Az ismeretlen porcsin

A porcsin, vagy hivatalosabban kövér porcsin (Portulaca oleracea) származásával kapcsolatosan erősen megosztott a botanikustársadalom. Egyes források szerint Ázsia az őshazája, mások szerint Amerika (hiszen ott már az indiánok is termesztették és ették), megint mások úgy vélik, hogy Amerikába Európából került, azaz itt van otthon. Ma már nem könnyű megállapítani, honnan és merre terjedt, mert mindenütt felfedezhető, ahol növények élnek; a mérsékelt területektől a forró trópusokig előfordul, még Afrikában is.

A kövérfű, disznója, disznóporcsin, portuláka, kövérke, kövérlányka és poncsér néven is ismert növény rendkívül széles elterjedését különleges fénymegkötő képességének köszönheti. Az úgynevezett C4 típusú fotoszintézis során eltérő biokémiai folyamatokon keresztül történik a fény hasznosítása. Az ilyen fotoszintézis-formával élő csoport tagjai főleg trópusi fűfélék, mint például a kukorica. Ezek a növények különösen meleg, napsütötte időben és szárazságban tudnak hatékonyabban működni, mint a sokkal elterjedtebb, mérsékelt és hideg viszonyokra optimalizált C3 típus.

Van tehát egy hengeres, pirosas szárakat és húsos, sötétzöld leveleket nevelő, egynyári, pozsgás növényünk, amely a felszínen fekve növekszik. Talajával szemben általában igénytelen, mindenütt előfordul, ahol talpalatnyi szabad területet talál. Egy szépen kigyomlált ágyásban, vagy a szőlősorok alatt ideális termőhelyet talál, hiszen gyorsan csírázva és növekedve bőségesen hasznosíthatja a napfényt.

A föld feletti horizontális növekedésével ellentétben a felszín alatt gyökere függőlegesen hatol lefelé. Mivel a fotoszintézis során a vízzel is takarékoskodik, így a nyári száraz időszakok sem szegik kedvét. Egyetlen helyzetben nem érzi jól magát: ha be van árnyékolva. Ilyen termőhelyen a mérsékelt övi származású vetélytársakkal szembeni versenyelőnye elfogy, és alulmarad az erőforrásokért folytatott küzdelemben.

A kövér porcsint egykor termesztették is, mert magas tápértékű takarmány, amely akár emberi fogyasztásra is alkalmas. Magas a C-, E-vitamin- és omega-3-tartalma. Levesek, főzelékek saláták formájában, nyersen vagy főzve fogyasztották. A vad porcsinnak van egy termesztett változata is, ez azonban nálunk nem terjedt el. Egyes vélemények szerint igénytelensége és tápértéke miatt a jövő egyik tápláléka lehet.

A népi gyógyászatban fájdalom- és gyulladáscsökkentőként alkalmazták, s fogyasztása koleszterinszint- és vércukorszint-mérséklő hatása miatt a szív- és érrendszeri panaszokat is enyhítette, illetve meg is előzte ezeket. Külsőleg, a friss hajtásokat összetörve, sebek fertőtlenítésére és általában a bőr panaszainak kezelésére használták.

A porcsin termesztése nem tartozik a gyakori kertészeti feladatok közé. A kertben általában gyomként jelenik meg, így lehet a már megjelenő tövek ápolásával nevelni. A másik lehetőség a magvetés, amihez elég nehéz vetőmagot beszerezni. A magokat júniusban, júliusban, a legnagyobb melegben kell elvetni, akár a már betakarított korai növények után. A gyorsan fejlődő növénykéket nem szükséges ápolni, csak a mellettük esetleg kicsírázó magasabb gyomokat kell eltávolítani. A kicsit nagyobb porcsinok már beborítják a talajt, és elnyomják a gyomokat.

A szedés augusztustól kezdhető, még virágzás előtt. A sárga virágok nyílása nyár végétől a fagyokig tart. Mivel folyamatosan virágzik és érnek magvai, így folyamatosan felülveti saját magát, és már az első évben is kikelnek a saját termésű magok. Ahol tehát gyökeret vert, ott képes gyorsan elszaporodni és virulens állományokat nevelni. Nedvdús hajtásait az őszi fagyok tönkreteszik, de a következő évben újra kihajtanak áttelelő magjai.

A vad porcsin kerti rokona, a porcsinrózsa (Portulaca grandiflora) főleg az alföldi kertekben terjedt el, ahol egész nyáron ontja nagy, színes virágait. Ez a növény hengeres leveleiről ismerhető fel, innen ered a kukacvirág neve is. Fontos különbség, hogy nem étkezési vagy gyógyászati haszna, hanem kizárólag szépsége miatt ültetik és nevelik.

(Barta)