Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Fogas_kerdesek_a_kozmeghallgatason_2

Fogas kérdések a közmeghallgatáson

Főként a közlekedéssel és a parkolással összefüggő kérdések kerültek napirendre a Hegyvidéki Önkormányzat legutóbbi közmeghallgatásán. Ezen – az egy évvel korábbival ellentétben – már nemcsak online, hanem személyesen is részt vehettek az érdeklődők.

A jelenleg szünetelő fogaskerekű további sorsa iránt érdeklődtek és a buszos pótlás módját kifogásolták a legtöbben az önkormányzat 2022-es közmeghallgatásán. Pokorni Zoltán polgármester válaszában elmondta: a sokak által aláírt lakossági petíciók, valamint az önkormányzat közbenjárása nyomán a főváros vezetése a szavát adta, hogy legkésőbb áprilisban újraindul a fogaskerekű.

A vasút fejlesztéséhez szükséges engedélyek meghosszabbodtak, így most már „szerencsére azon megy a vita, hogy a kormány vagy a főváros szereti-e jobban” a terveket. Ezek megvalósításához, persze, forrás is kell, a polgármester szerint a vonal átépítéséhez és meghosszabbításához, valamint az új szerelvények legyártásához 40-50 milliárd forintra van szükség. A fejlesztés, mint mondta, elengedhetetlen ahhoz, hogy a vasutat jobban be lehessen vonni a mindennapi közlekedésbe, a járat „csendesebb, gyorsabb, kiszámíthatóbb” legyen.

Az önkormányzat elérte, hogy a fogaskerekű buszos pótlása ne csak igényvezérelt módon történjen. A polgármester kitért rá, hogy a pótlóbuszok már akkor is elindulnak a lenti végállomásukról, ha előzetes bejelentkezés nélkül érkezik utas. Emellett a januári iskolakezdés óta a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban menetrend szerint közlekednek.Fogas_kerdesek_a_kozmeghallgatason_4

 

*

A Böszörményi úti ingatlanberuházás jövőjéről, valamint az ott létesítendő ideiglenes parkoló és közösségi kert várható nyitásáról is szó esett a közmeghallgatáson. Pokorni Zoltán elmondta, hogy az önkormányzat nem tett le az oda tervezett lakóház felépítéséről, a bontás befejezését követően azonban egy időre felfüggesztette a projektet, a háborús gazdasági krízis miatt ugyanis elszabadultak az építőipari árak, az energiaárak és a hitelkamatok, a vásárlói kedv pedig visszaesett.

Fonti Krisztina alpolgármester tájékoztatása szerint a Böszörményi úti közösségi kertben harminc egyenként 10 négyzetméteres parcella jöhet létre, a megvalósítás részleteiről január 23-án tartja meg az önkormányzat az első egyeztetést a környékbeliekkel. A parkoló kapcsán Wachsler György, a Fáber Kft. ügyvezetője kiemelte: a terep rendezése befejeződött, a nyitás januárban várható. A díjtétel megegyezik majd a környékbeli „A” zóna tarifájával.

Pokorni Zoltán az előbbieket azzal egészítette ki, hogy a Királyhágó téren magánberuházásban felépülő társasházban 83 parkolót hasznosíthat az önkormányzat. A parkolóhelyeket a tervek szerint évente hirdetik meg bérbeadásra.Fogas_kerdesek_a_kozmeghallgatason_3

 

*

A parkolóhelyet kereső autósok tömege miatt sokszor áldatlan állapotok uralkodnak a Farkasréti temető főbejárata környékén – derült ki egy ott élő beszámolójából, aki szerint leginkább a Németvölgyi út szűk szervizútján rossz a helyzet. A polgármester erre reagálva elmondta: megkérik az üzemeltetőt, hívja fel a látogatók figyelmét, hogy a temető területén is lehet parkolni. Hozzátette, az önkormányzat szeretné, ha a parkolási zónákon belül, valamint azokon túl, a zónahatárokon, a parkolók egy részén kizárólagos lakossági helyeket jelölhetne ki, erre azonban a főváros – bár régóta kérik – eddig nem adott engedélyt.

Több problémát is megfogalmaztak a lakók a Testnevelési Egyetem Csörsz utcai építkezésével összefüggésben. Van, aki azt kifogásolta, hogy a területről kihajtó teherautók kerekeit úgy mossák le, hogy a sáros lé az utcára folyik, és az ott parkoló járművek szennyeződnek. Más amiatt aggódott, hogy az új sportközpont elkészülte után várhatóan még kevesebb lesz a parkolóhely, sőt már most is gondot okoz, hogy sokan menekülőútként használják a Csörsz utcát a Hegyalja út felől.

Pokorni Zoltán felajánlotta: megkéri az egyetem vezetését, hogy állja az építkezés miatt beszennyezett járművek mosási költségeit. Fonti Krisztina szerint az átmenő forgalom kiszűrését a környék forgalmi rendjének átalakítása oldhatja meg. A környékbeliek bevonásával erre már Kovács Lajos képviselővel együtt tettek kísérletet néhány éve, a tervet azonban leszavazták a lakók. Az egyetemi beruházás befejezése után az önkormányzat ismét napirendre veheti a témát.

A közlekedés nemcsak járművekkel, hanem sokszor gyalogosan sem egyszerű – hívták fel a figyelmet a felszólalók, akik a sötét vagy csúszós útszakaszok miatt panaszkodtak. A polgármesteri hivatal munkatársai azt ígérték, megoldást keresnek a felvetett problémákra.Fogas_kerdesek_a_kozmeghallgatason_1

 

*

Egy levélíró arra figyelmeztetett, hogy a Normafáról lefelé száguldozó kerékpárosok ön- és közveszélyesek, egyre több miattuk a baleset. Mikó Gergely, a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény vezetője elmondta, hogy csak a kijelölt utakon megengedett a kerékpározás, az erdei ösvényeken tilos száguldozni. Az intézmény munkatársai felszámolják a downhillezők által kialakított illegális pályákat, ugyanakkor a tiltott módon kerékpározók szankcionálására a nemzeti park természetvédelmi őrszolgálatának van lehetősége.

Egy lakó szóba hozta, hogy sok bosszúsággal jár a környéken élők számára a Királyhágó utcai dohánybolt éjjel-nappali működése, különösen az utcai italozás miatt. Pokorni Zoltán elmondta, korábban már egyeztettek az üzlet tulajdonosával, aki egyebek mellett egy biztonsági őr alkalmazására tett ígéretet. Kukó Melinda, a polgármesteri hivatal hatósági irodájának vezetője megemlítette: más üzlettípusokkal ellentétben a dohányboltok működését nem az önkormányzat jegyzője felügyeli, ezzel együtt a lakók panaszait továbbítják az illetékes hatóságnak.

Az egyik felszólaló szerint túl sok lakópark épül a Hegyvidéken, és kívánatosnak tartaná, ha az itt élők nyugalma érdekében hétköznap reggel 7 óra helyett csak 8-tól lehetne dolgozni az építkezéseken, valamint hétvégén teljesen betiltanák a zavaró munkákat. Novák István, az egészségügyi és szociális bizottság Momentum által delegált külsős tagja arról érdeklődött, hogy az Anna-réti kápolna megépítésén kívül mely beruházások finanszírozását függesztette fel a kormány a vészhelyzettel kapcsolatos takarékossági intézkedések miatt.

Pokorni Zoltán válaszából kiderült, hogy a kormány jelenleg is vizsgálja, melyik indulhat újra a háború okozta gazdasági válság miatt leálló munkálatok közül. A Szent János Kórház fejlesztése, a Korányi klinika és az Országos Onkológiai Intézet új tömbjének felépítése, a lombkorona-tanösvény befejezése és a Hild-villa felújítása is felülvizsgálat alatt áll. Az önkormányzat mindegyiket fontosnak tartja, és bízik abban, hogy újra lehet indítani ezeket. A polgármester ennek érdekében személyesen tárgyalt Lázár János építési és beruházási miniszterrel, akinek személyes véleménye az, hogy „nem maradhatnak torzók”.Fogas_kerdesek_a_kozmeghallgatason_2

k.