Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ahol_a_szeretet_a_legnagyobb_ertek

Ahol a szeretet a legnagyobb érték – megnyílt az adventi vásár

Karácsonyi illatok, mosolygós árusok, egyedi kézműves portékák és ismerős arcok – immáron tizenhetedik alkalommal nyílt meg az adventi vásár a Városháza téren. December 23-ig ünnepi programok várják a karácsonyra készülődő hegyvidékieket itt és a szomszédos Hegyvidéki Kulturális Szalonban is.

Ahogyan az már évek óta megszokott, csodálatos kürtőskalácsillat fogadott a Városháza téri adventi vásár bejáratánál. „A hegyvidékiek olyan kedvesek a szívemnek, hogy már meg sem tudnék lenni nélkülük” – mondta vidáman Irma néni, aki sokadik alkalommal látogatott el hozzánk.

Az elmúlt esztendőkben rengeteg szép emlékkel gazdagodott, és megható pillanatból az idén sem volt hiány. „Van egy ötéves barátnőm. Almának hívják, a születése óta ismerem. Most is meglátogatott és azt mondta nekem: »Irma néni, annyira vártalak!« Ennél nagyobb szeretet nincs is!” – mesélte, majd nyomban sietett is vissza tésztát dagasztani, hiszen már most, az első napon sokan álltak sorba híresen finom kürtőseiért.

A téren egymás mellett kínálják színes portékáikat az árusok. „Minden évben itt szerzem be az ajándékokat. Könnyű ihletet kapni, nagyon szépek a termékek. Megkoptak már a karácsonyi díszeim, örülök, hogy itt ezeket is tudok vásárolni” – mosolygott Takács Andrea, aki barátnőjével együtt érkezett.

Nemcsak díszes kézműves termékek, de ízletes ételek és italok is várják a hegyvidékieket december 23-ig. „Most is nagyon jó a hangulat, szinte minden vásárlót ismerünk, hetedszer vagyunk itt. A forralt borunknak ezúttal is nagy a sikere! Nincs benne víz, csak vörösbor és fűszerek” – magyarázta Rácz Imre, akihez folyamatosan érkeztek az újabb és újabb vevők.Ahol_a_szeretet_a_legnagyobb_ertek2

Mindeközben a színpadon egymást váltották a fellépők. „Nekem Kalap Jakab a kedvencem, mert nagyon-nagyon jó a zenéje!” – lelkendezett az ötéves Zsombor, aki azzal is elbüszkélkedett, hogy pónival körbelovagolta a Városháza teret.

„Az adventnek a töltekezésről és a várakozásról kell szólnia. A vásárral szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy tartalmasabbá, békésebbé tegyük az adventi készülődést. A hegyvidékieknek nem kell a plázákban tolonganiuk, itt meg tudják vásárolni szeretteiknek az ajándékokat” – fogalmazott köszöntőjében Fonti Krisztina alpolgármester, majd átadta az idei rajzverseny díjait. A gyerekek ezúttal egy régi néphagyományt, a pásztorjárást elevenítették fel alkotásaikon. A legszebb rajzokat a polgármesteri hivatal földszinti folyosógalériáján tekinthetik meg az ügyeiket intézők.Ahol_a_szeretet_a_legnagyobb_ertek4

A szokásokhoz híven a Hegyvidéki Nagycsaládosok és a Fejlesztő Napközi Otthon tagjai is adventi vásárral, valamint ünnepi előadásokkal kedveskedtek a kerületben élőknek a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, immár az új épületben, a Városháza tér szomszédságában. „Mindig megcsodálom, milyen élettel teli a szalon – akár a közösségek házának is hívhatnánk” – jegyezte meg Fonti Krisztina, miután megnyitotta a szalon programját is, amelyen kreatív kézműves termékekkel és otthon készített finomságokkal várták a betérőket.Ahol_a_szeretet_a_legnagyobb_ertek5

„Van, aki már januárban elkezdett készülni a vásárra! A lekvártól a karácsonyi díszekig mindent megtalálhatnak az érdeklődők. A munkában olyan gyerekek is segítenek, akik a középiskolásoknak szóló kötelező közösségi szolgálatot teljesítik itt, így ők is megtapasztalhatják, milyen jó nagy családban élni” – mondta Ságodi Nóra, a Hegyvidéki Nagycsaládosok vezetője. Hozzátette: a vásár teljes bevételével a szervező nagycsaládokat és a Fejlesztő Napközi Otthont támogatják.

„Mi öten vagyunk testvérek, nagyon szeretünk együtt kézműveskedni. Esténként segítettünk anyukánknak az adventi termékek elkészítésében” – beszélt a készülődés örömeiről Virág.Ahol_a_szeretet_a_legnagyobb_ertek6

A vásár végén a résztvevők Keczkó Pállal, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség lelkészével közösen meggyújtották a Hegyvidéki Kulturális Szalonban feldíszített adventi koszorú első gyertyáját, majd az önkormányzat épületére felkerült a fényekből komponált festmény.Ahol_a_szeretet_a_legnagyobb_ertek3

„Sokadik alkalommal rendeztük meg a Hegyvidéki Nagycsaládosok és a Fejlesztő Napközi Otthon adventi vásárját. Ezúttal is minden korosztály jól érezhette magát” – összegzett Menyhárt Éva, a Hegyvidéki Kulturális Szalon vezetője, aki azt is elárulta nekünk, mit kérne a Jézuskától: „Azt kívánnám, hogy azt az örömet és boldogságot, amit itt az emberek megtapasztalnak, ne csak adventkor, de azon túl is megélhessék. Vigyék haza magukkal ezt a meghitt, szeretettel teli légkört, és segítsen nekik a Jézuska abban, hogy ezt a csodálatos érzést még nagyon sokáig megőrizhessék.”Ahol_a_szeretet_a_legnagyobb_ertek7

Boussebaa Mimi


Advent_a_Hegyvideken_2019RGB