hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. január 12.

Vesetranszplantált úszónőt segít az önkormányzat

Uszodabérletet ajándékozott az önkormányzat és a Sportmax- Hegyvidék Szalamanov Zsuzsának. A többszörös világbajnok, vese-transzplantáción átesett úszónő a felajánlásnak köszönhetően jó körülmények között készülhet az augusztusi, dublini Művesekezeltek és Szervátültetettek Európa Játékára.

Azt szokták mondani, hogy az úszásban a monotonitás legyőzése a legnehezebb. Legalább ilyen fontos azonban az elszántság és az akaraterő, különösen akkor, ha valaki egy hosszan tartó, súlyos betegség után határozza el, hogy télen-nyáron kora reggel az uszodában kezdi a napját – emlékeztetett az átadóünnepségen Pokorni Zoltán. A polgármester kiemelte, hogy így tesz Szalamanov Zsuzsa, akinek megalkuvást nem tűrő életigenlése mindannyiunk számára példát mutat.

Nem csupán az úszónő elhivatottsága, hanem eredményei is példamutatók. 1996-ban elvégzett vesetranszplantációja után, a rehabilitáció részeként kezdett el úszni, a következő évben pedig már elindulhatott a sydneyi világjátékokon. Pályafutása legjobb eredményét 2007- ben Bangkokban érte el, ahol a magyar csapat legjobbjaként négy arany- és két ezüstérmet nyert, három számban pedig világcsúcsot úszott. Még ebben az esztendőben az év fogyatékos sportolója választásán a második helyen végzett.

Szalamanov Zsuzsa és Pokorni Zoltán
Szalamanov Zsuzsa és Pokorni Zoltán

Jellemző jelenlegi közállapotainkra, hogy egy ilyen sikeres versenyző támogatásra szorul – hangsúlyozta Pokorni Zoltán. Nem volt ez mindig így, hiszen 2002-ben még létezett a Sportminisztérium, ahol a kerekes székbe kényszerülő olimpikon vívó, Szekeres Pál államtitkárként felügyelte a fogyatékkal élők sportját. Azóta az állami támogatás a harmadára csökkent, a sportolók és a helyi önkormányzatok pedig magukra maradtak. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy a Sportmax-Hegyvidékkel közösen egy ingyenes uszodabérlet biztosításával hozzájárul az úszónő felkészüléséhez. Mint a polgármester kiemelte, köszönet illeti az uszodát vezető, többszörös olimpiai bajnok Székely Bulcsút és Vári Attilát, akik első szóra a kezdeményezés mellé álltak.

mm.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia