Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Éjfény és Virágbirodalom – egy szebb világ ígéretével

A festői bravúron, a vastagon felvitt színrétegeken és a magasból elénk táruló különleges perspektívákon túl mélyebb jelentésrétegeket is hordoznak Baranyai Levente festményei. A művész reflektál saját korára, társadalmára, a világban zajló eseményekre, szociológiai és filozófiai üzeneteket fogalmaz meg. Két újabb sorozatából év végéig látható kiállítás a Hegyvidék Galériában.

Az ember által épített metropoliszok világát eleveníti meg Baranyai Levente festőművész az Éjfény című sorozatában: ahogy az éjszakában felvillanó fények csillagrendszerként ragyognak az űrből, ahogy galaxisként uralkodnak a távoli csillagként pislákoló kistelepülések felett, felvetve a fényszennyezés kérdéskörét. Virágbirodalmak című sorozatában a történelmünk során lezajló világbirodalmi törekvések, gyarmatosítások, háborúk és pusztítások ellenpontjaként a béke, a nyugalom óhaja, valamint a tudás tiszteletére és az emberi szeretetre irányuló vágy fogalmazódik meg.Ejfeny_es_Viragbirodalom__egy_szebb_vilag_igeretevel3

E két sorozatból látható most kiállítás a Hegyvidék Galériában, amelynek a megnyitóján Készman József művészettörténész, kurátor elmondta, hogy Baranyai Levente három évtizede a magyarországi művészeti színtér ikonikus szereplője. Már az 1990-es években kialakította egyéni stílusát. Művészete abból a hallatlanul izgalmas korszakból ered, amikor a rendszerváltást követő, azt körülvevő őszinte eufória hangulatában megújult a magyarországi kortárs festészet.

Akkoriban talált rá saját nézőpontjára, sajátos „archeológiájára” mint módszerre, amelyben mindent felülnézetből láttat. Festményein a civilizatórikus helyeket pásztázva az első reakció a beazonosítás kényszere lehet. Persze a munkák címe – Black Vegas, Black Tokió és Black Tibet – választ ad kérdésünkre, de talán nem lenne haszontalan, ha telefonos alkalmazással, GPS-koordinátákkal beazonosíthatnánk, mely város mely részlete látható a képen – tette hozzá a kurátor. Mert minden ábrázolt tájék külön saját történet is, ahol nemcsak a látvány számít, hanem a hely jellege, elhelyezkedése, kulturális beágyazottsága is.

Noha a festett táj csak adott távolságból áll össze látvánnyá a néző szemében, mégsem pusztán ez az „optikai truváj” adja a munkák különlegességét – folytatta a művészettörténész. Minden egyes megjelenített hely, motívum saját identitással bír, így az objektíváló távolságtartást, a kívülállás pillantását a téma önértéke ellensúlyozza. Baranyai munkái eddig sem egyszerű, madártávlatból látható tájképek voltak, sokkal inkább fókuszált arra, ahogyan, mondjuk, egy pusztító cirkálórakéta, vagy egy drón „nézheti” az objektumot.

Ejfeny_es_Viragbirodalom__egy_szebb_vilag_igeretevel1
Virágbirodalom II.

Az alkotó eligazítást is ad munkáihoz, gondolatai a kiállításon olvashatók. Az éjfény, ami a világűrből is látszik, szép, mégis alapvetően környezetünk fényszennyeződését jelenti, míg a Virágbirodalmak sorozat címe kis nyelvi játékkal jött létre a világbirodalom szóból.

Ha közel megyünk a képek gyönyörű, színes felületeihez, a látvány felbomlik, a festmények színes festékpászmákra esnek szét, megvastagodott anyagot látunk, mintha a festő nem is festene, hanem gyurmázna – elemezte a látottakat Készman József. A művész festés- és szemléletmódja, az optika, ahonnan láttat, számos élményt hív elő, köztük jókat és rosszakat, kellemeseket és kellemetleneket.

Az Éjfény és a Virágbirodalmak is magában rejti a disztópia, a fényszennyezéssel az utópia, a „virágország” lehetőségét. A kurátor a retrofuturizmus gondolatát is megemlítette, amely a 2000-es évekre az amúgy felfoghatatlan világot átlátható, befogadható dimenzióvá ígérte, emellett az állandó és folyamatos fejlődés képzete megnyugvást jelentett, ami segíti az embert saját lényege kiteljesedésében.

„Baranyai Levente képei kicsit ezt a világot hozzák el számomra, mégis úgy gondolom, az általuk visszatükrözött világunk sorsa, minősége alapvetően nem erkölcsi kérdés – zárta méltatását Készman József. – A Föld, a természet mit sem tud az emberi fogalmakról, a jóról és a rosszról. Tehát ha ki akarok lépni az antropokelepcéből, nem szabad emberszabású képekkel felruháznunk a környezetünket sem. Etika helyett egzisztenciát kellene kiáltsunk, és ha fényre szomjazunk, akkor mondhatjuk, hogy igen, »több fényt!« – de ne az utcáinkra és az épületeinkre, hanem a szellem belső fényezésére.”

Ejfeny_es_Viragbirodalom__egy_szebb_vilag_igeretevel2
Black Tibet

Sz. D.

 

A kiállítást 200 forintos regisztrációs jegy megvásárlásával lehet megtekinteni. Jegyek kaphatók a hegyvidekgaleria.jegy.hu oldalon és a Hegyvidék Galériában (XII., Királyhágó tér 10.). Hegyvidék kártyával ingyenes! A kiállítás december 30-ig, keddtől péntekig 10.00–18.00, szombaton 10.00–14.00 óráig látogatható.