Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ismét alulmaradt a fogaskerekű

Sokat kellett rá várni, immár három év telt el az utolsó „Előzd meg a fogaskerekűt!” viadal óta. Az idén viszont végre nem szólt közbe a koronavírus, így a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. ismét megrendezhette a főváros legnagyobb szintkülönbségű futó-, kerékpár- és túraversenyét.

A kellemes emlékek nem fakulnak meg. A hosszúra nyúló kényszerszünet után is több mint 1200-an álltak rajthoz a három év után újra megrendezett „Előzd meg a fogaskerekűt!” versenyen, hogy próbára tegyék gyorsaságukat és kitartásukat a nem mindennapi pályán. Közülük 37-en 20 percen belül teljesítették a 4,5 kilométeres távot, ami azt jelentette, hogy megelőzték a menetrend szerint járó fogasszerelvényt (pontosabban az azt helyettesítő mikrobuszt, ugyanis a felújítás miatt épp most nem közlekedik a jellegzetes hegyvidéki jármű).
Ez pedig igencsak komoly teljesítmény, tekintve, hogy a János kórháztól kezdődő és a Rege parkban végződő útvonal 325 métert emelkedik. Ezen kellett minél gyorsabban végigjutniuk az egyéniben, váltóban, vagy éppen kutyájukkal futóknak, valamint a kerékpárosoknak.Ismet_alulmaradt_a_fogaskereku1Kevésbé meredek, ám hosszabb táv várt a túrázókra, akik a Zugligeti Általános Iskolától indulva érték el a 7 kilométerre lévő Rege parkot. A XII. kerületi óvodásokat mozgatta meg a „Minitúrázz a gyermekvasút mellett!” túraverseny. Ennek rajtját és befutóját is a fogaskerekű felső végállomásánál jelölték ki a szervezők, a táv körülbelül 2 kilométer volt.
A verseny nehézségét tehát a komoly szintkülönbség jelenti, ráadásul ennek java része egy helyen, a Diós árokban összpontosul. Szinte mindig ott szakad el végérvényesen az élboly a többiektől, ami ezúttal sem történt másként.
Erről beszélt nekünk a férfiak között első helyet szerző, egyben 17 perc 26 másodperces idejével a teljes mezőnyben a leggyorsabb futónak bizonyuló Tompai Jonatán is. A taktikájáról elárulta, hogy a versenyek első felében rendszerint az élboly mögött helyezkedik, és figyeli, kitől mire számíthat.
„Most sem változtattam ezen, egy picit lemaradtam, de a Diós árokban a többiek visszaestek, én pedig megelőztem őket. Bevallom, az a rész tényleg fájt, nagyon meredek. Aztán volt még egy kisebb meglepetés az Eötvös útra kanyarodva, ahol újabb nagy emelkedő várt ránk” – mesélte a Margitszigeti Atlétikai Club amatőr versenyzője, aki hegyvidéki győzelmét a legkedvesebb eredményei közé sorolja, megemlítve, hogy a Vivicittán a harmadik legjobb magyarként a 4. helyen végzett. Az egykori triatlonos már nem tudta megvárni az eredményhirdetést, ugyanis indulnia kellett Balatonboglárra, a délutáni országos duatlonbajnokságra.Ismet_alulmaradt_a_fogaskereku2Nem tudott ott lenni a díjátadón a férfiak közt győztes kerékpáros, Horváth Zoltán sem, ő röviddel a célba érés után Balatonfüredre indult, természetesen biciklivel. „Nekem kicsit szokatlan ez a verseny, mert túl rövid, ezért elsősorban az erőről szól. A Diós ároknál hárman elszakadtunk a többiektől, majd az Eötvös úton végre sikerült az élre állnom, és onnan már senki sem előzött meg – idézte fel a 13 percen belüli időt tekerő hobbiversenyző, aki arra különösen büszke, hogy több korábbi bajnokot, köztük a 2019-es győztest is sikerült maga mögé utasítania. – Most én vagyok a cím védője, amelyet mindenképpen meg akarok tartani, úgyhogy jövőre is itt leszek.”
Horváth Gréta, a női nyertes egy kisebb titkot is megosztott velünk. Mint mondta, korábban edzéseken egyszer sem tudott végig a nyeregben maradni a Diós árokban, ez most sikerült neki először.Ismet_alulmaradt_a_fogaskereku3„Szégyenszemre az utolsó pár száz méteren állandóan le kellett szállnom, és toltam a kerékpárt, most viszont erre nem volt szükség. Úgy tűnik, a megfelelő motiváció hiányzott, mert az erő eddig is megvolt” – vont mérleget az országúti kerékpáredző, aki nagyon örült, hogy megnyerte a korosztályos időfutam-bajnokságot.
Háromszoros bajnokként érkezett és négyszeresként távozott a versenyről Kácser Zita. Az olimpikon futó ezúttal már amatőrként indult, hiszen tavaly októberben a tokiói világjátékok után befejezte az élsportolást. „Nagyon nehéz elszakadni a versenyzéstől, ezért is vagyok itt. No, és persze azért, mert ez egy jó hangulatú rendezvény, ahová mindig szívesen jövök” – hangsúlyozta a 3000 méteres akadályfutás magyar csúcstartója.Ismet_alulmaradt_a_fogaskereku4„A koronavírus miatt szinte egyáltalán nem lehetett közösségi sportprogramokat szervezni, ezért is annyira fontos a mostani esemény, amivel ismét rengeteg embert tudtunk összehozni. Annak külön örülök, hogy sok család jött el, és jól érezte magát. A célban szervezett színpadi produkciókkal, játékokkal és tombolával pedig nemcsak a versenyzőknek, hanem a kísérőiknek is szerettünk volna néhány kellemes percet szerezni” – mondta el lapunknak Móczán Mónika, a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. vezetője.Ismet_alulmaradt_a_fogaskereku5Hozzátette, hogy a versenyen mindenki győztesnek érezhette magát, így valamennyi célba érőnek járt a befutócsomag, benne az esemény logójával ellátott póló, érem, édesség, frissítő és a szponzorok ajándékai. Külön díjazták a leggyorsabbakat, az abszolút kategóriák 1-5. helyezettjei között 600 ezer forintot osztottak szét. A LOLOSnack 42 ajándékcsomagot ajánlott fel minden kategória 1-3. helyezettjének, míg a Helen Doron Hegyvidéktől a 18 év alatti kategóriák 1-3. helyezettjei kaptak külön ajándékot a kerületi nyári tábor kezvezménykuponja mellé.

sm.