Művészet hittel, alázattal és áldozattal

– Szent Margit szentté avatásának hetvenötödik évfordulója alkalmából a Budapesti Történeti Múzeum pályázatot hirdetett egy kompozíció megalkotására a margitszigeti domonkos rendi apácakolostor romjainak területén. Az ön által készített emlékmű talán meg sem születik, ha nincs ez a pályázat – a harminckilenc pályamű közül a második helyezést érte el, ezért nem került a Margitszigetre, mégis megvalósult, és otthonra talált a győri Püspökvár udvarán.

– Úgy gondoltam, ezt a művet, amely Magyarország védelméért szól, mindenképpen el kell helyeznem valahol. Nagyon sokat dolgoztam rajta, a megtervezése és a kivitelezése két és fél évig tartott. Olyan alkotást akartam létrehozni, amiből Szent Margit tisztasága és fohásza sugározhat felénk. Porcelánból is mindig áttört és áttetsző műveket készítettem, azt gondoltam, kővel is meg tudom csinálni, ha áttöröm azt; sőt, ha finomra csiszolom, a carrarai márvány is gyönyörű, szinte áttetsző lesz, ahogyan az a szoboralak arcán látható is. A délelőtti nap adja meg az igazán átszellemült, felfelé irányuló tekintetet, fohászt.

– Hogyan és miért készít kőszobrot egy porcelánművész?

– Mindig is az volt a gondom, hogy nem tudtam „kimenni” köztérre a porcelánnal. Úgy éreztem, most tartok ott, hogy valami nem annyira törékenyből alkossak maradandót. Ezért fordultam a kőhöz – és azonnal beleszerettem! A MOM Parkban lévő Hajnal-Fény szobrom volt az első, aminek a készítésekor rájöttem, hogy a carrarai márvány is csodálatosan áttetszővé tud válni, ha átsüti a nap. Győrben a Szent Margit-kompozíció látványa minden napszakban, minden évszakban más, megidézi azt is, hogy Margit a kolostorban töltötte az egész napját, heteket, hónapokat, éveket. Már önmagában szakrális, ha a nap körbesüti – a tájolással izgalmas megoldás született. A természetes fény hatását a margitszigeti helyszínre tervezéskor is átgondoltam, de a szobrom Győrben százszázalékosan megkapja Isten fényét. Nagyon boldog vagyok, hogy oda került!

– Hogyan talált rá a helyszínre?

– Rengeteget áldoztam erre a műre, nem csak munkával – úgy éreztem, nem szeretném, hogy elvesszen, bíztam a Jóisten segítségében. Egy nyugalmas éjszakán jött a gondolat: menjünk Győrbe! Édesapám oda járt a bencésekhez, Sopronban látható az 1956-os gránit emlékművem, úgyhogy van kapcsolat. A győri székesegyházban, Apor Vilmos szarkofágjánál található egy kis porcelán örökégőm, amely fáklyaként jelképezi a püspök hősiességét. 1997-ben II. János Pál pápa imádkozott alatta, mielőtt Apor Vilmost boldoggá avatták… Amikor eszembe jutott Győr, másnap reggel írtam egy levelet Veres András megyéspüspök úrnak, és elküldtem a látványtervet, amellyel majdnem nyertem a margitszigeti pályázaton. A következő napon felhívott telefonon, és azt mondta, nagyon tetszik neki, támogatja az ügyet. Ő vállalta az alapozást és a területrendezést.

– A szoboravatón dr. Prokopp Mária művészettörténész úgy fogalmazott: az emlékmű Borza Teréz minden eddigi alkotásának betetőzése.

– Ismerte a terveimet, tudta, milyen hosszan és sokat dolgoztam vele. Mindvégig lelkesen biztatott, hogy megtaláljuk majd a helyét!

– Margit királylány, IV. Béla lánya szabad elhatározásából vállalta, hogy teljesíti szülei fogadalmát, akik még születése előtt felajánlották őt Istennek Magyarország megmentéséért.

– A művész legfontosabb feladata, hogy megszólítsa a nézőt. Maga a téma sem könnyű, mert vagy készítek egy templomi szobrot, vagy pedig egy olyat, ami a fiatalokat is megragadja, elmélkedésre készteti. Nagyon fontos még, hogy az emlékmű alapja egy IV. Béla korabeli térkép, felülről nézve olyan, mint egy gyönyörű magyar tölgyfa korona. Szép, feketés-barna, régiesített kőanyagból raktuk ki, nemcsak a régi kolostor kövezetét imitálja, hanem a véráztatta Magyarországot is jelképezi. Szent Margitról köztudott, azért imádkozott, hogy a tatárjárás teljes pusztításától megszabaduljon az ország. A hármas boltív a kolostorra utal, a középső, magas ív alatt áll a fiatal királylány 270 centi magas, fénylő, fehér carrarai márványtömbből faragott szobra, kétoldalt pedig süttői mészkőből jelképei, a fehér liliom és a kettős kereszt.

– Komoly feladat lehetett a mű elkészítése.

– Nagyon nagy munka volt, komoly gépekkel kellett vágni a három méter magas boltívet. A végén úgy éreztem, bebizonyosodott: áldozat nélkül nincs műalkotás. Ami még érdekes, hogy a Margitszigetre három egyforma magas boltívet terveztem sötétszürke gránitból, mert az ottani romokkal az harmonizált volna. A győri kövekhez és a székesegyház szépségéhez viszont a fehér illik, ezért választottam keretnek a süttői mészkövet, míg Margit alakjához a carrarai márványt. Az apácaruha formáját az áttört kövön átsütő fény adja, az egyenes rész pedig a domonkos rendi apácaruha sajátossága, a fehér színű első skapuláré. Az apácaruha-forma adja meg a figura alakját és auráját – ez nagyon tetszett a zsűrinek, a püspök úr pedig azt mondta, még nem látott ilyen szép ábrázolást arról, hogy valaki felveszi az életét és elhivatottságát jelképező ruhát.

– Önt mindig is foglalkoztatták a szakralitással kapcsolatos témák.

– Feltétlenül! A vigadóbeli Húsvét titka című kiállításomon 2017-ben végigvezettem Krisztus szenvedéstörténetét a feltámadásig. Sokszor készítettem szakrális munkákat, leginkább a húsvéti témakörben: az utolsó vacsora, Jézus utolsó szava-lehelete, a feltámadás fénye – mindig az isteni fényt, annak áthatásait próbáltam megalkotni porcelánban. Számomra fontos a hit, érzem, hogy a tehetséget, a sugallatokat is fentről kapjuk. Benne van a Bibliában, hogy az ember vagy felhasználja a talentumait, vagy elherdálja. Mindehhez, persze, erő kell. Sokszor kértem erőt a Jóistentől, mert éreztem, nagyon nehéz ez a feladat – ha nem lett volna olyan jó szakgárda mögöttem, nem is tudtam volna megcsinálni. Már 2012 óta velük dolgozom, a Hajnal-Fény oszlopa mellett a Jó földbe vetett Mag is közös munkánk, amely az Egyetemisták parkjában kapott helyet. Ez egy egészen picike porcelán mustármagomnak egy nagyobb, kőben való adaptációja, azt jelképezi, hogy a jó földbe vetett magból sok minden jó születhet. Csak jönnek az ötletek, sugallatok, és ezeket a művésznek – hittel, alázattal és áldozattal – meg kell valósítania.

– Lelki közösséget is érzett Szent Margittal, amíg vele foglalkozott?

– Igen. Ő a beteg nővértársait ápolta, én pedig az édesanyámat öt évig. Majdnem emiatt nem vállaltam el, hogy benevezek a pályázatra. Sajnos ő nem élhette meg a szoboravatást, ez év januárjában halt meg, 98 évesen. Mindig kérdezte, hol tartok, tudta, hogy komolyan foglalkozom a kivitelezési lehetőségekkel. Bármennyire elfoglalt voltam, az éjszakák nem hagytak nyugodni, úgy éreztem, mégiscsak meg kell csinálnom ezt a munkát. Személyes kötődésként közrejátszott, hogy édesapám Győr-Sopron megyében született, sokat nyaraltunk ott kisgyerekként. Nagyon érdekes, az ember egy bizonyos kor után úgy látja, az élete sok kis történésből rakódik össze, amelyek megadják a lelki tartalmát. Valahogy összekapcsolódik minden – és így lesz kerek egész.

Szepesi Dóra

Fotók: Ács Tamás (A Szent Margit szobor arca)
Képriport: Németh Péter