Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Természetközeli haszonkert az idei győztes

Egy nagyon kerületi, mégis kivételes kert lett a „Kertemben a természet” pályázat ez évi győztese. Csendes zsákutca, dombtető, védett terület határa – ugyanakkor körbejárja a nap, rengeteg haszonnövényt éltet, és még vakondtúrása is van.
Évtizedekkel ezelőtt a korábbi tulajdonos az egész telken gazdálkodott, így aztán volt előzménye a kertnek. A mai tulajdonos sem itt kezdte tanulni a természetközeli szemléletet, gyerekként sokat kirándult családjával középhegységeinkben, önkéntes munkát végzett több természetvédelmi szervezetnél, az organikus kertművelés elsajátítása érdekében pedig a Szentendrei Skanzenba járt, és az egyik korábbi pályázati fődíjassal is konzultált.
Nem a sikeres pályázat volt a cél, egyszerűen csak találkozott a vágy és a lehetőség, ezért aztán nem volt kérdés, hogy a kert belakásakor nem a kényes dísznövényeké és a nyírt gyepé lesz a főszerep. A kerítések mentén málnabokrok, kökény, ribizli, fekete berkenye és bodza érlelik ízletes bogyóikat, a magaságyásokban pedig zöldségfélék növekednek színes változatosságban. Például haragoszöld sóskalevélből néha annyi van, hogy a gyerekek kiülnek a kertkapuba, és „eladják” a felesleget.
A nyári időszakban megterem mások mellett az eper, a saláta, a kel is, így ritkán kell piacra menni. Még krumpli is van, bár a téli készletek feltöltésére azért nem elég nagy a terület. A zöldségek között jól érzi magát sok fűszernövény, a menta, a citromfű, a borágó, a bazsalikom.Termeszetkozeli_haszonkert_az_idei_gyoztes1A kert régi művelésének jellegét mutatta néhány öreg szőlőtőke, amiket azonban már nem lehetett megmenteni. A pótlásukra érkező venyigék ágai ma már a terasz fölötti lugasra futnak, jövőre talán teremnek is.
A diófa alatt egy kis, téglával körülrakott ágyásban szintén burjánzanak a zöldségfélék, itt a legkisebb kertészek gazdálkodnak. Egyedül ennek levelei nem kerülnek a komposztálók valamelyikébe, minden más a kertben marad, és itt hasznosul. A nagy mennyiség miatt gyorsan megtelnek a Hegyvidéken jól ismert fa komposztálókeretek, amikből több is rendelkezésre áll. Az érett komposztnak pedig rengeteg hely akad, mivel a gazdagon teleültetett magaságyásokban mindig jól jön a tápanyag-utánpótlás.
A kert nemcsak egyetlen családot szolgál, szívesen jönnek a barátok is, akik örömest beszállnak a szüretelésbe. Néha kicsit talán félteni kell a növényeket a sok szorgos gyerekkéztől, ám végül mindenki élményekkel gazdagodva emlékszik vissza a városi zöldségesben tett látogatásra.
Nem meglepő, hogy ebben az élettel teli, természetközeli módon kezelt kertben az állatok is jól érzik magukat. A nyáriorgona lila virágain beporzók osztoznak, a napraforgók tányérjain cinkék – és néha csapatokban felbukkanó tengelicek – lakmároznak, a kert közepén pedig az év emlőse, egy vakond éli ismeretlen, de nyomai miatt eléggé feltűnő életét. A Hegyvidéken egyébként ritkán előforduló állat valószínűleg a közeli gyepterületekről érkezett a kertbe, és vélhetően jól érzi magát, hiszen senki sem háborgatja a fűcsomók között emelkedő túrásait.Termeszetkozeli_haszonkert_az_idei_gyoztes2A madarakat ivóvíz és mesterséges odúk várják. Habár a ház macskája nem hajkurássza őket, a szárnyasok jól teszik, ha óvatosak, mert a kert felett olykor karvaly köröz.
Az ereszcsatornából tömlő vezeti a vizet a terasz sarkán álló tartályba, ahonnan a kis, színes gyerek-locsolókannákba kerül. Ahhoz nem elég a tetőről összegyűlő esővíz, hogy az egész kertet azzal lehessen öntözni, de ahová nem érnek el a csepegtetőcsövek, oda elegendő jut. Most még üveg nélkül áll a jövendő melegház házilag épülő faszerkezete, amely nem egzotikus különlegességek otthona lesz, hanem a zöldségfélék szezonját nyújtja majd meg a primőrök irányába.
Máskülönben a kert kész, nincs egyéb terv vele, csak szinten tartani és örömmel használni. Betakarítani még ilyenkor, októberben is bőven van mit: például a különféle méretű, alakú és színű paradicsomokat, valamint a roskadozó fáról az őszi napsütésben bágyadtan mosolygó temérdek hatalmas körtét.
Aki pedig épp e sorokat olvasva kap kedvet a „Kertemben a természet” pályázaton való részvételhez, az akár már ma beküldheti képekkel illusztrált kertbemutató anyagát a Hegyvidéki Zöld Iroda e-mail-címére: zoldpont@hegyvidek.hu. A következő elbírálás ideje jövő május; addig van még idő építeni-szépíteni a kertet, de őszi arcának bemutatására most kínálkozik a legjobb lehetőség.Termeszetkozeli_haszonkert_az_idei_gyoztes3

B. I.