Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Egy nap pihenő az egészségügyben

A bölcsnek tudnia kell, hogy az egészség az ember legnagyobb ajándéka – ez a hippokratészi gondolat vezette be a Semmelweis-naphoz kapcsolódó ünnepséget, amely az egészségügyi alapellátásban dolgozók köszöntése mellett alkalmat adott az ágazati önkormányzati díjak, kitüntetések átadására. A Normafa Gondozási Központban megtartott rendezvényen betegsége miatt nem tudott jelen lenni Fonti Krisztina, ezért az egészségügyért felelős alpolgármester levélben üdvözölte a résztvevőket.
Mint fogalmazott, az egészségügyi dolgozók végigkísérik az emberek életét, ezért sem mindegy, hogy milyennek látja a társadalom az orvost, az ápolót, a gyógyítót, a gondozót. A Hegyvidéki Önkormányzat tisztában van az ágazat nehézségeivel, ezért kiemelt feladatának tekinti a XII. kerületi egészségügy fejlesztését. Ezt segíti a 2017 végén elindított rendelőfelújítási program is, amelynek keretében három év alatt 13 rendelő és ezekben 17 egészségügyi alapellátási szolgáltatás, vagy szervezeti egység újulhat meg. Elismerés illeti Gallai Dolorest és Dezső Tündét, akik ezt a felelősségteljes munkát koordinálják. A teljes beruházás mintegy 700 millió forintba kerül. A tervek szerint 2020-ban már valamennyi háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelőben kifogástalan körülmények várják majd a hegyvidékieket.Egy_nap_piheno_az_egeszsegugybenAz Egészséges Budapest Program részeként a Szent János Kórház három szakrendelése május 15-től már a volt Kútvölgyi kórház épületében működik. Július 1-jétől a Kútvölgyi szakrendelő ortopédiai, reumatológiai és fizioterápiás rendelői szintén a János kórház égisze alatt folytatják a munkát, amely a Semmelweis Egyetem valamennyi Kútvölgyi úti rendelését is zökkenőmentesen átveheti. A Hegyvidéki Szakrendelőben a kerületi betegek a legmagasabb színvonalú ellátást kapják majd.
Nagy siker a két éve bevezetett „Hegyvidéki baba vagyok” program, eddig 1300 újszülött kapott babacsomagot. Minden érintett elégedetten beszél a Böszörményi út 20. szám alatti háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelőben működő „Hegyvidéki Betegirányítás” modellprogramról. A kedvező tapasztalatok birtokában a rendszer 2020-tól fokozatosan több rendelőben is elérhető lesz. A gyógyítás színvonalának növelése mellett az önkormányzat a prevencióra is gondot fordít. Ennek legfontosabb eleme az Egészséges Hegyvidék program, amely már 19 alprogramot kínál.
Végezetül Fonti Krisztina levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejlesztések mit sem érnek az egészségügyi szakemberek áldozatos munkája nélkül. Ők azok, akik tudásuk legjavát adva segítik a hozzájuk fordulókat, gyógyítanak, reményt, támaszt és hitet adnak.
Az ünnepség további részében Kárász Eszter és zenekara szórakoztatta a jelenlévőket, majd Menyhárt Éva önkormányzati képviselő és dr. Varga-Kovács Emese irodavezető átadta az utóbbi években a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó szakembereknek odaítélt kitüntetéseket.
Hegyvidék Egészségügyi Ellátásáért Díjban részesült a kerületben harminc éve praktizáló, jelenleg a Normafa úti háziorvosi rendelőben gyógyító, Batthyány-Strattmann László-díjas dr. Csalay László háziorvos. A Normafa környéki gyerekek ellátását huszonkilenc éve segítő Lassányi Anna asszisztens és a Zugligeti úti háziorvosi rendelőben dolgozó Magdusné Dobsinai Katalin körzeti ápoló Polgármesteri elismerő oklevelet kapott.
Második éve adományozhat címzetes főorvosi címet az önkormányzat. Erre az idén az alapellátásban több mint húsz éve tevékenykedő dr. Árky Emőke háziorvost és dr. Takáts Zsuzsanna gyermek- és ifjúsági szakorvost tartotta méltónak. A nyugállományba vonulók közül dr. Holvay Endre háziorvos és Bajzáth Erzsébet védőnő munkáját köszönték meg ebben a formában is az önkormányzat képviselői.

-os