zsűri bírálta el, amelynek tagja volt Farkas Ádám és Pauer Gyula szobrászművész, Ferenczi István és Szilágyi András építész, illetve Zsigmond Attila formatervező iparművész. A jelentkezők rendkívül sokrétűen, fantáziadúsan és színesen dolgozták fel a témát. Többlépcsős értékelést követően a bírák az első díjat a Nagy Tamás, Meditz Anna, Sziray Zsófia építészekből álló tervezőcsoportnak ítélték oda.
Lovas Pál alpolgármester a zsűri döntését idézve elmondta: a győztes pályázat egy harmonikus, kulturált emlékhely kialakítására tett javaslatot. Az alkotás központi eleme az elmúlást és az emlékezést szimbolizáló harangtorony, amely a közeli egykori temetőre utalva a lélekharang motívumot eleveníti fel. Mint a díjátadón kiderült, a pályamű elsősorban azért nyerte el a bírák tetszését, mert nem határozza meg, hogy a néző mit gondoljon a forradalomról, és az emlékezés mellett az elvonulásra, meditációra alkalmas pihenőkert szerepét is betölti.

mm.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia