Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Folytatodik_az_Otthon_megoregedni_onkormanyzati_program

Folytatódik az „Otthon megöregedni” önkormányzati program

Az idősek otthonainak akadálymentesítését segítő pályázatról, egy új esélyegyenlőségi programról, a Thomán István utcai ideiglenes parkolóról, valamint az idei költségvetésről is tárgyalt legutóbbi ülésén a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete.

„Az idősek sokszor teljesen banális dolgok miatt kényszerülnek elhagyni a saját otthonukat” – magyarázta a februári képviselő-testületi ülésen Fonti Krisztina alpolgármester, miért tartja fontosnak a Hegyvidéki Önkormányzat az idősek lakásainak akadálymentesítését célzó „Otthon megöregedni” program folytatását. Az igényelhető akadálymentesítési munkák kapcsán példaként említette a kádak zuhanyzóvá alakítását, kapaszkodók felszerelését, csúszásmentes járófelületek kialakítását, küszöbök megszüntetését, valamint a konyhaszekrény elérhető magasságba helyezését. Mint mondta, ilyen és ehhez hasonló kisebb-nagyobb változtatásokkal sok esetben biztonságossá tehetők az idősek lakásai.

A 2017-ben elindított pályázatra – ami az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt nem lett meghirdetve – eddig összesen 139-en jelentkeztek, közülük 61-nek tudott segíteni az önkormányzat, és további 8 nyertes pályázó esetében az év első felében zajlik le a felújítás. Ahogy korábban, ezúttal is a XII. kerületben élő 70 év feletti idősek igényelhetik az akadálymentesítési munkák elvégzését.

Amennyiben az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 165 ezer forintot, az önkormányzat térítésmentesen végzi el a munkát, 165 ezer és 220 ezer forint közötti jövedelem esetén pedig a költségek 50%-át a pályázónak kell megfizetnie. Azok számára, akik a 220 ezer forint feletti jövedelemkategóriába esnek, az önkormányzat csak az átalakítási munkák tervezését végzi el térítésmentesen. Az idei pályázatok benyújtási határideje április 30-a. (A részletes felhívás lapunk következő számában jelenik meg – a szerk.)

 

*

A szociális és gyermekvédelmi rendeletekben eddig az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegéhez igazodtak az egyes ellátások jogosultsági összeghatárai, a törvényi változások miatt viszont az úgynevezett szociális vetítési alap lett meghatározva helyette. Fonti Krisztina alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az alap megegyezik az öregségi nyugdíjminimum összegével (28 500 Ft), a jogosultságok szempontjából tehát nincs érdemi változás.

A rendeletmódosításokhoz kapcsolódóan Vincze Géza (MSZP) kezdeményezte, hogy azok a 70 év felettiek, akik legalább öt éve a XII. kerületben laknak és a nyugdíjuk nem éri el a 70 ezer forintot, kapjanak havi 5 ezer forint támogatást az önkormányzattól. Mivel erről a javaslatról nem készült írásos előterjesztés, a témára a következő ülésén tér vissza a képviselő-testület.

Új helyi esélyegyenlőségi programot fogadott el az önkormányzat, ami bemutatja a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok – különös tekintettel a nők, mélyszegénységben élők, romák, fogyatékkal élők, gyerekek és idősek – oktatási, lakhatási, foglalkoztatási, egészségügyi és szociális viszonyait, továbbá meghatározza a feltárt problémák komplex kezelése érdekében szükséges intézkedéseket. Fonti Krisztina a célkitűzések között említette egyebek mellett a hajléktalanok rehabilitációs programjának továbbfejlesztését, a kisgyermekek alternatív napközbeni felügyeletének biztosítását, továbbá az aktív időskort támogató, valamint a demensek ellátását segítő programok bővítését.Folytatodik_az_Otthon_megoregedni_onkormanyzati_program

*

Módosította a képviselő-testület az önkormányzat 2022. évi költségvetését. Ennek kapcsán Szűtsné Kiss Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal költségvetési tervezésért felelős munkatársa elmondta, hogy jelentős összegű tartalékok képződtek 2022 szeptembere óta, amikor a veszélyhelyzeti alapokat létrehozták. Ezekbe került a helyi adók többletbevétele, ami jelenleg is az önkormányzat rendelkezésére áll, és a gazdálkodás biztonságát szolgálja.

„Nehéz év előtt állunk, ennek ellenére úgy látom, jó költségvetés készült” – fogalmazott Pokorni Zoltán polgármester az önkormányzat 2023. évi büdzséjének vitájában. Kitért rá, hogy a hivatali dolgozók körében 15%-os bérfejlesztést hajtanak végre, emellett fenntartják a tavaly létrehozott energia-veszélyhelyzeti alapokat, amelyekből a működés többletkiadásait és az energetikai fejlesztéseket tudják finanszírozni.

Szűtsné Kiss Zsuzsanna kiemelte, hogy a fővárosi önkormányzat jelentős iparűzési adóbevétel-növekménnyel tervez, és ez alapján a XII. kerület is nagyobb bevételre számíthat. A fejlesztések kapcsán megemlítette, hogy az önkormányzat közel egymilliárd forint összegben tervez uszodafelújítást, az utakra 900 millió forintot fordíthatnak, míg a parkok, játszóterek és egyéb közterületek felújítására 300 millió forintot terveztek.

 

*

Ideiglenes parkolót alakít ki az önkormányzat a Thomán István utca és a Tamási Áron utca találkozásánál lévő, beépítetlen ingatlanán, ahol szelektív hulladékgyűjtő sziget üzemel, valamint a környező társasházak lakói is megállnak rajta gépjárműveikkel. Itt 8–18 óráig 200 forint lesz az óradíj, a közelben lakók azonban az általánosan alkalmazott éves regisztrációs díj ellenében parkolhatnak majd a területen.

Módosította a képvelő-testület a közterületek használatáról szóló rendeletet. A betonpumpa és daru elhelyezésére irányuló kérelmek esetében hosszabbodik az előzetes benyújtási határidő – a megelőző munkanapon történő benyújtás már nem elegendő a kérelem elbírálásához, így az általános szabályok alkalmazandók.

Bővülnek a hozzájárulások megtagadásának okai: ezek közé tartozik a továbbiakban a közterületi díjtartozáson túl az önkormányzat felé fennálló bármilyen tartozás. Az elutasítás oka lehet az is, ha a kért területre korábban más részére közterület-használati engedélyt adtak ki. A hozzájárulások megadása és módosítása a továbbiakban nem csak naptári éven belül lehetséges. A díjtételek egy része emelkedik, más fővárosi kerületek azonos típusú díjszabásához igazodva.

 

*

A kerületi rendezési tervek felülvizsgálatával összefüggésben hat területre vonatkozóan kezdeményezi a képviselő-testület a fővárosi településszerkezeti terv és rendezési szabályzat módosítását. Szabó-Kalmár Éva, a városrendezési és főépítészi iroda vezetője elmondta, hogy a módosítások alapvetően önkormányzati tulajdonú ingatlanokat érintenek, egy terület esetében pedig intézményi és lakó-keretövezet közötti területpontosításról van szó, ahol a kialakult kerítésvonalhoz igazodik az övezethatár. Az önkormányzati ingatlanoknál lakóövezetből zöld és erdőterületbe sorolást, valamint zöld területből lakóövezetbe sorolást javasolnak.

A zöld területek nagysága összességében nem csökken, a biológiai aktivitásérték pedig növekszik. Az irodavezető a Melinda út és Rácz Aladár út közötti, közpark besorolású zöld terület esetében tett kifogások kapcsán megjegyezte, hogy a terület egy több mint kétezer négyzetméteres része jelenleg is aszfaltozott út, ennek a fontos közlekedési útvonalnak a kiszabályozását tervezi az önkormányzat.

A képviselők döntése alapján az önkormányzat átvenné a fővárostól az Eötvös út legfelső, nemrégiben Kopp Mária sétányra átnevezett, forgalommentessé alakított normafai szakaszának közútkezelői feladatait, míg az Eötvös út új, buszközlekedéssel is érintett szakaszát átadná a fővárosnak. A Jánoshegyi út kezelését a Normafa helyreállításának keretében már korábban átvette a kerület a fővárosi önkormányzattól.

 

*

Az év elején az önkormányzat szervezésében adománygyűjtés indult az Anna-réti kápolna megvalósításáért, erre a célra már több mint 42 millió forintot ajánlottak fel a hívők. A képviselő-testület most arról határozott, hogy az összegyűlt pénzadományt – legkésőbb az egyéves adománygyűjtési időszakot követően – az építési engedéllyel és a kiviteli tervekkel együtt átruházza az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye részére. Az új kápolna jövőbeli kizárólagos használója ugyanis az egyház lesz, az önkormányzat pedig jelenleg nem tud saját forrást biztosítani erre a célra.

2003 óta évről évre Árkay-díjat adományoz a kerület a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem legkiválóbb diplomamunkáit készítő végzős építészhallgatóinak, 2013 óta pedig Árkay pályázati díjjal jutalmazza azokat, akik az önkormányzat felhívására egy megadott témában nívós tervet adnak be. A díjazás összege az elmúlt tíz évben nem változott, ezért a testület az elismerések presztízsének megőrzését szem előtt tartva az Árkay-díj kapcsán 150 ezerről 300 ezer, az Árkay pályázati díj esetében pedig 450 ezerről 700 ezer forintra emelte a pénzjutalom összegét. Annak érdekében, hogy az önkormányzat témajavaslatához még inkább igazodó, komplex szemléletű pályaművek születhessenek, az Árkay pályázati díjat a továbbiakban az egyetemmel együttműködő más felsőoktatási intézmény hallgatóinak is oda lehet majd ítélni.

 

*

Budapest több kerületéhez hasonlóan a hegyvidéki járdákon is megjelenhetnek az úgynevezett botlatókövek. Ezeken a kicsi, mindössze 10x10 centiméteres rézlemezeken azoknak a zsidó áldozatoknak a nevei olvashatók, akiket lakóhelyükről hurcoltak el a második világháború idején.

A kutatások alapján, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettel egyeztetve, Fonti Krisztina kezdeményezte, hogy áprilisban, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján Lőwi Cecília és Pois István emlékére helyezzenek el botlatóköveket egykori lakóhelyük, a Hollósy Simon utca 6. számú épület előtti járdaszakaszon. Hasonló kezdeményezéssel állt elő Vadász Gábor, a Momentum képviselője is, aki arra tett javaslatot, hogy a Nagyenyed utca 11. szám előtti járdarészen Szenes Imre Györgynek állítsanak emléket ily módon.

 

*

Kovács András (1925–2017) filmrendező emlékére egykori lakóháza, a Magyar jakobinusok tere 2–3. szám alatti ház falán, Monspart Sarolta (1944–2021) világbajnok tájfutó tiszteletére pedig a Normafa Park Látogatóközpont melletti sétányon szeretne emléktáblát elhelyezni az önkormányzat. A Monspart Sarolta Egészséges Életmód Alapítvány közreműködésével egy emlékfát is ültetnek a Normafánál.

Az utolsó, nyílt keretek közt tárgyalt napirendi pont részeként a testület határozatban szólította fel Kovács Gergely képviselőt (MKKP) – aki nem vett részt az ülésen –, mondjon le az oktatási és kulturális bizottsági tagságáról, hogy a helyére új, ellenzéki önkormányzati képviselő tagot választhassanak. A határozat oka, hogy a bizottság eddigi tizenhét ülése közül a képviselő mindössze ötre ment el, tizenkét alkalommal hiányzott, kimentését pedig mindössze négyszer kérte. A szervezeti és működési szabályzat szerint ha egy bizottság tagja három egymás utáni ülésen indokolatlanul nem vesz részt, a bizottság elnökének javaslata alapján a képviselő-testület dönthet a bizottsági tagság megszüntetéséről.

A képviselő-testület ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett elutasította Kovács Gergely módosító indítványát, amely azt sugallja, hogy az Öveges-programmal kapcsolatos vizsgálódásai miatt szólították fel őt lemondásra. Pokorni Zoltán polgármester az ülésen elmondta: a képviselő által emlegetett Öveges-programot 2009-ben a Bajnai-kormány indította el a közoktatásban, az Európai Unió által megszabott támogatási feltételek szerint. A Hegyvidéki Önkormányzat tehát csak az egyik résztvevője volt a programnak, annak feltételrendszerét semmilyen módon nem alakította.

n.