Világpremier és meglepetések az ötödik GetCloser jazzfesztiválon
Az ötödik GetCloser Jazz Fest a „kis jubileum” tiszteletére öt egymást követő estén biztosított kiemelkedő élményt a műfaj rajongóinak. Kezdetnek azonnal világpremier színhelye volt a MOM Kulturális Központ kupolaterme: a fiatal osztrák dobos, Peter Lenz Lithium Quartetje mutatta be második lemezét. A nemzetközi felállású együttesben az amerikai Chris Speed játszott tenorszaxofonon és klarinéton, a Brooklynban élő német-japán Keisuke Matsuno gitározott, a holland Stefan Lievestro bőgőzött. Az album összes dala elhangzott, sőt néhányat a debütálásról is eljátszottak. Apró érdekesség, hogy a számcímek mind E betűvel kezdődnek (Escape, Enough, Enclouded, Exhael, Emerge), még az egyetlen „kakukktojás”, a Beatles Eleanor Rigby című slágere is. Remek modern kortárs jazzt hallottunk, csipetnyi jazz-rock és avantgárd beütéssel, finom elektronikával.
A második estétől kezdve mindennap két zenekar játszott, immáron a MOMkult színháztermében. A hatalmas képernyőn a távolabbi sorok nézői is jól láthatták a színpadon zajló eseményeket, figyelhették a zenészek játékát, a különleges hangszerek kezelését.
Harcsa Veronika több formációban is énekel, de talán az a duó a legismertebb, amelyik ez alkalommal szórakoztatta a nagyérdeműt. Gyémánt Bálint gitáros és komponista nemcsak a koncerteken partnere neki, hanem több közös albumuk is született az elmúlt években, ezekből adtak ízelítőt. Ezúttal is előkerült a „jó öreg” Beatles, a ráadásban Lennon és McCartney örökzöldje, a Come Together zárta a vastapssal jutalmazott koncertet.
A jazzbarátok által nagyon várt Lukács Miklós triójának lemezbemutatója következett. A Cimbalom Unlimitedben a hungarikumként számon tartott hangszer mesterét két afroamerikai művész, Reuben Rogers bőgős és Gerald Cleaver dobos kísérte. Lukács Miklós szerzeményei a magyar és a balkáni népzenéből, kortárs klasszikus zenei hatásokból és a jazz eszköztárából jönnek létre. Lenyűgöző volt hallani az olyan balladákban, mint a Somewhere és a Hajnali szél, Lukács lírai cimbalomjátékát és a bőgős ugyancsak dallamhangszerré nemesedő interpretációit az olykor barokkos díszítésekkel.
A hazai színpadokon viszonylag ritkán tűnik fel a trombita, így nagy örömet jelentett, hogy a harmadik napon mindkét fellépő zenekar remek jazz-rockkal örvendeztette meg a publikumot. A Barabás Lőrinc Quartet még az utólagos összehasonlításban is megállta a helyét, mert lehet, hogy az utána fellépő négyes nagyobb hangerővel és látványosabban adta elő dalait, ám Barabás Miles Davisre emlékeztető hangzásvilága, valamint társai, Cséry Zoltán billentyűs, Herr Attila basszusgitáros és Mihalik Ábel dobos játéka bárkit meggyőzhetett arról, hogy ebben a stílusban is az élen járunk.
Nagy várakozás előzte meg és ennek megfelelő ováció fogadta a svájci-francia csodatrombitás, Erik Truffaz négyesét. Régi ismerősei ők a hazai közönségnek, már a második GetCloser jazzfesztiválon zajos sikert arattak. A jazz és az instrumentális pop határán mozgó kvartett ezúttal is a tőle megszokott modern, pszichedelikus, elektronikával fűszerezett zenei világot tárta elénk. A technikai bravúrokkal egy nagyzenekar benyomását keltette, „zúzós” számainak hangereje pedig lekörözte akár egy rockkoncertét is.
A szombat esti lázat az ütősök szereplése hozta el. Az ütőhangszerek nemzetközi hírű mestere, Mogyoró Kornél – az egyetlen, aki eddig mind az öt GetCloser Jazz Festen részt vett – régi „fegyvertársával”, a külföldről nemrég hazatelepülő Papesch Péter basszusgitárossal duóban adott olyan műsort, ami hangzásában felért egy zenekaréval. Az elektronikát jócskán igénybe véve néhány számát one man show formában, egyedül adta elő, és sorra bevetette összes „zajkeltő” eszközét: a dallamhangszerként is funkcionáló afrikai kalimbát (hüvelykzongora), a karibi steelpant (acéldob) vagy az ufó kinézetű dallamdobot, amelynek elnevezése, a „hang” nem a magyar szóból ered.
A minden értelemben „ütős” programban Papesch basszusgitárja kellemes hangszínnel támasztotta alá a ritmusketyeréket, amelyek között megemlítendők a bongódobok, a különféle csörgők és az afroperui cajón is. Ez utóbbi egy faláda, amit rajta ülve kell ütni. A szűnni nem akaró tapsorkánt követően a közönség aktív részvételével a Viva la percussion (azaz: „Éljen az ütőzés”) egyszerű dallamát énekelve búcsúztunk el a nem mindennapi teljesítményt produkáló kettőstől.
Az „afrikai Sting”, Richard Bona úgyszintén visszatérő vendég nálunk. A GetCloser rendezőiroda az első, 2016-os jazzfesztiválra is meghívta őt, majd két éve sztárvendége volt a Quincy Jones 85. születésnapját ünneplő grandiózus koncertnek. Akkor megcsodálhattuk Bona új felfedezettje, Alfredo Rodriguez kubai zongorista elképesztően dinamikus játékát, virtuóz technikáját is. Újabban vele járja a világot a nyughatatlanul kísérletező művész, és a hatalmas ütősarzenállal dolgozó másik latin zenész, Pedrito Martinez játéka fokozza a zene sodró lendületét.
A kameruni származású énekes-basszusgitáros most sem mulasztotta el egy-két dal erejéig afrikai szülőföldje megidézését az egzotikus hangzású doula nyelven. A magyar rajongóit igazán kedvelő zenész ezúttal sem hagyta ki, hogy megénekeltesse a közönséget a Kis kece lányom…-mal. A vérpezsdítő kubai és flamencodalok trióban történő interpretációja mellett volt fantasztikus zongoraszóló, duó a két kubaitól, és Martinez is szólózott a kongáin.
Ahogyan az a nagyobb fesztiválok esetében olykor előfordul, a miénket is elérte a kivédhetetlen „vis maior”: a svéd bőgős, Anders Jormin egy göteborgi karanténba került a koronavírus-járvány miatt. Szerencsére a Kossuth- és Liszt-díjas Snétberger Ferenc rutinos szólókoncert-előadó, számos alkalommal megtöltötte már a legnagyobb koncerttermeket is egy szál gitárral a kezében. A két évtizede Berlinben élő művész játékában a szépség esztétikája érvényesül, meleg tónusú gitárhangja szinte elbűvöli a hallgatót. Mély érzelmekkel teli dallamvilága, senkivel össze nem téveszthető játékstílusa ismét frenetikus sikert aratott. A magyaros hangzásvilág, a roma zenei elemek mellett indiai szitárjátékra emlékeztető hangzások, a brazil bossa nova, a flamenco és persze az amerikai jazzsztenderdek is megjelentek remekül felépített produkciójában.
Az előre beharangozott meglepetés olyan különlegességet hozott, ami szintén csak fesztiválokon szokott adódni. Az előző este sztárvendége, Richard Bona és Snétberger Ferenc kettesben minikoncertet „jammeltek”. Itt is előkerült a Kis kece lányom… – Snétberger tolmácsolásában, Bona basszuskíséretével és doula nyelvű (!) énekével.
A fesztivált Sárik Péter triója zárta, mégpedig legutóbbi, nagy sikerrel fogadott Bartók-projektjével. A zenekarvezető minden szerzeményt néhány mondatos szellemes konferálással vezetett fel. Sok kevésbé, de még több jól ismert dallam hangzott el, így az Allegro Barbaro, a Hej, páva, az Este a székelyeknél, a Csillagok, csillagok és a Ne hagyj itt című kórusmű átirata is. A két utóbbit a zongorista biztatására lelkesen énekelte a közönség. A lírai, klasszikusokat idéző, máskor jazzes, perkussziv zongorajátékot Fonay Tibor bőgőn, Gálfi Attila dobon kísérte.
A GetCloser Jazz Fest mérlege: 9 koncert, 26 művész, fele-fele arányban hazaiak és külföldiek. Ahogy a rendezvényiroda elnevezése is „megígérte”, ezen a tavaszi jazzünnepen valóban közel kerültek egymáshoz a nézők és az előadók.
Márton Attila