„Az oda vezető út komoly lemondásokkal jár”

– Mit szólsz a magyar labdarúgás közelmúltbeli sikereihez?

– Nagyon örülök, hogy a válogatott kijutott az Európa-bajnokságra, óriási eredmény! Ha csak tehetjük, minden meccsre kimegyünk apukámmal. A Magyarország–Izlandra is megvolt a jegyünk, de sajnos a vírus már ezt is keresztülhúzta. A Fradi–Juventus meccsen viszont kint lehettünk, nagy élmény volt!

– Van példaképed, kedvenc játékosod, akihez hasonlítani szeretnél?

– A külföldi focisták közül Sergio Ramost kedvelem leginkább a Real Madridból. Képzett, kemény, és védő létére gólerős. Magyarországon a legjobban Loic Negót szeretem, akit a Fehérvárban és most már a magyar válogatottban is láthatunk. A legsokoldalúbb játékos az NB I-ben. A jobb oldali védőtől a védekező középpályáson át a jobb oldali támadó posztjáig már mindenhol játszott. Ezenkívül szerény és nagyon barátságos. A magyar bajnokságban a Vidi a kedvenc csapatom.

– Számodra mi a vonzó a labdarúgásban?

– A foci egyszerre egyszerű és összetett sport. Nem kell hozzá más, csak egy labda, majdnem bárhol lehet rugdosni két trikó közé, ugyanakkor sok készség és képesség, még több szorgalom és gyakorlás szükséges. Az élsportolóknak fejben és erőben is topon kell lenniük!

– Hogyan lettél futballista?

– A sport mindig érdekelt, a labdarúgás is, de nem készültem focistának. Közvetlen családi példa sem volt előttem, hiszen édesapám soha nem focizott versenyszerűen, bár nagyon szereti ezt a játékot. Már fiatalon meccsekre vitt. Két fiú unokatestvérem viszont focizott a Videotonban, és ugyan már abbahagyták, jó példát kaptam tőlük, sokat játszottunk együtt.

– Korábban más sportágakat is kipróbáltál?

– Először ovifociztam, aztán a szüleim úszásra írattak be, merthogy úszni úgyis meg kell tanulni. Nagyjából két évig jártam, szerettem, de azért a labdajátékokhoz képest sokkal monotonabb. Aztán jött a tenisz, három évig, egy ideig a focival párhuzamosan, heti három foci- és két teniszedzés. Volt olyan nap, amikor egyikről rohantam a másikra. Bírtam fizikailag, de a komolyabb tenisz és foci ennél jóval többet kíván. Fájó szívvel, de az utóbbi mellett döntöttem. Viszont amikor csak tehetem, megyek teniszezni! Minden évben ott vagyok Szávay Ági tenisztáborában, ahol annak idején tanultam.

– Hogyan alakult az eddigi labdarúgó-pályafutásod?

– A Mészöly Focisuliban kezdtem 2016-ban, jelenleg is ott játszom. Először a hetente megrendezett utánpótlás Bozsik-tornákon vettünk részt, aztán jött a Kölyökliga, az MLSZ-bajnokság és számos külföldi torna. Jelenleg az U14-es MLSZ-bajnokság másodosztályában indulunk, az egy évvel idősebbek között. A Mészölyben gyakorlat, hogy a csapatokat egy évvel idősebbek között indítják, ami nagyon megerőltető fizikailag, de végtelenül sokat lehet fejlődni. Nincs könnyű meccs, minden pontért meg kell küzdeni.

– Melyik poszton játszol?

– Kezdetben csatárt játszottam, most már szélső védő vagy belső védő vagyok. Persze ennyi idősen a posztok még nincsenek „kőbe vésve”, próbálgatnak minket a pályán. Majd idővel kiderül, kinek mihez van a legnagyobb tehetsége.

– A futball csapatsport, de sokat számítanak az egyéni kvalitások. Neked mik az erősségeid?

– Erősségemnek mondanám a gyorsaságomat, és azt, hogy fegyelmezett, kemény védő vagyok, nem veszítem el a fejem meccs közben. Elvárják tőlem, hogy támogassam a támadásokat is, de mindig vissza kell érni védekezni, ami meglehetősen sok futást igényel. Mi már teljes méretű pályán játszunk, a meccsek kétszer negyven percig tartanak. Ennyi idő alatt körülbelül nyolc kilométert futok, ami azért nem kevés.

– Mik az eddigi legjobb eredményeid, és melyikre vagy a legbüszkébb?

– Szerencsére van bőven sikerélményem! Úgy lettünk országos bajnokok futsalban 2019-ben, hogy a korosztályunkban több mint négyszáz csapat indult. Hosszú selejtezősorozat után huszonhat meccset játszottunk, és mindet megnyertük. Brüsszelben, Európa egyik legnagyobb nemzetközi utánpótlástornáján pedig az ötödik helyen végeztünk, csak jelentős nyugat-európai csapatok előztek meg minket: az Atlético Madrid, az Ajax, a Roma és a Porto. Egyébként a focisuliból akár ezekbe is el lehet jutni, harminc volt társunk már nyugati csapatokban játszik.

– Tavaly miniszteri elismerést kaptál. Mivel érdemelted ki?

– A „Jó tanuló, jó sportoló” díjat azoknak adják, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeik mellett jelentős sporteredményeket is elértek.

– A versenysportért áldozatokat kell hozni. Így van ez a fociban is?

– Tényleg nagyon jó dolog, amikor az ember megnyer egy tornát, vagy akár egy meccset, de az biztos, hogy az oda vezető út komoly lemondásokkal jár. Általában korán reggel kelek, hogy még iskola előtt tudjak tanulni, iskola után van egy kis szabad időm, aztán délután ötkor indulok edzésre, és ritkán érek haza este nyolc előtt. Akkor nekiülök tanulni, majd másnap megint korán kelek. Hetente négy foci- és egy erőnléti edzésem van, minden hétvégén meccset játszunk. A tanulással sosem volt gondom, most hetedikbe járok, de eddig mindig kitűnő volt a bizonyítványom. Úgy érzem, a tanáraim sokra tartják a sporteredményeimet – nyilván amíg mindez nem megy a tanulás rovására.

– Közelednek az ünnepek. Milyen nálatok egy focis karácsony?

– A foci ilyenkor kicsit háttérbe szorul, de azért ha van egy jó meccs a tévében, nem hagyjuk ki!

MM.