Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Dijatado_a_szocialis_munka_napjan

Díjátadó a szociális munka napján

A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége 1997-ben jelölte ki november 12-ét a szociális munka napjának, amit a társadalmi megbecsülés jeleként világszerte ünnepelnek. A Hegyvidéki Önkormányzat immár tizenöt éve mond ilyenkor köszönetet azoknak, akik mindennapi munkájukkal, áldozatvállalásukkal könnyebbé teszik a segítségre szorulók életét. Az idén is valamennyi XII. kerületi szakember meghívást kapott a MOM Kulturális Központban tartott programra.

Magyarországon 1998 óta tartják meg a szociális munka napját, amely az országgyűlés döntése értelmében egyben munkaszüneti nap is a személyes gondoskodást nyújtó intézmények dolgozói számára. A XII. kerületi szociális és gyermekjóléti ágazat kétszáz munkatársát köszöntötte a MOM Kulturális Központ kupolatermében rendezett ünnepségen Fonti Krisztina alpolgármester. Mint fogalmazott, az önkormányzat ilyenkor még jobban igyekszik kifejezni háláját azok iránt, akik az év valamennyi napján támogatják a rászorulókat. Teszik ezt az emberi méltóságot mindenkor szem előtt tartva, megadva a legnagyobb támogatást, ami adható gyerekeknek, felnőtteknek, időseknek, betegeknek.
„Ez a nap a számvetés napja is egyben, lehetőséget ad arra, hogy összefoglaljuk az elmúlt év eredményeit” – folytatta az alpolgármester. Kiemelte, hogy befejeződött a Svábhegyi Bölcsőde modernizációja, az építkezés idején a másik két önkormányzati intézmény fogadta a gyerekeket és a dolgozókat. Nem volt könnyű átvészelni ezt az időszakot, azonban a végeredmény kárpótolhat a nehézségekért, 48 bölcsődei férőhellyel gazdagodott a kerület. Ennek köszönhetően minden beiratkozási kérelemnek eleget tudott tenni az önkormányzat. Sőt, a fejlesztés hozadékaként szeptemberben gyermeknevelést segítő szolgáltatások – új játszócsoport és időszakos gyermekfelügyelet – indulhattak el, és a munkatársak az otthoni gyermekgondozásban is segíteni tudnak krízishelyzet esetén.
Régi igény volt a Hegyvidéki Szociális Központtal közösen megkezdett személyszállítás. Ez azoknak az időseknek jelent komoly segítséget, akik állapotuk miatt nem tudnak tömegközlekedési eszközökkel utazni, amikor a hivatalokba, vagy éppen orvoshoz kell menniük. Hosszú harc után végre sikerült megvalósítani a támogatott lakhatást az erre rászoruló sérült felnőttek számára. Júniusban elkészült egy nyolc férőhelyes lakás, hamarosan be lehet költözni.
Fonti Krisztina kezdeményezésére a polgármesteri hivatal földszintjén – a Szekszárdon működő hasonló vendéglátóhely mintájára – megnyílt és szinte az első naptól rendkívül népszerű a Hegyvidéki Ízlelő étterem. Itt szinte kizárólag megváltozott munkaképességűek dolgoznak, ami példa nélküli a fővárosban.
Az alpolgármester külön beszélt a demográfiai adatokról, amelyekből jól látható, hogy a XII. kerületben egyre többen szorulnak rá az önkormányzat gondoskodására. Rendkívül fontos a szerepe a gondozási központoknak és a Hegyvidéki Kulturális Szalonnak, hiszen társaságot, közösségeket szervezve tartalommal töltik meg a sok esetben magányos emberek mindennapjait.
Nagy az érdeklődés az Otthon megöregedni program iránt. Az idén már a harmadik lakásátalakítási pályázatot írta ki az önkormányzat annak érdekében, hogy minél kevesebb időskorúnak kelljen elhagynia megszokott környezetét.
A köszöntőt követően a humor, pontosabban Berecz András vette át a szót. A Kossuth-díjas mesemondó a tőle megszokott tréfás stílusban osztott meg a hallgatósággal néhány elgondolkodtató, népi leleménnyel alaposan felvértezett történetet az élet értelméről, a becsületről és az örömről.Dijatado_a_szocialis_munka_napjan2A vidám percek után a kerületi szociális díjak átadása következett. Kiváló szakmai munkája elismeréseként az önkormányzati képviselő-testület a Budapest Hegyvidék XII. kerület Szociális Ellátásáért Díjjal jutalmazta Bercséné Foki Katalint. A Virányosi Gondozási Központ nemrégiben nyugállományba vonuló munkatársa huszonkét éven át dolgozott gondozónőként, 2007-ben az elsők között kapta meg a Polgármesteri Elismerő Oklevelet. Gyermekjóléti Alapellátásért Díjban részesült Tamási Andrea, a Svábhegyi Bölcsőde csoportvezetője, aki 2006-ban került az intézményhez.
Polgármesteri Elismerő Oklevelet kapott a Fejlesztő Napközi Otthonban egyebek közt speciális fejlesztő művészetterápiával foglalkozó Józsa Pál, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Központban a gyermekvédelem területén dolgozó Rozsnyai Katalin, aki családvédelmi feladatai mellett a központban folyó korrepetálást is koordinálja.

M.