Híres lovasversenyek a Vérmezőn

XII. kerületi lokálpatrióták kezdeményezésére 1973-ban alakult meg a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény. Az 50. születésnap alkalmából egy 50 érdekességet tartalmazó helytörténeti kiadvány készül Legendás Hegyvidék címmel, amelyből most a gyűjtemény, a Hegyvidéki Önkormányzattal karöltve, jó néhány kuriózumot mutat be a polgármesteri hivatalban megnyílt kiállításán.

A „Legendás Hegyvidék – Lebilincselő történetek a kerület múltjából” című válogatás sok egyéb mellett feleleveníti Petőfi Sándor egyik legboldogabb napját, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán kibékülését, valamint Puskás Ferenc és Latabár Kálmán svábhegyi találkozását. Egzotikus állatok is megjelennek a fotókon, tablókon, a tevék, méhek és medvék mellett külön érdekesség a Déli pályaudvaron található dinoszaurusz-lábnyomok története. Természetesen a sport sem hiányozhat: gróf Andrássy Géza lovasversenyét a Vérmezőn, a Széll Kálmán téri korcsolyázást és teniszezést, továbbá a világbajnokokat is felvonultató hegyvidéki nemzetközi sakkverseny hátterét is megismerhetjük.

A 19. és 20. század fordulóján a lovaglás és a lóháton való közlekedés még mindennapos és természetes dolognak számított. A modern közlekedési eszközök elterjedésével azonban a lovak teljesen kiszorultak az életünkből, szinte csak a sportpályákon láthattuk a négylábúakat. A magyarországi lótenyésztés és lóversenyzés meghonosítása Széchenyi István és Wesselényi Miklós sokéves munkájának köszönhető, s habár az első pesti lóverseny már 1827 júniusában lezajlott, csak jóval később jöttek létre komolyabb fővárosi egyesületek.

Lovas bemutatók és gyakorlatok azonban mindig is helyet kaptak a Vérmezőn, mivel az sokáig katonai gyakorlótérként szolgált. Az egyik legpompásabb felvonulás az 1896-as millenniumi díszmenet volt, amely innen indult.

A Vasárnapi Ujság június 21-én így számolt be erről: „Ezredévi ünnepléseinknek egyik leggyönyörűbb részlete volt a június 8-dikán tartott országos díszmenet, mely nemcsak ritka fényességével, hanem igazi nemzeti jellegével is nagyon megragadta a közfigyelmet. Ilyen ünnepélyes alkalmakkor a nagy és nálunk mindig »művelt«-ebbül emlegetett nyugati népek a lovagkor jelmezeit és fegyverzetét öltik fel, melyek egyik népnél olyanok, mint a másiknál, meg a régi céhek hagyományos ruháit és jelvényeit szedik elő; mi egyszerűen fölvesszük szokott ünnepi díszmagyar öltözetünket, vagy régi vitézeink páncélos fölszerelését, és rögtön készen van az a tisztán magyar pompa, amelyet sem kelet, sem nyugat nem tud utánunk csinálni. […] A menet gyülekező és rendezkedő s egyszersmind induló helyéül a Vérmező volt kitűzve, a budai résznek az a tágas lapálya, mely a Várhegy nyugati töve alatt terül el s régibb idő óta katonai gyakorlótérül szolgál. A rend őrei már kora reggel körülvették a Vérmezőt s a járókelőket a tér oldalai mentén haladó utakra terelték.”

Az ezredévi ünnepségek után néhány évvel, 1901-ben alakult meg a Budapesti Polo Club, majd 1914-ben – mint az első magyar, kifejezetten sportlovaglással és lovasversenyek rendezésével foglalkozó szervezet – a Budapest Lovas Sportegylet, amelynek elnöke gróf Andrássy Géza lett. Első rendezvényeiken militaryt (lovas tusát), díjugratást és díjlovaglást tartottak, ez utóbbi kettőre nők is nevezhettek.

A Vérmezőről sok lovasverseny indult, így a különleges Bécs–Budapest távlovagló verseny kezdőpontja is itt volt az 1900-as évek elején. Mivel akkoriban még nem szerveztek ilyen hosszú megméretéseket, így ez kiemelt jelentőségűnek számított, ami az újságcikkekből is kitűnik.

„Igen érdekes sporteseménynek volt színhelye szerdán délután a Vérmező. Innen indult ki az a nevezetes távlovaglás, amely a lovagló mérkőzés terén rekordot fog teremteni a ló legnagyobb munkaképességére nézve, a ló erőbeli állapotának teljes épségben tartása mellett. A lovagló mérkőzést a közös hadügyminisztérium és a magyar és osztrák honvédelmi minisztériumok rendezték a közös és honvéd tisztikar részére Budapesttől Bécsig. A versenyben 79-en vettek részt, melyek közül 50-en érkeztek a célhoz az előirt 24 órán belül, a többiek feladták a versenyt. Első lett Wodiáner Béla cs. és kir. 12 huszárezredben hadnagy ki ezen utat 16 óra 30 perc alatt tette meg. Huszárezredünk egyik bravúros lovasa Késmárky Béla főhadnagy is részt vett »Gredister« telivér menjén ezen versenyen ki 19 óra 20 perc alatt tette meg az utat és 17-iknek ért a célhoz.” (Pápai Közlöny, 1908. október 11.)

A két világháború között, egészen pontosan 1924-ben kezdte meg működését a Magyar Lovassport Egyesületek Országos Szövetsége, amelynek létrejöttéért Andrássy Géza is sokat dolgozott. Ettől kezdve a Nemzeti Lovarda minden évben megrendezte a „Gróf Andrássy Géza tereplovaglás” elnevezésű versenyt, amelynek helyszíne 1930-ig a Vérmező volt, és amely szinte teljes egészében a Hegyvidéken zajlott.

A Szózat című lap 1924. április 26-i számából kiderül, milyen előkelőségek jelentek meg az első alkalommal, továbbá az is, hogy mi volt a pontos útvonal: „Díjlovaglóverseny a Svábhegyen. A Nemzeti Lovarda Egylet ma, április 26-án reggel rendkívül nagy érdeklődés mellett rendezte gróf Andrássy Géza tereplovaglását. A nézőközönség sorában ott volt Auguszta királyi hercegasszony, gróf Andrássy Gyuláné, gróf Cziráky Józsefné, gróf Széchenyi Bertalanné, gróf Almássy Pálné, gróf Batthyány Gyuláné, gróf Karácsonyi Jenő, gróf Csáky Károly, gróf Andrássy Pál, gróf Teleki Sándor, Horthy István, Sárkány László és báró Than Károly altábornagyok. A verseny reggel nyolc órakor kezdődött. A hölgyek tíz órakor indultak. Az útirány a következő volt: A Vérmezőtől a Kékgolyó utcán át s a Németvölgyi-utón végig a Farkasréti-temető végállomásáig, majd onnan a Szerelem bolondjaihoz címzett vendéglőig, innen a svábhegyi platóra, ahol a lovasoknak hat akadályon kellett átugratni. A svábhegyi víztorony mellől az útirány a svábhegyi oldalon gróf Andrássy Géza villájának parkján keresztül, különböző akadályokon át a Szent János kórházig haladt tovább, majd a Városmajor utcán és Maros utcán át vissza a Vérmezőig, ahol vágtában még kilenc akadályon mentek át a versenyzők. A távolság körülbelül 17 kilométer...”

Kevesen tudják, de eredetileg a Magyar Nemzeti Stadion felállítását is a Vérmezőre tervezték, amiért Andrássy Géza is sokat harcolt, de végül nem itt és nem ekkor épült fel. Az Andrássy nevével fémjelzett lovasverseny mindenesetre igazi népünnepély volt, s még népszerűbbé vált, miután a lovarda igazgatója, Cs. Szabó Kálmán a Magyar Filmhíradót is bevonta, és több felvétel készült a korabeli futamokról. Olyan különleges akadályok tarkították a pályát, mint például az Andrássy-villában elhelyezett terített asztal, ami mellett emberformájú bábuk ültek.

Az erről szóló részletes írást az 1924-ben induló, Szent György című képes sportlapban olvashatjuk, amely az első magyar lovassport-magazin volt, és a későbbi években is nagy terjedelemben foglalkozott a mind népszerűbbé váló versennyel. „Az üde tavaszi zöld színben pompázó Vérmező már a kora reggeli órákban mozgalmas képet mutatott. Az egyébként néptelen térségen sátrak, emelvények, lobogó színes zászlók, fantasztikus műakadályok között pompás nemesvérűek, edzett félvérűek vígan ropogtatták a kaszálatlan nedvdús füvet. Lovászfiúk szaladgáltak fel-alá, hogy teljesítsék érkező gazdáik utolsó rendelkezéseit. A jó budaiak, akik a háború kitörése óta bizony vajmi ritkán láttak parádés kivonulásokat, csodálkozva állanak meg a Vérmezőt szegélyező vadgesztenye dús lombjai alatt. Amikor pedig meglátják az éppen elhelyezkedő katonazenekart, régmúlt édes és szép emlékek hatása alatt maradásra szánták magukat. Ki is tartanak hűségesen a délutáni órákig. A tömeg percről-percre nagyobbodik s amikorra az első versenyzők útra kelnek, ember-ember hátán tolongott. Itt látszott meg igazán, hogy nem veszett még ki a lovassportok iránti érdeklődés, csak tudni kell a módját, hogy azt hogyan ébresszük föl szunnyadásából.” (Szent György, 1926. május 10.)

Az 1930-as években már nem 17 kilométer volt a táv, hanem közel 30, és az akadályok is megszaporodtak. A Vérmezőre kilátogató tömeg szintén egyre nőtt, már többször is gondot okozott a verseny balesetmentes lebonyolítása. A nézők egy hatalmas tábla segítségével követhették az eredményeket.

„Ragyogó tavaszi napsütésben tízezernyi közönség lepte el a Vérmezőt és környékét és ezt az érdeklődést maga a sport is valóban megérdemelte, összesen huszonnégy úrlovas és hat hölgylovas vett részt. Az úrlovasok indítása reggel fél 9 órakor kezdődött és ötpercenként történt, a hölgylovasok fél 11 órakor és tízpercenként indultak. A Vérmezőn működő zsűri sátra előtt telefonértesítés alapján nagy táblán jelezték az egyes lovasoknak a terepen lévő akadályokon való mikénti átjutását, úgyhogy a vérmezői közönség mindig tájékozva volt a mérkőzés állásáról.” (Szent György, 1930. május 10.)

A verseny távja egyre hosszabb lett, ám a Szent György 1931. május 10-i lapszámában már ezt olvashatjuk: „Az idei gróf Andrássy-tereplovaglást a régi szokásoktól eltérően, nem a budai hegyekben, hanem a budaörsi és a tétényi határok felé rendezték. Oka ennek az, hogy a fővárosi erdőhivatal betiltotta az erdőkben való lovaglást.”

A Vérmezőn ezzel hivatalosan megszűnt a hagyományos „Gróf Andrássy Géza tereplovaglás”. Az 1930-as és 1940-es években még számtalanszor tartottak itt katonai díszszemlét, majd a hely fontos szerepet játszott a második világháború idején, mivel Budapest ostroma vége felé már csak itt tudtak fel- és leszállni a kisrepülőgépek. A Vérmezőt a világháború után háborús romokkal töltötték fel, és a parkosítással nyerte el a mai képét.

F. G.