Csontváry Kosztka Tivadar, a „napút-festő” titkai

Rendkívüli kultúrtörténeti utazáson vehettünk részt a Hegyvidék Galériában, ahol kicsit más képet kaptunk Csontváry Kosztka Tivadarról, mint amit az iskolában tanultunk. A festő művészete nem kapcsolható egyértelműen egyetlen korstílushoz sem, különböző síkon értelmezhető. Mivel önéletírása szűkszavú, titkait a ránk maradt mintegy 150 festménye őrzi.
Végvári Zsófia, a Festményvizsgálati Labor vezetője elmúlt tízéves kutatásának anyagát mutatta be előadásában. Részleteket olvasott fel a festőművész önéletrajzából, megtudtuk, hogyan indult a karrierje, hogyan lett gyógyszerészből – Németh Lajos szavaival – a magyar művészet ragyogó csillaga. A maga korában különcnek, sőt bolondnak vélték, ma azonban a legnagyobbak közt tartják számon, képeiért hatalmas összegeket fizetnek az árveréseken.
Ki is Csontváry valójában? Megítélése, zsenijének felismerése korszakonként változott. A szakértő a műveket önmagukban és elfogultság nélkül szemlélve mutatott rá az inspiráció forrásaira, a kultúrtörténeti háttérre, és szerephez jutottak pszichológiai, filozófiai tézisek is. Nem úgy tekintette a festő művészetét, mint valamilyen patológiás megnyilvánulást, amit az 1960-as években belénk sulykoltak. Csontváry tudatosan építette fel festészetét és önéletírását, az uralkodó hatások, a stílus csak eszközök voltak a kezében ahhoz, hogy prófétai elhivatottságát hangsúlyozza.
Már korábban is rajzolt, festett, amikor 1881-ben, huszonnyolc évesen, iglói gyógyszerészként egy szekeret rajzolt egy vénypapírra, és égi jóslatot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút-festője. Nagyobb Raffaelnél.” A 19. század végén Raffaellót tartották a legjobbnak, és Csontváry Munkácsié mellett az ő festészetét is nagyon szerette. Az előadáson láthattunk egy parafrázis festménypárt: Csontváry Piros ruhás gyermek című képét, amin saját magát ábrázolja Raffaellóként, mint aki a jövőbe tekint profetikus szemekkel, valamint Girolamo di Giovanni di Camerinomunkáját, amelyről úgy tartották, Raffaello apja készítette hatéves gyermekéről.A sugallat után Csontváry arra az elhatározásra jutott, húsz esztendeig kell dolgoznia, hogy utolérje, avagy túlszárnyalja a nagyokat. Elhivatottságának számos jele mutatkozott, az egyikre egy gömöri kis faluban lévő oltárkép restaurálásakor bukkantak. A kép 1887–88-ban készülhetett, Munkácsy Krisztus-trilógiája hatott rá, valamint Raffaellótól az Urunk színeváltozása. Csontváry a jelenetet redukálta és átértelmezte: nála Jézuson kívül három figura jelenik meg, és két angyal. Az egyik figura Munkácsyra hasonlít, a két tanítvány a Pulszky család két tagjáról, a 19. századi művészettörténet két zseniális figurájáról készült portré, a mennybe menő Jézus arca pedig Csontváryéra emlékeztet. A képen Munkácsy nézi, ahogy Csontváry mennybe megy, a fiatal Pulszky imádkozik a sikeréért, a másik csodálkozva figyeli, hogy ez az az ember, aki újjá tud születni, és már nem gyógyszerész, hamarosan a világ legnagyobb napút-festője lesz.
Csontváry életművében minden bizonnyal az egyik legnagyobb kérdés az anyaghasználat. Nem olajjal festett, kitalált egyfajta hordozható freskót, amihez maga keverte ki festőanyagát. A gácsi posztógyárból szerezte be az anilin alapú textilfestéket, amit fehér agyagporral, kaolinnal, enyvvel, terpentinnel, sóval és vízzel kevert, így kapta ragyogó színű festékeit. Hozzájutott a cinóbervörös higany-szulfidhoz is, amely az egyik legfontosabb gyógyszertári alapanyag volt a szifilisz gyógyításához, és szintén használta a szatócsboltban kapható, vas-oxid alapú porfestékeket, „kerítésfestéket”.
Vajon mik lehettek Csontváry képeinek forrásai? Hogyan hatott művészetére a fotográfia és a hozzá kapcsolható képeslapnyomtatás, amellyel megalkotta sajátos, új stílusát a tájábrázolásban? – ezekre a kérdésekre is választ kaptunk. A művész „látlatai”, vagyis a hely jellemző látványai az emlékőrző képeslapok voltak. A Nápolyi öböl című képen azért is lehet sárga az ég és lila a felhő az Etna fölött, mert épp olyan színű volt a színezett képeslap. A fotókról diapozitívok készültek az előadásokhoz, amiket az Uránia Tudományos Színházban vetítések kísértek. Az előadó feltételezése szerint Csontváry mindennapos vendég lehetett a ma is meglévő Rákóczi úti palotában, ahol változatos ismeretterjesztő előadásokkal, álló- és mozgóképekkel mutatták be a tudomány, a technika kutatásainak legújabb eredményeit.A művész érdeklődése felébredt az eddig számára ismeretlen úti célok – a Szentföld, Spanyolország, a fjordok, Hollandia, Svájc és Itália – felkeresésére is. A Vihar a Hortobágyon festményéhez A délibábok hazája című népszerű előadás adhatta az ihletet, de képeslapok segítették a Mostari híd, A jajcei vízesés, A taorminai görög színház romjai, a Schaffhauseni vízesés megalkotásában is. Rengeteget utazott, részt vett az életreform-mozgalmakban is – ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy többen pszichopatológiás esetnek tartották.
Írásaiban többször említette magát prófétaként. A Fohászkodó üdvözítő című festményében is elhivatottsága jelenik meg, a kép ars poetica is lehetne. Önéletírásában ez olvasható: „Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak az Istentől nyerhetjük. Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra.” Valóban, Csontváry Kosztka Tivadar halhatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még mindig van mit kutatni életművében.

Szepesi Dóra