Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megszunt_a_veszelyhelyzet_szabadabba_valt_az_eletunk_2

Megszűnt a veszélyhelyzet, szabadabbá vált az életünk

Már nem kell a vásárlási idősávokhoz alkalmazkodnunk, ismét igénybe vehetjük az összes egészségügyi ellátást, és szabadon mehetünk moziba, színházba is. A járvány első szakasza ugyan lecsengőben van, és életünk szinte minden területen visszatérhet a régi kerékvágásba, de legyünk óvatosak – mindannyiunk egészsége érdekében tartsuk be a még érvényben lévő korlátozó intézkedéseket!

Közel száz nap után, június 18-án véget ért hazánkban a veszélyhelyzet. A kormány járványügyi készültséget hirdetett ki, amelyet háromhavonta felülvizsgál. A járványveszély miatti korlátozások zöme megszűnt, amelyek közül legtöbbünket a vásárlási idősáv érintett, de most már kortól függetlenül bárki bármikor vásárolhat az élelmiszerboltokban, gyógyszertárakban és drogériákban. Fontos tudni azonban, hogy az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön a maszk – vagy az orrot és szájat eltakaró sál, kendő – viselése továbbra is kötelező.

Immár a fővárosban is tarthatók családi rendezvények, 200 fős létszámkorláttal. Az üzletek, vendéglátóhelyek, szálláshelyek, mozik, színházak, uszodák, fürdők korlátozás nélkül nyitva lehetnek, 500 fő feletti zenés, táncos rendezvény viszont továbbra sem szervezhető. A budapesti játszótereken már nem kell maszkot viselni.

A fővárosi állatkertben a szabadtéri bemutatóhelyek mellett az állatházak is megnyíltak. Újra leereszkedhetünk Budapest barlangjaiba, de a vezetett sétákon csak maszkban lehet részt venni, jegyet pedig kizárólag online vásárolhatunk. Több ütemben megnyílnak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egységei, az Ugocsa utcai fiók a legelsők között, július 1-jétől várja az olvasókat.Megszunt_a_veszelyhelyzet_szabadabba_valt_az_eletunk_1

 

Marad az e-recept

Az ingyenes parkolást július 1-jéig biztosítja a kormány az összes településen. A világ bármely tájáról hazatérő magyar állampolgárok immár hatósági házi karantén elrendelése nélkül beutazhatnak Magyarországra. Amennyiben valaki külföldre készül, érdemes a konzuliszolgalat.kormany.hu honlapon tájékozódnia a célországban aktuális járványügyi helyzetről és utazási korlátozásokról.

Immár valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül vehető igénybe. A háziorvosoknál és szakorvosoknál bevezetett négy ember/óra szabály érvényét vesztette, az ellátás azonban továbbra is csak telefonos bejelentkezés után vehető igénybe. A kórházakban feloldották a látogatási tilalmat (egyedül a koronavírus-fertőzéssel érintett osztályokon marad életben). A fekvőbetegekkel csak egészségesen, maszkot viselve lehet találkozni. A szociális intézményekben, idősotthonokban élőket is fel lehet keresni, amennyiben nincsenek elkülönítve koronavírus-fertőzés miatt.

Az Országgyűlés döntése értelmében a veszélyhelyzet megszűnése után is megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja, amihez a beteg tajszámának megadása mellett a kiváltó személyazonosságának hitelt érdemlő igazolására van szükség. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint nem kell felfüggeszteni a járványhelyzet miatt bevezetett távgyógyászati megoldásokat, az ellátás sajátosságait és orvosszakmai indokoltságát figyelembe véve továbbra is lehet a beteg távollétében előszűrést végezni, diagnózist vagy terápiás javaslatot felállítani, távmonitoringot folytatni, gyógyszert rendelni, védőnői gondozást ellátni.

 

Okmánykézbesítés postán

A kormány száznyolcvan nappal meghosszabbította a veszélyhelyzet idején lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét. Ez azt jelenti, hogy a 2020. március 11. és július 3. között lejáró okmányok Magyarország területén 2020. december 15-ig érvényesek. Az intézkedés vonatkozik a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejére is, azonban ettől eltérő szabályok vonatkoznak a letelepedési, tartózkodási, bevándorlási engedélyekre. Jelentős könnyítés, hogy a legtöbb elkészült okmányt – a veszélyhelyzet lejártát követően is – postai úton kézbesítik az ügyfeleknek.

Az okmányügyintézéssel összefüggő személyes találkozások számának további csökkentése érdekében egyszerűsödött a vezetői engedélyek kiadásának folyamata. Ezután már az engedély kiállítására irányuló adatlappal is lehet járművet vezetni Magyarországon az új jogosítvány kézhezvételéig, de legfeljebb harminc napig. Ennek köszönhetően a lejárt okmányt már az igénylés alkalmával le lehet adni, nem kell emiatt ismét felkeresni a kormányablakot.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint az egészségügyi dolgozók június 30-ig vehetik igénybe ingyenesen a fővárosi tömegközlekedést. A veszélyhelyzet idején lejárt diákigazolványok, nyugdíjas és kisgyermekes bérletigazolványok érvényessége december 15-ig meghosszabbodik, míg a regisztrált álláskeresők július 3-ig válthatnak ki díjmentes bérletet a veszélyhelyzetre vonatkozó átmeneti intézkedések szerint.

A postákon továbbra is kérik a maszk viselését, azonban már nem kell az ajtón kívül várakozni. Ismét nyitva tartanak hétvégén azok a postahivatalok, amelyek korábban is várták az ügyfeleket szombaton és vasárnap. A postások változatlanul a levélszekrénybe dobják az eddig személyes átvételt igénylő ajánlott leveleket, mellőzik a személyes kézbesítést a hatósági házi karanténnal érintett címeken, ugyanakkor az utalványok átvételekor a nyugdíjasok számára biztosítják az egyszerűsített meghatalmazás és az ingyenes ismételt kézbesítés lehetőségét.

A társasházak a járványveszély miatt nem tarthatták meg az amúgy kötelezően összehívandó éves közgyűlést, ezt azonban a veszélyhelyzet elmúltával 90 napon belül – azaz szeptember 16-ig – meg kell tenniük. Újraindítja a fogyasztásmérők leolvasását az ELMŰ-ÉMÁSZ, az éves árammérő-leolvasásokat az ELMŰ területén július 2-tól kezdik meg a cég munkatársai. Önkéntes vagy hatósági karanténban lévő ügyfelekhez továbbra sem mennek be az óraleolvasók.

d.