Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hegyvidéki gyerekekkel foglalkozik a magyar világcsúcstartó

Ekler Luca személyében magyar parasportoló tartja a világcsúcsot távolugrásban. A Testnevelési Egyetem hallgatója versenyszerűen teniszezett, amikor gyerekkorában súlyosan megbetegedett. De talpra állt, és ma már atlétaként öregbíti Magyarország hírnevét a világversenyeken. Erről és sok egyébről kérdeztük őt.

– Hogyan lett parasportoló?

– Tízéves koromban, 2009-ben stroke-ot kaptam, ami teljes baloldali bénulással járt. Elég jól helyrejöttem, de például a bal kezemen ma is nehezebben mozognak az ujjak, a lábam kevésbé tudja a finommozgásokat. Előtte versenyszerűen teniszeztem, a sport tehát része volt az életemnek. A bénulás utáni első időkben tilos volt sportolni, de már akkor tudtam, hogy nem adom fel a rendszeres mozgást, és jó lenne versenyezni is. Elkezdődött az útkeresés, fociztam, röplabdáztam, tornáztam, de egyikben sem éreztem igazán jól magamat. Apukám atletizált, ő vitt le edzésre, és ott ragadtam. Azonnal tudtam, hogy ez az én sportom! Innen ment minden a maga útján, jöttek a versenyek, két éve már a parasportolók között, a nekem megfelelő kategóriában.Hegyvideki_gyerekekkel_foglalkozik_a_magyar_vilagcsucstarto1

– Mennyire törte meg az idei évét a járvány?

– Ha a sportot nézem, alaposan, hiszen a vírus miatt elhalasztották a paralimpiát, és persze a karantén idején a versenyek is elmaradtak. Ami a mindennapokat illeti, tulajdonképpen nem sok minden változott. Nehézséget jelentett, hogy szinte egyik napról a másikra ki kellett költöznöm a kollégiumból, amelyet bezártak. Szombathelyen tartottam formában magamat, egyedül edzettem, viszont az nagy dolog, hogy kaptam pályát, óriási könnyebbséget jelentett. Ettől függetlenül, bevallom, nem volt egyszerű fenntartani a motivációt, egy versenyző mégiscsak a versenyekre készül, ezek pedig, ugye, most hiányoznak a naptárból. A sportot tehát bizonyos mértékig ki tudtam pipálni, és ugyanez igaz a tanulmányaimra is. Köszönet a Testnevelési Egyetemnek, mert online mindent meg lehetett oldani, úgyhogy ezzel nem akadtak gondok. Végzős vagyok, a vizsgák sikerültek, a szakdolgozatvédés is rendben ment, már csak az államvizsga van hátra. Sport- és rekreációs szervező leszek, de szeretnék egyúttal mesterfokon továbbtanulni.

– Ez azt jelenti, hogy ismét Budapesten készül?
– Igen, bár volt azért egy vargabetű. Amikor a korlátozásokat enyhítették, egy hónapot Budapesten töltöttem, mert áttérünk a technikai edzésekre, és ezt szerettem volna az edzőmmel közösen végigcsinálni. Végig kapcsolatban álltunk, megkaptam tőle az edzéstervet a gyorsasági és állóképességi tréningekhez. Aztán visszamentem tanulni Szombathelyre, de most lehetőséget kaptam a TE-től, hogy ismét a fővárosban lehessek, így nyáron már itt tudok készülni.

– Több számban is versenyez. Melyik a kedvence?
– Igazából távolugró vagyok, ez a kedvencem, ugyanakkor 100 és 200 méteres síkfutásban is versenyzek. Ezek rokonszámok, hiszen a távolugráshoz a jó technika mellett egyebek mellett kellő kezdősebességre is szükség van. Nekem volt egy kis előnyöm, a teniszezés jó alapot adott.

– Mi az eddigi legjobb eredménye?
– A paraatléták között T38-as kategóriában én tartom a világcsúcsot távolugrásban 5,51 centiméterrel. Az idén ez biztosan nem forog veszélyben, ugyanis csak nemzetközi paralimpiai versenyen lehetne megdönteni. Ez rossz, mert bár úgy néz ki, hogy nemzetközi versenyünk nem lesz, itthon viszont valószínűleg megtartják az utánpótlás és a felnőtt országos és csapatbajnokságot. Lenne tehát lehetőségem még nagyobbat ugrani, már csak azért is, mert az egyéni csúcsom 5,67. Számomra most ezek az év nagybetűs versenyei. Jó, hogy vannak kézzelfogható célok, amikre lehet készülni, és hasznosak is, mert megmutatják, hogy éppen hol állok, és fenntartják a tüzet, a versenyszellemet.Hegyvideki_gyerekekkel_foglalkozik_a_magyar_vilagcsucstarto2

– Ha már versenyzés: hogyan látja jelenleg a magyar parasport helyzetét?
– Egyre jobban! A magyar parasport napjával, a folyamatos kampányokkal érezhetően elfogadottabbá vált a parasport. Hatalmas változáson megyünk keresztül, pozitív irányban. Van is mire büszkének lenni, a 2019-es atlétika-vb-n két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett a mindössze kilencfős csapatunk, ezzel az éremtáblázat felső harmadában végeztünk. Igaz ez más sportágakra is, elég az úszásra, vívásra gondolni. Tartjuk a lépést a nemzetközi mezőnnyel. Nekünk akár kedvező is lehet a paralimpia elhalasztása, több idő lesz a kvalifikációra, a felkészülésre, több kvótát szerezhetünk, így többen indulhatunk a világversenyen. Szabó László elnök korábban is az eddigi legnépesebb csapattal számolt, és olyan eredményekkel, amik minden eddigit felülmúlnak. Abban bízunk, hogy jövőre megkapjuk a lehetőséget Tokióban a bizonyításra.

– A Testnevelési Egyetemen tanul, de nem csak ennyi a kapcsolata a Hegyvidékkel.
– A tanulás mellett rendszeresen járok érzékenyítő programokra. A magyar parasport napja alkalmából március 22-én motivációs előadást tartottam az ELTE gyakorló általános iskolájában. Igyekeztem megismertetni a gyerekekkel a parasportolók világát. Tavaly lehetőséget kaptam arra, hogy részt vegyek a városmajori sportközpontban tartott SportMix-foglalkozásokon. Péntekenként minden héten más sportággal ismertettük meg az alsós kisdiákokat, íjászkodtunk, floorballoztunk, számháborúztunk. Kiváló kezdeményezés, remélem, a járvány elmúltával folytathatjuk.

– Ha megszerzi a diplomáját, mivel foglalkozik majd?
– A másik irány az edzőség, a TE mesterképzésén az atlétika-szakedzői szakra jelentkeztem, ebben látom a jövőt. Gyerekekkel, utánpótlással foglalkoznék először, aztán meglátjuk. Jó lenne felnőtteket, parasportolókat is edzeni.

MM.