A Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat pályázatot hirdet a Hegyvidéken található egyedi épületekkel kapcsolatos reprezentatív fotóalbum nyomdakész állapotba történő előkészítésére. A pályázat beadási határideje: 2011. szeptember 9. A pályázattal kapcsolatos részletek, illetve a további feltételek megtalálhatók a részletes pályázati kiírásban, a www.hegyvidek.hu honlapon.
Szeptemberben is folytatódik az Ugocsa utcai könyvtár és a Hegyvidéki Önkormányzat közös akciója, amelynek keretében a XII. kerületben élő, mozgásukban korlátozott, vagy más okból lakáshoz kötött polgárok számára otthonukba szállítják ki a kiválasztott könyveket, hangos könyveket és folyóiratokat. A szolgáltatás igénybevételének feltételeiről a könyvtárban (telefon: 225-1228), illetve a Hegyvidéki Egyesített Gondozási Központban (457-0648) lehet érdeklődni.
Sikeresnek bizonyult az ötvenlakásosnál nagyobb társasházakkal először 2005-ben megkötött, öt évre szóló önkormányzati felújítástámogatási program. A pályázat keretében a lakóközösségek mintegy kétszázmillió forintból gazdálkodhattak. Sorozatunkban a kerület segítségével megújuló társasházakat mutatjuk be.
Az önkormányzat jóvoltából az idén is kedvezményesen vehették igénybe a kerületi iskolások a Fülemile úti napközis tábor szolgáltatásait. A gazdag programkínálatban a szokásoknak megfelelően a sportolásnak és a kirándulásoknak jutott a főszerep. A mindig népszerű számháborút közkívánatra hetente többször is megrendezték.
A Solti György Zeneiskola ismét Pápa városában tartotta nyári zenei táborát. A táborzáró koncerten a Valahol Európában című musical egy részletét is előadták, a nagyszabású produkcióban összesen hetvenhárman léptek fel.
Bár az időpont változott, a lomtalanítással járó kellemetlenségek és kulturálatlan állapotok még tovább fokozódtak ebben az esztendőben. A mizériából okulva 2012-től kuponos rendszer bevezetését fontolgatja a Hegyvidéki Önkormányzat. A társasházak az FKF Zrt.-nél válthatnák be az évi egyszeri elszállításra szóló kuponokat, így elkerülhetővé válna az utcákat elborító szeméthegyek és a „lomisok” minden évben megismétlődő feltűnése.
A legnagyobb vérhiányban nyújthat pótolhatatlan segítséget az a vérmentő készülék, amelyet a napokban kapott a Szent János Kórház. A hat és fél millió forint értékű berendezés elsősorban azért nélkülözhetetlen, mert a beteg vagy sérült a műtét során vesztett saját vérét kapja vissza mosott-koncentrált formában.
Változott a közúti közlekedési szabályszegések bírságolási rendszere. Egyes kihágások szigorúbb elbírálás alá esnek, illetve több, úgynevezett előéleti pontot jelentenek, így akár már két súlyos eset után is szüneteltethető a vezetői jogosultság.
A nyári tanítási szünet alatt is folytatódott az önkormányzati fenntartású oktatási intézmények felújítása. A komolyabb fejlesztések ezúttal az óvodákat érintették, a szokásos karbantartási munkák mellett két intézményben új sószobát alakítottak ki.
Ami jól jött a nyaralóknak, kellemetlenül érintette az allergiásokat: az elmúlt napok kánikulája miatt gyorsabban nőtt a parlagfű, így jelentősen megemelkedett a pollentartalom a levegőben. Ez a Hegyvidéken élőket is érinti, annak ellenére, hogy a kerületben csak kis számban fordul elő a gyomnövény. A pollenallergia tüneteinek intenzitása az allergológus szakember szerint néhány egyszerű praktika alkalmazásával is csökkenthető.
Kiemelt kerületként vesz részt a Hegyvidék az Európai Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozaton. A címet azzal érdemeltük ki, hogy igen sok helyszín várja majd nálunk az érdeklődőket: a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény összefogásában tizenhárom különböző épület, kert, intézmény nyílik meg, amely egyébként nem, vagy csak nehezen látogatható.
A nyár folyamán néhányan már hozzászoktunk, hogy ismét nyitva áll a hegyvidékiek előtt a MOM Kulturális Központ, pedig az ünnepélyes megnyitója – az arra legalkalmasabb időpontban – a már hagyománnyá vált Hegyvidéki Ősz rendezvénnyel egybekötve zajlik. A megnyitó szlogenje, az „Újranyitás – nyitás az újra” jelzi az intézmény régi–új jellegét. Arról, hogy milyen újdonságokat nyújt a megújult MOM, a kulturális központ igazgatóját, Hambuch Gerdát kérdeztük meg.
Az országos közmédiát is foglalkoztató botránnyá nőtte ki magát, hogy augusztus 20-án este belépőt kellett fizetni mindazoknak, akik a János-hegyi kilátóból szerették volna megnézni a tűzijátékot. A jegyeket a kilátó alsó szintjén működő kávézó tulajdonosa árulta, aki szerint nem belépődíjat szedtek, hanem a tűzijáték ideje alatt nyújtott catering szolgáltatásokért kértek pénzt. Azt azonban még az üzemeltető marketingvezetője sem tudta megmondani, hogy milyen étel- és italfelszolgálást nyújtottak. Az ügy a rendőrségen folytatódik.
„…végre megjött a nyelvvizsga oklevél, és ha már ott voltam, megcímeztem a borítékot, amiben majd elküldik utánam Magyarországra a múlt heti, második vizsgám eredményét. Lementem a bringámhoz, és alaposabban megnéztem az oklevelemet. Erre egy munkásember, aki a hátam mögött állt és olvasta a papíromat, megkérdezte, mi az, hogy »Magyarország«. Elmagyaráztam neki, hogy ez az én országom neve, de ő soha nem hallott róla” – írja a Kínában töltött gimnazista évéről szóló könyvében a hegyvidéki Horváth Levente, aki nemcsak azt tudja, hol van Kína, de még sok egyebet is.
A Pro Ludo Társaskör idén is emlékdélutánt szervezett a Virányosi Közösségi Házban dr. Kiss Áron tiszteletére. Az eseményen Pro Ludo-díjat vehetett át Csányi János mérnök, informatikus, a Játékház.hu Egyesület elnöke.
Érdekes témát választottak a szervezők az idei Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep vendégei számára: az atmoszférát. Az alkotásokból a MOM Kulturális Központban nyílik kiállítás szeptember 2-án.
A magyar irodalmi kultúrát egyetemi tanárként évtizedeken keresztül Közép-Amerikában népszerűsítő Ferdinandy Györgyöt köszönthette az Ugocsa utcai könyvtár közönsége a Magyar Könyvek Tavasza – Márai program sorozat keretében. A Saint-Exupéry-, József Attila-, Márai Sándor-, Krúdy Gyula-díjas író hegyvidéki kötődéseiről, a könyv szeretetéről és az emberi sorsokat meghatározó véletlenekről beszélgetett Kemény Andrással.
Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki Ferdinandy György írót. Rendhagyó módon az egyik írásával köszöntjük őt, amelynek hangulata bizonyára sok tősgyökeres hegyvidékiben ébreszt kellemes érzéseket, rég elfeledett emlékeket.
Most induló sorozatunkban a XII. kerület városrészeit mutatjuk be. A Hegyvidéket tizenhét különböző terület alkotja, ezek története, kialakulása, földrajzi viszonyai számos érdekességet tartogatnak, ami nemcsak a helytörténet szerelmeseit, hanem valamennyi olvasónkat érdekelheti. Nagyító alá helyezett első városrészünk Budakeszierdő, amelyet két fontos történelmi útvonal is érint, és rajta halad át a gyermekvasút.
Az utóbbi hónapokban több panasz érkezett az önkormányzathoz az 59-es villamos peronjainak állapota miatt, az utasok elsősorban a töredezett, balesetveszélyes szegélyköveket nehezményezték. Információink szerint a hibákat várhatóan még ebben az esztendőben orvosolja a főváros – a nyomvonal teljes felújításával.
Bár még tombol a meleg, mégis véget ért a nyár, ismét elérkezett a becsengetés ideje. Minden család életében meghatározó ez az időszak – egyfelől lezárul egy korszak, s kezdetét veszi egy új, különösen, ha éppen most megy óvodába, onnan iskolába vagy középiskolába a gyerek, másfelől fokozottabb figyelmet, felelősséget és ráfordítást igényel a szeptemberi kezdés. Az új tanévről beszélgettünk a Hegyvidék közoktatásért is felelős alpolgármesterével, Fonti Krisztinával.
Az elmúlt tanévhez képest mintegy tíz százalékkal többen kezdték meg tanulmányaikat az önkormányzati fenntartású általános iskolákban, a legnépszerűbb intézménynek ezúttal a három első osztályt indító Virányos Általános Iskola bizonyult. A kerületi gyerekek iskoláztatását ezúttal is számos támogatással segíti az önkormányzat.
A legtöbb család életében komoly lelki erőpróbát jelent, amikor a kisgyerek először megy óvodába vagy iskolába. Ekkor lezárul egy korszak, s átveszi helyét egy új, amit eddig csak kívülről láttunk. Olyanfajta első elengedése ez a gyereknek, amire tanácsos érzelmileg és tudatosan is felkészülni. Jávorné dr. Kolozsváry Judit gyermekpszichológust arra kértük, segítsen ebben a felkészülésben.
Zöld esélyegyenlőségi napot szervezett augusztus 20-án a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság. A Sas-hegyi Látogatóközpontba meghívott kerekes székben élők a tűzijáték megtekintése előtt – pályázati forrásból megvalósuló – ismeretterjesztő programokon vehettek részt. A nagyközönség számára szeptemberben új rendezvénysorozat indul.
Az idei nyár különösen kedvezett a darazsak zavartalan szaporodásának és fejlődésének, ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. fokozott elővigyázatosságra kéri az erdei túrára indulókat. Dr. Komáromi Zoltán háziorvos arra figyelmeztet: ha a darázscsípés miatt légszomj alakul ki, vagy az arc megduzzad, azonnal hívjuk a mentőket!
Egyre többen jutnak el nyaralásaik során a Földközi-tenger mellékére, bizonyára így volt ez az elmúlt hónapokban is. Görögországban, Törökországban, Egyiptomban vagy Portugáliában pedig olyan növényekkel találkozhatnak, amelyeket teljes pompájukban nálunk még üvegházban sem lehet látni. Ezekből mutatunk be néhányat.
„Naponta egy alma az orvost távol tartja”, szól az angol mondás, amit kiegészíthetünk azzal, hogy egy alma – és egy saláta. Egy nap többször is együnk gyümölcsöt, zöldséget, mivel ezek tartalmazzák a legtöbb vitamint és ásványi anyagot, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezet megfelelő működéséhez, védik egészségünket.
Szeptember első felében már nincs rekkenő hőség, az esték is kellemesen hűvösek. Ideális időszak ez egy kis kerti sütögetéshez. S hogy ötletekben se legyen hiány, ezúttal olyan menüsort ajánlunk, amelyben még a levesből sem hiányzik a nyársra húzott harapnivaló.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a XII. kerületi Szabadidősport Központ szeptember 18-án rendezi meg a kerület legnagyobb tömegsportrendezvényét. A tizenegyedik Előzd meg a fogaskerekűt! teljesítménytúra-, kerékpáros és futóversenyen a kerületi iskolák tanulói, valamint a Hegyvidék Kártyával rendelkezők nevezési díj nélkül indulhatnak.
Hazai sikereknek is tapsolhatott a publikum a Csörsz utcai Dr. Koltai Jenő Sportközpontban augusztus első hetében megrendezett X. Field Számszeríjász Európa-bajnokságon. Az ötvenöt év feletti férfiak csapatversenyét a Kuti Gusztáv, Mátrai István, Terényi Antal összetételű magyar trió nyerte, míg Mátrai István egyéniben a harmadik helyet szerezte meg.
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.