hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. január 12.

Ismét versenyeztek a Buborékok

Hagyományaihoz híven tavaly év végén is megrendezte nagyszabású úszóversenyét a hegyvidéki önkormányzat Városmajor utcai tanuszodájában működő Buborék Úszóiskola. Az indulók hat korcsoportban mérték össze tudásukat.

A Buborék-módszer hatékonyságát jelzi, hogy a mostani, kétnapos verseny legifjabb indulója a mély vízhez szoktató csoporthoz tartozó Kaucsek Boglár volt, aki alig múlt négyéves, mégis már igen jó barátságban van a vízzel. Csak néhány hónappal idősebb a félhaladókkal vízbe szálló Horogh Blanka, míg a haladó csoport üdvöskéjének a hatéves Fertőszögi Zsófi bizonyult. A folytonosságot mutatja, hogy a versenyen ezúttal is sok 18-20 éves úszó indult.

Valamennyi résztvevő buborékos pólót és oklevelet kapott, míg az első három helyezettnek érem járt. A legkisebbeknek Rétai Gábor, a XII. kerületi Szabadidősport Központ igazgatója adta át a díjakat. A legközelebbi versenyt májusban rendezik, addig is várják a Buborékban az úszni és versenyezni vágyó gyerekeket.

mm.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia