Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jól gazdálkodott az önkormányzat, utak, játszóterek újulhatnak meg

A Hegyvidéken élők számára különösen fontos, hogy az utak, járdák, lépcsők, valamint a környezetükben található zöld területek, parkok, játszóterek megfelelő állapotban legyenek. Ezekre a célokra jövőre az elmúlt esztendőkhöz képest lényegesen nagyobb forrás, több mint 1,8 milliárd forint áll az önkormányzat rendelkezésére, miután a képviselő-testület módosította a költségvetési rendeletet.

„Az elmúlt évekhez képest többszörösére emelkedő fejlesztési keretekre azokból a tartalékokból jut forrás, amiket az önkormányzat a szigorú takarékossági intézkedéseinek köszönhetően tudott felhalmozni” – mondta el lapunknak Szűtsné Kiss Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal költségvetési tervezésért felelős munkatársa. Felidézte, hogy a tartalékképzést a rendkívüli körülmények tették szükségessé. 2020 tavaszán megjelent a koronavírus-járvány, ami miatt számos bevétel elapadt, így a kiadásokat is jelentősen vissza kellett fogni. Egy évvel ezelőtt pedig energia-veszélyhelyzeti alapokat kellett létrehozni az egekbe szökő energiaárak miatt.

„Az energiahelyzet normalizálódni látszik, ezért felszabadíthatóvá váltak az energia-veszélyhelyzeti alapok” – folytatta a polgármesteri hivatal illetékese. Hozzátette, hogy a fejlesztési kiadásokról – azaz hogy mely utak, zöld területek, játszóterek fejlesztése következzen – az eddigi gyakorlat szerint a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület és a lakosság véleményének kikérésével határoz az önkormányzat. A mostani döntés alapján, a szükséges pénzügyi keretek előteremtésével még ebben az évben megkezdődhetnek az előkészületi munkák.Jol_gazdalkodott_az_onkormanyzat

n.