Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Meses_kalandozasok_kezdodtek_a_Hegyvidek_foutcajan_2

Mesés kalandozások kezdődtek a Hegyvidék főutcáján

A hokétusz megszólaltatása, ujjal festett szőlőszemek, Fű Benő elkészítése, koalatorna – első hallásra csupa mesésnek tűnő időtöltés várta a gyerekeket és szüleiket a Városháza téren, a Hegyvidéki Kulturális Szalon előtti területen, valamint a Margaréta játszótéren május első két hétvégéjén. És ez így lesz még további hat alkalommal: kézműves foglalkozások, zenei játékok, mesekoncertek, bábelőadások színesítik a Hegyvidéki Önkormányzat által szervezett „Mesés kalandozás a Hegyvidék főutcáján” című programsorozatot.

„...de szép hangja van, dana-dana-dan!” – énekelte sugárzó örömmel egy kislány a Margaréta játszótéren, amikor az „Egy boszorka van…” kezdetű gyerekdalt Herboly László, a Fesztiválzenekar művésze közreműködésével hokétuszon szólaltathatta meg. „Hogy micsoda…?” – kérdezett vissza értetlenül a kislány apukája, amikor az előadóművésznél érdeklődött, miféle hangszer keltette fel kislánya és rajta kívül még sok gyerek, no meg felnőtt kíváncsiságát.

„A hokétusz a xilofonhoz hasonlít, két azonos hangsor van rajta egymással szemben, így ugyanazt a dallamot el lehet játszani vele balról jobbra és jobbról balra” – ezt már Götz Nándor klarinét- és szaxofonművész, zeneszerző, a Zenélő Budapest szabadtéri koncertsorozat művészeti vezetője magyarázta el nekünk, aki nem mellesleg hangszereket is tervez. Az ő találmánya a hokétusz mellett az alumíniumcsövekből készített pentahárp, valamint az úgynevezett pagoda is, amit bármilyen sorrendben ütnek, szépen szól. Mindegyiket kipróbálhatták kicsik és nagyok május első szombatján, a „Mesés kalandozás a Hegyvidék főutcáján” elnevezésű családi programsorozat kezdőnapján.

„Az általam tervezett zeneszerszámokkal a gyerekek kötetlenül, bátran tudnak ismerkedni a zenével és a hangszerekkel” – mondta az ezermester zenész. A tervek szerint Götz Nándor június 18-án ismét elhozza különleges hangkeltő eszközeit a Margaréta játszótérre, sőt, a nyáron újrainduló Zenélő Budapest sorozat keretében több alkalommal, szombati napokon, a Hegyvidéki Kulturális Szalon előtti téren is kipróbálhatják majd az érdeklődők a „közösségi hangszereket”.Meses_kalandozasok_kezdodtek_a_Hegyvidek_foutcajan_1

Sokakat vonzottak az AS Játékvilág csapatának foglalkozásai is. Az igazi „gyerekmágnes” ezúttal is az arcfestés volt, nem csoda hát, hogy röviddel a program kezdete után már cicák, tigrisek, pillangók és tündérek sokasága szaladgált a játszótéren. Persze nem csak az arcfestő előtt kígyózott hosszú sor: annál az asztalnál is nagy volt a nyüzsgés, ahol „Fű Benőt” lehetett elkészíteni. Ez egy olyan sokak által ismert figura, ami akkor növeszti ki fűhaját, ha néhány napig locsolják – a gyerekek számára ezért, a kreatív játékon túl, környezetismereti feladatot is jelent, ami a természet szeretetére és a gondoskodás fontosságára neveli őket.

„Csinálhatunk még egyet?” – kérdezte a nyolcéves Emília a Csicsergő Kézműves Műhely standjánál, amely május második szombatján tartotta első foglalkozását a szalon előtti téren. A kislány elmondta, hogy már készített egy textilzsákot levélnyomdával díszítve, és azért jött vissza a barátnőjével, Sárával, hogy vele együtt alkothassanak egy újabbat.

„Az újrafelhasznált anyagra szőlőlevéllel nyomtathatnak mintákat a gyerekek. A szőlőszemeket az ujjukkal festhetik meg, míg a kacsok textilfilccel készülnek” – magyarázta Kovács Annamária népi játszóházvezető, aki arról is beszélt, hogy a programsorozat keretében még három alkalommal, május 22-én, június 12-én és június 25-én jönnek kézműveskedni a térre. A továbbiakban egyebek mellett nemezvirágot, csuhélepkét és gyékénykoszorút készítenek, valamint közös tánc is lesz Márton Piroska néptáncos vezetésével.

A Kalimpa Színház, amely az Égigérő fa című mesejátékot adta elő, szintén visszatér majd a Hegyvidékre – május 22-én, vasárnap a Királykisasszony cipője lesz műsoron. A Kalimpa mesélője, a Zalaegerszegről érkező Medgyesi Anna korábban még nem szerepelt nálunk, s mint mondta, úgy érzi, nagyon jól sikerült a premier.Meses_kalandozasok_kezdodtek_a_Hegyvidek_foutcajan_3

„Kifejezetten figyelmes volt a közönség!” – emelte ki a bábszínész, aki a gyerekekkel közös énekléssel tette interaktívvá az előadását. Elmesélte, hogy utcára mindig zenés darabokat hoz, mert ezek akkor is élményt adnak, ha a járókelők épp csak belecsöppennek, akár ha egyetlen dal meghallgatására is futja az idejükből.

A Bergengóc Zenegóc együttes Zenés mesekönyv című produkciójában közkedvelt mesefigurákról, köztük Pom Pomról, Kíváncsi Fáncsiról és a Tesz-vesz város szereplőiről szóltak a dalok. A műsorban nemcsak közösen énekelhettek, hanem együtt táncolhattak, tornázhattak is a gyerekek, nagy sikert aratott például a „koalatornának” hívott műsorszám, ami alaposan átmozgatta a közönséget.

Az előadások között és azok idején is a Virgonckodó játszópark biztosított terepet az önfeledt játékhoz. A mesék birodalmába repítő logikai és ügyességi fajátékok kiváló időtöltést kínáltak a kicsiknek. A legnépszerűbb talán az a klasszikus játék volt, amiben egy kis hídon állva pecabottal kellett kihorgászni a fából készült halakat.

„Hurrá, megvan!” – kiáltotta örömében Bálint, miután az egyik aranyhal a horgára akadt. „Kívánsz valamit, miután visszadobod?” – kérdeztük a fiútól, aki egy kicsit meglepődött ezen, de aztán rájött, hogy népmesei fordulathoz ért, és rövid gondolkodás után rávágta: „Még sok ilyen játékot szeretnék!”

Édesanyja, Klára elmosolyodott a válasz hallatán, ami persze nem érte teljesen váratlanul. „A járványidőszakban nem igazán voltak közösségi rendezvények, ezért különösen örülünk neki, hogy ismét sokféle gyermekprogram közül válogathatunk” – mondta nekünk, Bálintnak pedig megígérte, hogy a következő heti Városháza téri rendezvényre is eljönnek.

„A Hegyvidéki Önkormányzat által és a fővárosi Tér_Köz pályázat keretében támogatott programsorozat célja, hogy a közösségi élet kiteljesedjen a Hegyvidék főutcáján” – mondta el lapunknak Menyhárt Éva, a rendezvényeket lebonyolító Hegyvidéki Kulturális Szalon vezetője. Kitért rá, hogy a rendezvénysorozat június 25-ig tart, összesen nyolc alkalommal, szombat és/vagy vasárnap délelőttönként a Margaréta játszótéren, valamint a Városháza téren és a szalon előtti területen.Meses_kalandozasok_kezdodtek_a_Hegyvidek_foutcajan_4

A bábszínházi előadások, mesejátékok, gyerekkoncertek mellett kézműves foglalkozásokkal és sokféle játékkal készülnek a szervezők, nagy hangsúlyt helyezve a kreativitás kibontakoztatására és a környezettudatosságra. A zöld szemlélet jegyében a növények és beporzóik életét bemutató interaktív játszóházat tartanak június 11-én, de előtte még, május 21-én 10–14 óráig, hazavihető, beporzóbarát fűszernövényeket, virágokat ültethetnek a gyerekek a Felelős Gasztrohősök közreműködésével.

A legközelebbi mesés hétvége szombatján – az említett ültetés mellett – Sőnfeld Mátyás tart majd interaktív ökohangszer-bemutatót 10 és 15 óra között, valamint 10 órától Danny Bain, a Magyarországon élő, amerikai származású zenész adja elő zenés történetét A fán lakó gyermekekről. 11.30-tól a magyar néphagyományokból merítő Aranykapu zenekar koncertezik, délelőtt pedig az igazi, természetes fagylaltot kínáló Tündérgombóc Fagyiskocsi gurul a helyszínre.

Másnap, május 22-én 10–13 óráig a Csicsergő Kézműves Műhely és Táncház várja a gyerekeket és szüleiket népzenével, néptánccal és a hagyományos technikákat alkalmazó kézműves foglalkozásaival, míg ezzel párhuzamosan az AS Játékvilág munkatársai csillámtetoválást készítenek és lufit hajtogatnak. A Zabszalma együttes országjáró lemezbemutatójának hegyvidéki előadása 10 órakor kezdődik, míg a Kalimpa színház újabb mesekoncertjét – amelyből kiderül, miért hizlal egy üvegben bolhákat a főszereplő királykisasszony – 11.30-tól kísérheti figyelemmel a tér közönsége.Meses_kalandozasok_kezdodtek_a_Hegyvidek_foutcajan_5

k.

 

További programokkal a május 21–22-i és a június 11–12-i hétvégén, valamint június 18-án és 25-én (szombatonként) várják a családokat a szervezők. Részletek a kulturalisszalon.hu weboldalon olvashatók.