Csanády György, a Székely himnusz szerzője

Az erdélyi származású Csanády György 1895-ben született Székelyudvarhelyen. A református kollégiumban érettségizett 1913-ban, majd a trianoni békeszerződés után menekült Magyarországra, ahol négy társával megalapították a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesületét. A trianoni döntést akkoriban mindenki csak ideiglenesnek tartotta, ezért a magyar szellemi réteg élesen visszautasította azt. Sokan a csonka országba menekültek, ahol évekig tengődtek.

Budapesten néhány ezer fiatal erdélyi tanult, őket Csanády György és mások hívták meg a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületébe. Az egyesületet területi alapon szervezték meg, „Nemzetségekre” osztották, és kéthetenként találkoztak a Deák téren, a „Két Törökhöz” címzett nagy, sárga épületben, ahol gyűlést, „Áldozatot” tartottak. Ezek az összejövetelek később átköltöztek a Hegyvidékre.

A Székely himnusz szövegét Csanády György – elmondása szerint – 1921-ben a Májusi Nagyáldozat névre keresztelt, évenként megrendezett székely ünnepélyes találkozóra írta, akkor még mint bujdosóéneket. A vers megzenésítését Mihalik Kálmánnak köszönhetjük. A Székely himnusz dallamai és szövege először Budapesten hangoztak el, az Aquincumban rendezett összejövetelen 1922-ben vagy 1923-ban. A kommunizmus idején mind Erdélyben, mind Magyarországon betiltották a szövegét, ennek ellenére népszerűsége nem csorbult, napjainkban is közismert és népszerű ének, amely 2009 óta Székelyföld hivatalos himnusza.

Csanádynak ezután több verseskötete is megjelent, majd 1926-tól az Új élet, 1927-től pedig a Híd című lap szerkesztője lett. A Magyar Rádió történetében is fontos szerepet játszott, rendezéssel és hangjátékírással foglalkozott, egyike volt e műfaj első magyarországi művelőinek.

Csanády György számos szállal kötődik a Hegyvidékhez. 1922 és 1941 között többször a Zugligetben, Svábhegyen rendezte meg a Májusi Nagyáldozatot, mivelhogy a budai hegyvidék emlékeztette őt leginkább a szülőföldjére, az erdélyi havasokra. Az ünnepségről így írt a Honismeret című folyóirat 2001-ben: „Szülőföldjükre, Erdélyre emlékeztek legtöbbször a Zugligetben, Budán, mivel ez hasonlít leginkább a székely tájakra. Székely népviseletbe öltöztek, botokat faragtak, szalagokat hímeztek, koszorúkat fontak és krónikákat írtak. Érezni akarták maguk körül az egybetartó testvériséget és az elhivatottságot. […] Néha ezren, máskor kétszázan jelentek meg ezeken a májusi ünnepségeken. Éneket írtak bujdosásukról.” (Honismeret, 2001/3. szám: Székely Ház Budapesten [Beke György], 65–66. o.)

Az összejöveteleket egy természetes színpadon tartották a résztvevők, ahol félkörben állt fel a tizenkét Nemzetség, mindegyik előtt az adott évi Nemzetségfő. Tüzet gyújtottak, és leszúrták a Nemzetségek faragott, színesre festett, kopjafához hasonló botjait. Az Új Magyarság 1940-ben így adott hírt a rendezvényről: „A székely egyetemi és főiskolai hallgatók egyesülete, az erdélyi férfiak egyesülete, valamint a többi erdélyi egyesület június 1-én, szombaton délután 4 órakor »nagyáldozatot« tart a svábhegyi síugrósáncnál. Utána vacsora és tánc a Disznófő-vendéglőben.” (Új Magyarság, 1940. május 30.)

Ezenkívül számtalan a Hegyvidékhez kötődő programon és rendezvényen is feltűnt Csanády György neve, aki a kerületben is élt, a Városmajor utca 28/c szám alatt lakott. Temetése 1952-ben a Farkasréti temetőben volt. Koporsójára erdélyi földet szórtak, később újratemették őt hazájában, Székelyföldön.

Ha a Városmajor utcában megállunk Csanády György emléktáblája előtt, jusson eszünkbe, hogy az erdélyi tájakra emlékeztető Hegyvidéket a budapesti székelység sokáig az otthonának tartotta.

FG.