Összesen ötvenmillió forint vissza nem térítendő felújítási támogatásra pályázhatnak idén a hegyvidéki társasházak. Az előre nem látható helyzetek kezelésére elkülönített vis major keret az önkormányzat döntése értelmében egész évben elérhető.
A diákok többsége meglehetősen keveset tud arról, milyen nehézségeket kell leküzdeniük a mindennapokban a testi fogyatékkal élőknek, az értelmi sérülteknek, vagy épp a kisebbségeknek. Az ismerethiányból fakadó előítéletek legyőzése érdekében tolerancianapot szervezett a Városmajori Gimnázium.
Hatalmas pusztítást végzett és emberéletek ezreit követelte a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár Japánban. Több más szervezettel együtt a hegyvidéki Shuhari Dojo Japán Kulturális és Harcművészeti Központ is adománygyűjtésbe kezdett: „maiko babák” árusításából származó bevétellel próbálnak segítséget nyújtani a bajbajutottaknak.
Több ponton változott januártól a társasházi törvény, ami fokozott odafigyelést kíván a közös képviselőktől. A legtöbb újdonság a társasházak ellenőrző szerveinek megválasztásával, valamint a megismételt közgyűlés összehívásának rendjével kapcsolatos.
A közterület-használati engedélyek kiadása a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájától átkerült a közterület-felügyelethez, a lakosságot leginkább érintő építési konténer engedélyezése pedig helyben megvárható. A használati díjat előre, egy összegben kell megfizetni, tartozás esetén nem adható ki engedély.
Módosította a helyi közutak kezeléséről szóló rendeletét a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete. Közúti parkolóhelyek nem közlekedési célú igénybevételéért ezentúl nemcsak közterület-használati, hanem parkolási díjat is kell fizetni, a közműszolgáltatók pedig ugyanazzal a munkával kapcsolatban hibaelhárítás és helyreállítás címén legfeljebb három napra foglalhatnak le közterületeket.
Az óvoda kapuja felett számos nyelven szerepel a felirat: viszontlátásra – ez is mutatja, hogy a Zsolna utcai A–Z Nemzetközi Óvoda és Bölcsődébe járó gyerekek olyan közösséget alkotnak, amelyben sok náció képviselteti magát, mondhatni A-tól Z-ig. A pedagógusok hitvallása: a kisgyermekek számára a legfontosabb, hogy boldogságban teljenek napjaik, társaikkal és az őket gondozó felnőttekkel harmonikus, örömteli kapcsolatuk legyen. Megyeri Zsuzsa óvodavezetővel beszélgettünk.
A Mesekert Óvoda két fő programja az egészséges életmódra nevelés és a néphagyományőrzés. Mindez havonta kirándulással, színház-, illetve koncertlátogatással, heti egyszeri úszással, valamint rendszeres, játékos angoltanulással egészül ki. A vegyes gyermekcsoportot két óvodapedagógus és egy Montessori fejlesztő pedagógus irányítja, a tevékenységi ágakat külön-külön korcsoportokban dolgozzák fel. Az óvodáról Honfi Gyöngyi óvodavezető beszélt.
A német óvodapedagógiára épülő koncepciót követik a Német Óvodában. Ennek lényege, hogy a gyerek egyéni képességére és fejlődésére alapulva erősítik, segítik a kicsik fejlődését a környezetük és a velük foglalkozó személyek. Az óvodába járó gyerekek többsége német anyanyelvű, így hagyományos értelemben vett nyelvoktatás nem folyik. A Német Óvodát annak vezetője, Juhász Csilla mutatta be.
Az Osztrák–Magyar Óvoda vegyes korosztályú csoportjaiba német és magyar anyanyelvű gyerekek járnak. Katolikus intézmény, amely bárki számára nyitott, a gyerekekkel, szülőkkel és lelkészekkel közösen szerveznek istentiszteleteket, ünnepségeket. Az óvoda vezetőjét, Lászlóné Wilhelm Marliest az intézmény pedagógiai elveiről kérdeztük.
A kerületi önkormányzati általános iskolák kimagasló eredményeket értek el a 2010-es Országos Kompetenciamérésen.

Digitális oktatási segédanyagot mutattak be a Németvölgyi Általános Iskolában. Az Okos Doboz elnevezésű interaktív számítógépes program szórakozva tanítja az általános iskolák alsós diákjait.
Rendhagyó építészeti tárlat nyílt a Barabás Villában. A kezdeteket is felvillantó életmű-kiállításon a tősgyökeres hegyvidékinek számító, sok más mellett a Budapest Sportcsarnokot is megtervező, Prima Primissima-díjas Skardelli György munkásságával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Március közepén nevezték ki a Művészetek Palotája vezérigazgatójává Káel Csabát, aki az intézmény létrejötte óta művészeti tanácsadóként és az operaprogramok szerkesztőjeként vett részt a ház munkájában. Az új vezérigazgatóval kultúráról, eredményekről, tervekről beszélgettünk.
Az alkotók fantáziáját a kezdetek óta megmozgató víz és a művészet viszonyát járja körbe a Galéria 12 Egyesület legújabb kiállítása. A víz világnapja alkalmából megrendezett tárlaton az áttetsző, önkényes formákat felvevő, mégis alaktalan, egyszerre élő és élettelen folyadék különböző megfogalmazásaival találkozhatnak az érdeklődők.
A növényeknél a hosszú élet titka a lassú növekedés. Olyan fajok között érdemes tehát a leghűségesebb szobanövényeket keresni, amelyek lassan érik el kifejlett korukat, így évtizedeken át díszíthetik a szobát.
Ezúttal is három beteg gyermek kívánságát teljesítette a Csodalámpa Alapítvány a városmajori uszodában második alkalommal megrendezett jótékonysági sportnap bevételéből. A hegyvidéki óvodák és iskolák már a rendezvényt megelőzően gyűjtéseket szerveztek.
Három fordulóval a bajnokság vége előtt feljutott az NB1-be a TFSE-KRA felnőtt női röplabdacsapata. A sportág jövője szempontjából ennél is fontosabb hír, hogy a közeljövőben megállapodás születhet a Hegyvidéki Önkormányzat és a Központi Röplabda Akadémia között, aminek eredményeképpen a következő tanévtől röplabdaképzés kezdődhet az iskolákban.
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.