hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. március 23.

Mátyás király és a XII. kerület

A hatodik kötete jelent meg a Budapesti Helytörténeti Emlékkönyv sorozatnak, amelyet a Budapesti Honismereti Társaság ad ki évről évre, és a főváros múltját feldolgozó tanulmányokat tartalmazza.

Matyas_kiraly_es_a_XII._keruletA Budapesti Helytörténeti Emlékkönyv 2005 óta minden esztendőben megjelenik. Ebben látnak napvilágot nyomtatásban azoknak az előadásoknak a szövegei, amelyek a Budapesti Honismereti Társaság által szervezett előadóestek keretén belül hangoznak el. A nemrég megjelent hatodik kötet a 2008-as előadások szerkesztett anyagait tartalmazza, amelyek két fő téma köré csoportosíthatók: Mátyás király és a főváros peremkerületeinek múltja.
A kiadvány a hegyvidékiek számára is tartogat érdekességeket, mivel a Mátyás királlyal foglalkozó tanulmányok sorában az egyik a XII. kerület területén fellehető Mátyás korabeli emlékeket veszi számba. Kerületünk több szálon is kapcsolódik Hunyadi Mátyás személyéhez: itt volt a király vadászterülete, innen szállították a friss forrásvizet a budai Várba, és a pálos rendnek is a közelben működött a magyarországi központja.
A tanulmányból kiderül, hogyan működött az említett vízvezeték, merre haladt a nyomvonala, amely egyébként a mai napig a föld alatt található, és több helyen is előbukkant az építkezések alkalmával. Az olvasó szélesebb spektrumban is megismerheti Mátyás király budai életét: bepillantást nyerhet budai könyvtárának titkaiba, a régészek által feltárt XV. századi leletek sorsába, vagy éppen a pesti Mátyásföld nevének eredetébe.
Az emlékkönyv értékes részét képezi az a helytörténeti adattár, amely kézikönyv jelleget is ad a kiadványnak. Kerületenként lebontva megtaláljuk benne a fővárosi és a kerületi fenntartású muzeális kiállítóhelyeket, valamint azokat az egyesületeket, amelyek helytörténettel foglalkoznak. Kutatók és érdeklődők számára egyaránt fontos része a könyvnek a helytörténeti bibliográfia, amely a főváros történetét feldolgozó írásokat tartalmazza 2008-ból.

B. A.

 

A kötet megvásárolható a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben (XII., Beethoven utca 1/b).

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia