Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Famentés a Gesztenyésben

Immár évek óta csak elvétve fordul elő a fákat károsító aknázómoly a Gesztenyés kert alsó részén. Mindez annak a környezetvédelmi akciónak köszönhető, amelyet az idén huszonhetedik alkalommal hirdetett meg Gerstl József. A Novotel Budapest City főkertésze november 17-én várja az önkénteseket, hogy közösen gyűjtsék össze az avart.
„A hagyományos, fehér virágú gesztenyefák legnagyobb ellensége az aknázómoly. A nyár közepén elsárgult levelű, félig kopár gesztenyefákat szinte biztosan megtámadta ez a kártevő. Ha viszont még ősszel összeszedjük a lehullott leveleket, a rovar lárvái jó eséllyel nem tudnak áttelelni, így a molylepkék nem támadhatják meg a fákat. Ez pedig jelentősen növeli a permetezés és az injektálás hatékonyságát” – foglalta össze a „Mentsük meg a Gesztenyés kert fáit!” akció célját Gerstl József, aki évtizedekkel ezelőtt a családja és néhány épp arra járó kutyasétáltató segítségével takarította ki először a park Novotelhez tartozó részét. Azóta hamisítatlan közösségi eseménnyé nőtte ki magát a rendezvény, évről évre százak mozdulnak meg a jó ügy érdekében.
A legtöbben a Mechatronikai Szakközépiskolából érkeznek, és a környező hegyvidéki iskolák diákjai, családjaik is szép számban dolgoznak a majd’ hathektáros terület megtisztításán. Több közéleti személyiség fogott már gereblyét, volt itt Sándor György, Bíró Ica, Bajor Imre, Csongrádi Kata és Rékasi Károly is. Bálint György a kezdetektől a személyes jelenlétével járul hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Ezt a támogatást köszöni meg most Gerstl József azzal, hogy egy különleges tortával kedveskedik a századik születésnapját nemrég ünneplő Bálint gazdának.
Az avar begyűjtése mellett fákat is ültetnek a résztvevők, így pótolják a hiányzó példányokat, és ifjítják az évszázados fasort. Eddig több tucat vörös virágú, a városi klímának és az aknázómolynak ellenálló növendékfával gazdagodott a Gesztenyés kert, most pedig öt új facsemete kerül a park Alkotás utca felőli oldalára.
Találkozó: 10.30-kor a Budapest Kongresszusi Központ aulájában. A program Horváth Charlie minikoncertjével indul, majd kezdődhet a famentés!

M.