Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Két játszótér felújítása is befejeződött

A régi játszótér fejlesztésével családias hangulatú közösségi tér jött létre a Rácz Aladár úton. A korábbi, gazdaságosan már nem felújítható játékokat a kivitelezők lecserélték, új fészekhintát, rugós játékokat, továbbá két modern, kisebb és nagyobb gyerekek által használható, csúszdás játszóvárat telepítettek. A jó állapotú berendezési tárgyakat megőrizték, a padok számát növelték.

A játékok környezetében színes gumiburkolatot alakítottak ki, míg az ivókút köré vízáteresztő kvarchomok burkolat került. Nagyobb lett a homokozó, ami fölé napvitorlát feszítettek. A két meglévő fát kalodázással védték a bontási és építési munkálatok idején, hogy ne sérüljenek; ezek mellé, a megfelelő árnyék biztosítása érdekében, további hat fát ültettek.Ket_jatszoter_felujitasa_is_befejezodott1

„Több mint tíz évvel ezelőtt volt itt egy jelentősebb felújítás, azóta a tér meglehetősen elhasználódott. A mostani átépítésnek köszönhetően ismét korszerű, jól használható lett” – mondta Székely-Kórody Márta, aki egyéves kisfiával jár ide.

„Szép sorban minden játszóteret megújítunk, úgy, hogy a tervezés fázisában kikérjük a környékbeli családok véleményét” – mondta Pokorni Zoltán polgármester. Kitért rá, hogy a Rácz Aladár úti játszótér esetében két koncepcióról, egy esetleges bővítésről, valamint a meglévő terület fejlesztéséről szavazhattak az érintettek, akiknek többsége végül az utóbbi megoldás mellett tette le a voksát.

A polgármester a Mártonhegyi úti játszótér fejlesztése kapcsán is kiemelte, hogy nem az önkormányzat találta ki, hogyan újuljon meg, hanem a környékbeliek mondták el, mit szeretnének, a tervezés során pedig igyekeztek ezeket az igényeket a lehető legteljesebb mértékben figyelembe venni. Az itt kialakított kis veteményeskertet is az utcabeliek kérték, benne a fűszer- és gyógynövényekkel, valamint a hozzájuk tartozó névtáblákkal. Ezeken a táblákon QR-kódok is szerepelnek, így a mobiltelefonjukat bújó fiatalok is kedvet kaphatnak ahhoz, hogy ismereteket szerezzenek az elültetett növényekről.Ket_jatszoter_felujitasa_is_befejezodott2

„A háború utáni grundhoz képest igazán szép lett a terület” – fogalmazott Enders Attila, a környékbeli lakóközösség képviselője a felújított Mártonhegyi úti játszótér átadásán. Felidézte, hogy a második világháborút követően, miután elvégezték az akna- és gránátmentesítést, szép lassan birtokba vették a helyet az utcában élők, padokat, asztalokat hoztak, homokozót, mászókát alakítottak ki. Bő tíz évvel ezelőtt egy közműcsere során derült ki, hogy a kis közösségi tér a földhivatal nyilvántartása szerint egy szomszédos magántelekhez tartozik, ezért az önkormányzat segítségét kérték, hogy a továbbiakban is közcélra használhassák a területet. Az önkormányzat megvásárolta a játszótér telkét, így az a közösségé maradhatott.

A Mártonhegyi úti játszótéren a régi játékok közül egyedül a homokozó maradt meg, amelynek fakeretét a kivitelezők átfestették, valamint árnyékot biztosító napvitorlát szereltek fölé. Új játék egyebek mellett a fészekhinta, a kisgyerekek számára kifejlesztett, puha, gumis hinta és a házikós toronycsúszda. A park köré új, táblás kerítésrendszert telepítettek, annak mentén cserjéket ültettek. A kerítés mellett, a támfal kiegészítéseként, fűszer- és gyógynövénykertet hoztak létre, amelynek gondozását a lakók vállalták.Ket_jatszoter_felujitasa_is_befejezodott3

sz.