Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Fair play díjat kapott a SOTE–MOM Sport vízilabdacsapata

HaBaWaBa, azaz „Happy Baby Water Ball" – ez a világ egyik legnagyobb utánpótlás-vízilabdatornájának a neve. Az olaszországi versenyen a SOTE–MOM Sport csapata több mint 120 induló között fair play díjat nyert. Az elismerésre a dr. Kamuti Jenő elnökletével működő Nemzetközi Fair Play Bizottság is felfigyelt, és példaként mutatta be mások számára a szeptember 7-i nemzetközi fair play nap alkalmából.

A SOTE–MOM Sport vízilabdacsapata 2017-ben alakult meg Merkely István utánpótlásért felelős egyesületi elnök irányításával. A klasszikus nevelőegyesületben 12 éves korukig tanulhatnak a gyerekek, akiket ezt követően az YBL Waterpolo Club vesz át. Elsősorban az alapok megtanítása, a fejlesztés és a tehetséggondozás a cél, a versenyeztetést ennek rendelik alá.
Habár nincs eredménykényszer, vagy talán éppen ezért, a MOM Sport uszodájában edző korosztályos csapatok szép sikereket érnek el. Bajnoki meccseken olyan nagy múltú egyesületek gárdáit győzték már le, mint a Honvéd, az OSC vagy az UVSE.
Külön figyelmet fordít a klub a pólósok mentális felkészítésére, a sportszerű játék kialakítására. Erről már Dorogi Balázs beszélt, aki a SOTE edzőjeként felel a gyerekek felkészítéséért.Fair_play_dijat_kapott_a_SOTE-MOM_Sport_csapata1„A vízilabda fizikális sport, hangsúlyos a test a test elleni küzdelem, ráadásul mindez a vízben, ami már önmagában nehézséget okoz. Hamar elfáradnak a játékosok, elfogy az oxigén, és amikor egymásnak feszülnek a gyerekek, tudni kell, mit szabad, és mit nem. Valójában ez a fair play alapja: hogy megmutassuk a határokat, és leginkább azt, hogy nem ellenségek, hanem ellenfelek kerülnek szembe egymással a meccseken” – foglalta össze a legfontosabbakat a szakember. Arról is szólt, hogy a csapategység kialakítására is erős hangsúlyt helyez az egyesület. Ha ez megvan, sokkal könnyebb elmagyarázni, hogy egy hozzájuk hasonló csapat ellen játszanak, amelyben szintén mindenki vállvetve harcol a győzelemért.
„A HaBaWaBa, azaz a Happy Baby Water Ball minden évben kiosztja a fair play díjat, aminek mi, edzők, különösen örülünk, hiszen ez a legnagyobb nemzetközi utánpótlástorna. A zsűri és a bírók az összes mérkőzésen pontszámokat adtak, figyelembe vették a játékstílust, a játékosok viselkedését és az edzők munkáját. Volt egy alkalom, amikor mérkőzés közben sikerült megúsznunk, kialakult egy emberelőnyös helyzet, amiből könnyen gólt szerezhettünk volna. Mi viszont megállítottuk a támadást, mert az ellenfél egyik játékosa megsérült. Talán ez volt az a momentum, ami a legnagyobb súllyal esett latba a díj odaítélésekor” – elevenítette fel az edző a történteket, hozzátéve, hogy a torna azért is emlékezetes lett számukra, mert sikerült a mezőny első harmadában végezniük.
Bencze András vezetőedző arra hívta fel a figyelmet, hogy az olaszországi viadalon maximálisan a fair play szellemében bonyolítják le a meccseket: „Nincs sima fault, azonnal kiállítás jár a szabálytalanságért, ami technikásabb játékra ösztönöz. Érdekes látni, mennyire nehezen alkalmazkodnak ehhez az agresszivitást előtérbe helyező csapatok, nekünk viszont éppen hogy fekszik, mivel a technikára építünk. Ezt gyakoroljuk itthon az egymás elleni játék során.”
Hét-nyolc évesen ugyanis még nem lehet látni, ki milyen alkatú lesz, mennyire erős. Ebben a korban különösen fontos a labdaügyesség kialakítása, a taktika megtanulása, hogy fejben ott legyenek a gyerekek a különböző meccshelyzetekben. Később azok a fiatalok is komoly hasznát látják majd mindennek, akik a testi adottságaikra sem panaszkodhatnak.Fair_play_dijat_kapott_a_SOTE-MOM_Sport_csapata2„Nálunk a sportszerű játék elsajátítása a másik alapkövetelmény – folytatta Bencze András. – Azt látjuk, hogy az ebben a légkörben felnövő gyerekek a mindennapi életben elfogadóbbak, tisztelettudóbbak, és felnőttként magukkal viszik ezt az útravalót.”
Egyetértett ezzel a megállapítással Daróczi Annamária, aki elkísérte a csapatot a külföldi tornára. „Szülőként azt tapasztaltuk, hogy a különböző nációk gyermekei lelkesen szurkoltak egymásnak – mesélt a látottakról. – Nem volt semmilyen affér, összeszólalkozás. A győztesek megvigasztalták a veszteseket, a vesztesek gratuláltak a győzteseknek, mindenki pacsizott mindenkivel.”
A SOTE–MOM Sport csapatában dolgozó edzőknek nem feltétlenül a győzelem számít, azt tanítják, hogy mindenből profitálni lehet, még a vereségből is. Heti öt edzést tartanak; a szakmai munka irányításában a nemzetközi szövetség szaktekintélye, Szedlmayer Ildikó is részt vesz. Merkely István zárásul elmondta, hogy a vízilabdacsapatba egész évben jelentkezhetnek a 2003 és 2009 között született gyerekek. Feltétel a megfelelő úszástudás, emellett már csak elhivatottságra van szükség.

-os