Budapest első síversenye a Normafánál

Több mint egy évszázados hagyománya van a síelésnek a Normafánál. Már a 20. század elején hét sípálya várta itt a vendégeket. Bély Mihály 1892-es, a Vérmezőn tartott bemutatója után, rögtön az 1893–94-es téli évadban a sísport úttörői megalakították az első magyarországi síklubot, a Budapesti (Budai) Tornaegylet (BBTE) sícsapatát. A Nap-hegy, a Sas-hegy és a Gellért-hegy Tabánra néző oldala volt a kedvenc gyakorlóterük, és ők kezdték meg a sízést a Normafa környékén is.

A századfordulón gyorsan elterjedt az új sportág híre, Európa-szerte síegyesületek alakultak, széles körben sokan felfedezték a sízés örömeit. Budapesten az igazi bázis a Hegyvidéken volt. Dr. Téry Ödön, a Magyar Turista Egyesület emblematikus alakja, a Turisták Lapja szerkesztője többször megemlítette az újságban a Normafát. Így írt arról, hogy 1906-ban már rendszeresen síeltek itt: „Egyesületünk néhány derék tagja – mindannyi vérbeli turista – már évek óta gyakorolja a síelést. Különösen a mult tél folyamán volt rendkívül kedvező hóviszonyokat kihasználva, a Zugligetben a Normafa tájékán rendszeresen űzték a síelést.” (Dr. Téry Ödön: Turisták Lapja, 1907.)

A Magyar Si Klub már 1908-ban tartott gyakorlókurzusokat a Normafánál, dr. Schwicker Richárd vezetésével. „Dacára, hogy a nagy olvadás a városban nem a legjobb hóviszonyokkal biztatott, kint a hegyeken mintegy 30–50 cm. hó feküdt. Az első napon – és ezt örömmel regisztráljuk – mintegy 30-an voltak jelen kezdők és gyakorlottabbak egyaránt s úgy az egyesületi siek, mint bobok, melyek a »Fácán«-nál vannak elhelyezve, roppant kelendőségnek örvendettek. Ki kell emelnünk még azt is, hogy a Jánoshegyi úton három csoportban mintegy negyvenen szánkáztak úgy, hogy különb téli életet még a Magas-Tátrában is hiába kerestünk volna, mint amilyen e helyen zajlott le.” (Nemzeti Sport, 1908. november 14.)

Az első fővárosi síversenyt – az országban a negyediket – a Magyar Si Klub és az Egyetemi Turista Egyesület közösen szervezte meg a Normafánál 1909. február 28-án. Négy számból állt: távverseny, lesiklás, műverseny és ugrás. A Nemzeti Sport 1909-től külön rovatot szentelt a téli sportoknak, így természetesen erről a jeles alkalomról is részletesen beszámolt másnap.

„Ki hitte volna még néhány év előtt, hogy a budai hegyek között télen ép oly élénk, lármás élet zaja veri fel a csöndet, mint a tikkasztó nyárban, mikor a főváros népe árnyas lombok alatt keres üdülést? A síelő akkor zajtalanul siklott tova a hó fehér sima takaróján, csak ritkán akadt egy-egy botorkáló vadőrre, nem talált rokonlélekre, egyedül volt. De a hír lassan tovább haladt, hogy a budai hegyek között szánkósok járnak s a kíváncsiságtól, érdeklődéstől űzetve egyenkint jöttek az ismeretlenek, felkötötték a hosszú vékony deszkákat s hívei lettek a télnek, a sí-sportnak. Hogy ez a fejlődés milyen módon ment végbe, annak ismertetése úgy cikkek, mint egyes adatok alakjában többször megjelent e lap hasábjain; tény az, hogy ma a sí-sportnak fővárosunkban néhány száz híve van, kinek száma, ha oly arányban nő, mint az idei tél folyamán, meglepő arányokat fog ölteni s virágzó téli sporttelepet fog teremteni Budapesten s a budai hegyekben, épen ott, ahol erre a legkevésbé gondoltak. Hazánkban Chernel István feljegyzései és könyve szerint az első sí-versenyt 1896 februárjában rendezte az Achilles Sport Egyesület Szabadka és Újvidék között s a 103.3 km. hosszú távon kerékpárosok s lábszánkózók indultak. A vegyes versenyben az első két helyezett 4 óra 44 perc alatt síelő volt. Bármily érdekes e feljegyzés, hitelességéhez igen sok szó fér. […] az elmúlt vasárnap, február 28-án a Magyar Si Klub és a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület karöltve megrendezte immár a negyedik, de első budapesti versenyt, melyen először került kiírásra a rövid lesiklás, műfutás és ugrás. Hogy néhány szóval jelezzük a nagy érdeklődést, konstatálnunk kell, hogy még soha annyi síelő és sí-sport iránt érdeklődő nem volt a Normafánál, mint az elmúlt vasárnap. Sokan odahagyták kedvenc ródlijukat is és siettek fel végignézni az érdekes versengést. A versenyzők 8 óra felé már gyülekezni kezdtek. Legelőször a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület tagjai jelentek meg az Anna-kápolnánál, hol a gyülekezés színhelye volt és pedig számszerint 17-en. Tíz óra felé megjelentek lassanként a Magyar Si Klub tagjai, kik dr. Schicker Richárd és Barcza Imre célbíróknál 12-en jelentkeztek a versenyre. Az indításokat, Déry József (MSK) és dr. Karafiáth Jenő (BETE) végezték.

A rövid lesikló verseny pályája a Normafa meredek lejtője, és az u. n. Sigray-féle telek volt, e kettőn keresztül vették sebes iramukat a versenyzők. A távolság kb. 1 km., magasság kb. 100 méter volt. Amint egy-egy versenyző elindult a meredek pályán s egy-két rövid másodperc alatt már eltűnt lent a fák között, hogy azután alul ismét mint fekete kis pont száguldjon a cél felé. A 26 induló között két gyönyörű lesiklást produkáltak Jordán Oszkár (BETE és MSK) és Kaczander Ernő (BETE), ki ízléses norvégöltözetével és remek technikájával általános feltűnést keltett. Hogy mily csekély különbségek állanak fenn síelőink között, az kitűnt az eredményből, mert az első 10 beérkezők csak másodpercek választják el egymástól. A műverseny pályája rosszul volt megválasztva, mert e helyen lesiklásoknál annyira lesöpörték a havat, hogy felül már csak a régi jeges hó maradt. A kitűzött 6 piros zászló között roppant nehéz volt az egyes íveket leírni s annál meglepőbb a győztesnek, Jordán Oszkár joghallgatónak eredménye, ki 17 ívet irt le, míg a második helyezettek dr. Metzler Jenő (MSK) és Hiesz Jónás (MSK) csak 14 ívet tudtak csinálni. A verseny leggyöngébb száma az ugrás volt, de ennek elsősorban a pálya teljesen alkalmatlan volta az oka. Ne feledkezzünk meg azonban arról sem, hogy az ugrással síelőink csak most először próbálkoznak meg s hogy az első kísérletek külföldön is, hogy csak egy példát említsek, Mürzzuschlagban két méteres ugrásokkal végződtek az első síverseny alkalmával, míg ma ugyanott 28–30 métert ugranak. Ha jobb pályánk lesz, úgy mi is szebb eredményeket érünk el. Az ugrások legnagyobb része bukással végződött, alig sikerült egy-kettő állva. Igen szép ugrást láttunk Kaczander Ernőtől (BETE), kinek helyes, stílszerű testtartását a többi versenyzők meg sem közelítették s ki ez ugrását – dacára a kemény hónak – ügyesen alkalmazott Telemark-lendülettel fejezte be, általános tetszést keltve. Általában a versenyben igen szép eredménnyel szerepeltek a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület tagjai, kiknek pedig a Normafa területe teljesen ismeretlen volt s kik a turasielésre fektették eddig a fősúlyt; az ő soraikból került ki a verseny három győztese is. Az idő előrehaladottsága miatt a távverseny elmaradt s egy később megállapitandó helyen és napon fog megtartatni. A verseny végeztével dr. Karafiáth Jenő, a BETE tiszteletbeli elnöke, fejezte ki az egyetemi síelők köszönetét dr. Schwicker Richárd, a MSK vezetője iránt, ki oly odaadóan buzgólkodott eddig is a síelés érdekében s vázolta az összekötő kapcsot, mely a két egyesületet egymáshoz fűzi s közöttük barátságot teremt s melyet a téli sportok legszebb eszköze: a sí alkotott meg.”

A beszámolóból kitűnik, hogy már az első síugrósánc 1919-es átadása előtt tíz évvel síugróversenynek adott helyet a Normafa, még ha a sánc csak egy kis tákolmány vagy hóból kialakított ugrató is volt. Egy héttel később a szaklap már arról írt, hogy ugrósánc található a Normafánál. „A síelés néhány lelkes híve az elmúlt héten egy kis ugrósáncot épített az Anna-kápolna mellett, s miután a folytonos vasárnapi ívelésekkel már minden bokrot és minden lejtőt kiismertek, az ugrással is megpróbálkoznak. Természetesen a Normafa környéke ugrópálya építésére éppenséggel nem alkalmas, de már szórakozás végett igen ajánlatos volna egy kis ugrósánc létesítése és fenntartása.” (Nemzeti Sport, 1909. március 6.)

A síugrósáncot hamar átépítették, 1924-ben készült el az első igazinak mondható, faszerkezetes sánc. Ezt 1932-ben lebontották, és egy nagy, vasszerkezetes építmény váltotta, amely egészen a 1990-es évekig állt.

Mint olvashattuk, az első magyarországi síversenyen nemcsak síelők, hanem biciklisek is indultak. Elsőre talán elírásnak gondolnánk, de Chernel István szintén megemlíti őket 1896-os könyvében: „Igen érdekes s hazánkban talán az elsők voltak azok a maguk nemében is eredeti versenyek, melyeket 1896. februárjában az Achilles sportegylet Szabadka és Ujvidék közt rendezett. A távolság 103,3 kilométer s indultak kerékpárosok és lábszánkózók. Kezdetben s addig míg a pálya nem volt igen hófuvatos, a kerékpárosok vezettek, de a hófuvatos helyeken – kedvező széllel is – a lábszánkózók kerültek előre.”

A fentieket alátámasztja, hogy a verseny első két helyezettje síelő volt, 5 órán belüli idővel, míg a legjobb biciklis befutó csak a harmadik lett, 5 óra 10 perccel. Bármennyire is furcsán hangzik, sokszor a Normafánál is lehetett látni télen bicikliseket és motorosokat, még a nagy hó sem riasztotta el őket. A Képes Sport az egyik 1964-es lapszámában több képet közölt Ünnep a Normafánál címmel, ezeken biciklisek és motorosok is láthatók, ahogy éppen gyakorolnak, vagy síelőket húznak a hóban.

A 112 évvel ezelőtti első síversenynek is köszönhetően a Normafa környékén, a Svábhegyen és a Zugligetben egyaránt komoly téli sportturizmus kezdődött, az egész városból tízezrek keresték fel ezeket a helyeket. Az 1920-as, 30-as években tapasztalható lendületet a második világháború törte meg, ám a sportág szerencsére túlélte a viharos időket, és a később elkészülő villanyvilágításnak, felvonóknak köszönhetően az 1960-as, 70-es években újra virágkorát élte. Síversenyt ugyan ma már nem izgulhatunk végig a Normafánál, és síugrásra sincs lehetőség, de ha valaki síelni, netán szánkózni akar Budapesten, nem kérdés, hová indul.

Földváry Gergely