Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Suhángok a Nárcisz utcában

Hegyvidéki Csemete- és Suhángprogramot indított a Hegyvidéki Önkormányzat a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány együttműködésével, az Urban Green Belts (UGB) – Városi zöldövezetek elnevezésű, európai uniós támogatású projekt részeként. A Nárcisz utca Orbánhegyi út és Istenhegyi út közötti szakaszán az eddigi gyakorlattól eltérően nem többször iskolázott fákat, hanem fiatal suhángokat ültettek a szakemberek, ezek ugyanis a remények szerint ellenállóbbak lesznek, a gyökérzetük jobban alkalmazkodik majd a környezetükhöz.

„Azért a Nárcisz utcát választottuk első helyszínnek, mert az itt élők kérték, hogy az út és a járda közti sávot ültessük be növényekkel. Most csertölgyet telepítünk, de a későbbiekben más őshonos fajok ültetését is tervezzük, hogy a biológiai sokféleség a fasorainkban is megjelenjen” – mondta el lapunknak Rózsa Zoltán, a Hegyvidéki Zöld Iroda vezetője.Suhangok_a_Narcisz_utcaban

Az UGB-projekt részeként már elindított gondnoksági programhoz kapcsolódva a zöld sávokba ültetett suhángok gondozásába is szeretné bevonni az iroda a környéken élőket. A Nárcisz utcaiak közül már többen jelezték, hogy szívesen részt vennének ebben.

„A Gellérthegyen végzett vegetációrekonstrukciós munkáink során már megtapasztaltuk, hogy sokkal ellenállóbbak a fiatal fák, mint azok, amik az ideális faiskolai körülmények után, több év elteltével kerülnek egy ökológiailag megpróbáltatott környezetbe. A drága pénzen megvásárolható, többször iskolázott példányok kínlódnak a városban, s nem garantált, hogy meg tudnak maradni a járda és az úttest között” – magyarázta dr. Debreczy Zsolt, a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány kutatásvezetője, miért ültettek egészen fiatal, mindössze egy évig nevelt csertölgyeket a Nárcisz utcában.

A suhángok védőkaróin ismeretterjesztési céllal molinók láthatók. Ezeken a program rövid összefoglalója mellett a csertölgy jellemzőiről is olvashatunk, továbbá falevélképek alapján megismerkedhetünk a Hegyvidéken előforduló fajokkal, köztük a leggyakoribb tölgyfélékkel.

d.