Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Budapesten találkoznak a világ szabadidősportjának innovátorai

Az OECD-országokban a túlsúlyos lakosság aránya 50% fölött jár, az európaiak negyede egyáltalán nem aktív fizikailag, és ennek következményei miatt évente félmillióan halnak meg kontinensünkön. Hazánkban is tragikus a helyzet, a 2018-as adatok szerint a magyar a negyedik leginkább elhízott nemzet a világon. Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) évek óta adja közre sokszor sokkoló adatait, és hívja fel a figyelmet a mozgásszegény életmód negatív következményeire.

Bár a sporthoz, testmozgáshoz kapcsolódó üzletágakban ma már óriási pénzek forognak, és rendszeres kampányok zajlanak a lakosság tájékoztatására, a folyamat mégis megállíthatatlannak tűnik. Időzített bombán ülünk, amelyet éppen a gazdasági és ipari fejlődés tart életben, hiszen az a legtöbb esetben kéz a kézben jár a fizikailag inaktív, ülő életmóddal.Budapesten_talalkoznak_a_vilag_szabadidosportjainak_innovatorai

Éppen ezért ma már számos innovátor foglalkozik a ketyegő bomba lassításával, esetleg hatástalanításával. Arra keresnek megoldást, hogyan lehet felállítani a székekből az embereket, és megtalálni azt a motivációt, ami életmódváltáshoz, élethosszig tartó testmozgáshoz vezet. Ez a fő témája az immár kilencedik alkalommal, most először Közép-Európában megrendezendő MOVE Congress elnevezésű konferenciának, amelynek a szlogenje: Change the game – it’s your move! Az október 16–18. között a Hegyvidéken, a Budapest Kongresszusi Központban sorra kerülő program számos oldalról, neves szakértők segítségével járja körbe a kérdést a többi között az alábbi témákban.

- Sportolásra motiváló technológiai újítások? Digitális eszközök, amelyek nem leültetnek, hanem felállítanak a fotelból.

- Edzés a fantasyjátékok világában.

- Aki gyerekek tömegét kimozdította a szabadba sportolni.

- Amikor a nők egymást motiválják – női sikersztorik az egészséges életmódváltásban.

- Hogyan lehet fitnesztermeket hosszú távon is nyereségesen működtetni?

- Hogyan lehet nemzetközi kapcsolatokat építeni a szabadidősport segítségével?

- Mozogni hív a város – hogyan teremthetünk élhető tereket, sportolásra alkalmas urbánus helyszíneket?

- Ez mind nagyon szép és jó, de honnan szerezzünk rá pénzt? Az üzleti és magánszféra megnyerése a sportprojektekre.

A huszonöt nemzetközi és hazai előadó témaindító és interaktív előadások, workshopok során igyekszik átadni tudását, tapasztalatait a várhatóan 500 fős hallgatóságnak.

A MOVE Congress a világ egyik olyan konferenciája, amelynek dedikált témája a szabadidősport és a fizikai aktivitás kérdése. Legfőbb célja, hogy új utakat keressen a fizikai aktivitás népszerűsítésében.

A rendezési jog elnyerése egyedülálló magyar sportdiplomáciai és sportturisztikai siker, hiszen az ezúttal is számos szakmai területről (így az egészséggazdasági, a sport, az oktatási vagy éppen a várostervezési szektorból) érkező résztvevők a rendezvény fennállása alatt most először látogatnak el Közép-Európába. A tapasztalatok megosztásából, a bemutatott programötletekből így a térségünkben élő szakemberek, valamint az itt működő szervezetek és vállalkozások is meríthetnek és profitálhatnak, de az egyedülálló kapcsolatépítési lehetőség segíthet régiónk és Magyarország jó gyakorlatainak, sikeres projektjeinek, termékeinek exportálásában, külföldi megismertetésében is. A rendezvény szervesen illeszkedik a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 programsorozatba.

További információk: www.movecongress.hu.