A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár uniós pályázati támogatással fejleszti virtuális, elektronikus és digitális szolgáltatásait. A program keretében olvasásnépszerűsítő kampányokkal, olvasásfejlesztő tréningekkel, a digitális írástudást elősegítő könyvtári foglalkozásokkal, továbbá a veszélyeztetett élethelyzetű fiataloknak szóló speciális szolgáltatásokkal várják az érdeklődőket.
A „Klikkelj az olvasásra!” elnevezésű kezdeményezéssel – könyvtárosok és ismert emberek bevonásával – megpróbálják az érdeklődést még inkább a könyvek irányába fordítani. Egyebek közt lehetőség nyílik a valós és virtuális térben elérhető játékok kipróbálására, a kallódó fiatalok pedig civil életüket támogató információkhoz juthatnak a számukra kifejlesztett tematikus alportálon, ahol segítő mentori szolgálat áll a rendelkezésükre.

A rendezvénysorozat keretében az Ugocsa utcai fiókban „családi szombatokat” rendeznek, amelyeken a szülőknek és a gyerekeknek egyszerre mutatják be, mi minden található egy könyvtárban. Az értő olvasáson alapuló játékos vetélkedők mellett a látogatók ismert alkotókkal is találkozhatnak, valamint szakemberekkel beszélgethetnek mindennapi problémáikról.
A bibliotéka tervei között szerepel egy nyári könyvtári programsorozat beindítása, amelyen a kerületi önkormányzattal együttműködve a Fülemile úti napközis tábor apró lakói körében erősítenék az olvasáskultúrát. Felolvasásokat rendeznek érdekes irodalmi alkotásokból, foglalkozásokon dolgozzák fel a gyermekirodalom klasszikusait, illetve diafilmvetítésekkel, vidám játszóházi műsorokkal segítik a kisdiákok tartalmas nyári elfoglaltságának megszervezését.
mm.
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.