Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hogyan legyünk szeretetkertészek?

Az örömteli, tartós párkapcsolatok inspiráló és működő mintáiból kaptak ízelítőt mindazok, akik részt vettek a MOMkultban rendezett Szeretetkert Napon. „Minden kapcsolat minősége egyenesen arányos azzal, hogy önmagunkkal milyen kapcsolatban vagyunk” – emelte ki köszöntőjében könyvének mottóját dr. Piczkó Katalin pszichiáter, a Szeretetkert program alapítója, párkapcsolati szakértő. Természetes, ha egy tartós kapcsolatban megjelennek konfliktusok, ezekkel bátran szembe kell nézni, mert nagyon fontos, hogy mit kezdünk velük – fejtegette, hozzátéve, hogy optimális esetben éppen ezekből a helyzetekből kiindulva tudunk fejlődni, növekedni, mélyebben kötődni.

A telt házas program nyitóbeszélgetésében Buda László pszichiáterrel, a szomatodráma és az ultrarövid terápia megalkotójával a boldog párkapcsolat titkát boncolgatták, amelynek alappillérei a romantika, a szexuális vonzerő és a kötődés. Mindezeken túl azonban, tapasztalataik szerint, azok a párok működnek jól, amelyek tagjai a kapcsolatukat gondozzák, akár egy kertet.

Tanuljunk meg kommunikálni egymással, vitatkozzunk, de jó, ha megérezzük azt is, mikor van inkább szükség csendre, figyelemre! Nagyon fontos az önreflexió, a játékosság és a humor – ez derült ki a beszélgetés közben vetített interjúból is, amelyet Piczkó Katalin a Szabó T. Anna, Dragomán György író házaspárral készített. Őket kamaszkorukban a közös törekvés, az írás hozta össze, így lettek szerelmesek. Azóta is alkotótársak, inspirálják egymást.Hogyan_legyunk_szeretetkerteszek

Mindig érdekes, hogyan találkoznak, ismerkednek meg a partnerek, és ezt később hogyan mesélik el. Gryllus Dorka és Simon Kornél színművészek a színpadon, élőben osztották meg szerelembe esésük viharos történetét. Nem kevés humorral arról is beszéltek, hogy több mint tíz év és két gyerek után hogyan kezelik a konfliktushelyzeteket, hogyan tanultak meg – olykor terapeuta segítségével – kilépni helyzetekből, és azokra másképp rálátva megérteni reakcióikat.

Mennyiben különböznek a férfiak és a nők? Mit gondolnak a férfiak arról, hogy mit gondolnak a nők a férfiakról? Mi számít ismerkedéskor, mire figyelnek fel? Milyen nehézségek és erőforrások léteznek egy kapcsolatban? E kérdések mentén alakult ki izgalmas párbeszéd a nők: Schell Judit, Jordán Adél, Dobó Kata és Gryllus Dorka színművészek, valamint a férfiak: Generál Péter coach, Varga Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, Szervét Tibor és Simon Kornél színművészek között.

Az est különleges eseménye Pál Ferenc atya mentálhigiénés szakember, motivációs előadó, író előadása volt, majd a Szeretetkert Színház improvizációs párkapcsolati játékot adott elő. A kapcsolódó programok közt egyébként bárki kipróbálhatott párkapcsolati játékot, mégpedig VR-szemüveggel – aminek a lényege, hogy megtudjuk, mi történik, ha döntéshelyzetekben nem ugyanazt a valóságot látjuk…

A Videósarokban részleteket vetítettek a Patália és a Szeretetkert színházi előadásokból. A coach randikon a megoldásorientált beszélgetéseken kívül kedvezményesen kínáltak Szeretetkert-kiadványokat, társas- és kártyajátékokat.

A MOMkult kertjében be lehetett járni egy szimbólumokkal berendezett Szeretetkertet. Megjelentek a párkapcsolatok különböző területei, amelyek közül például az „Ösvény” a kommunikációt, a „Veteményes” a szerepeket, a „Tó” a tükröződést, a „Lugas” az intimitást, a „Kerítés” a határokat, a „Gyökér” az eredeti családot, a „Sziklakert” a konfliktusokat jelképezi. A pároknak, vagy akár az egyedülállóknak önismereti, önreflexiós barangolás során, elgondolkodtató kérdések segítségével, beszélgetéseket inspiráló sétára nyílt lehetőségük, amihez külön, egyedi Útravaló kézikönyvet kaptak.

Sz. D.

 

A Szeretetkert Nap előadásait a későbbiekben felvételről megnézhetjük a szeretetkert.hu honlapon.