Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

LIV8

Önkormányzati választás: polgármesterjelöltek a Hegyvidéken

Négy hegyvidéki polgármesterjelölt vette át lapzártánkig azokat az ajánlóíveket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy valaki összegyűjthesse az induláshoz szükséges támogatást. Közülük Fonti Krisztina alpolgármester, a Fidesz–KDNP jelöltje már a kampány első napján leadta a szükséges számú ajánlást, mások még gyűjtik, és vannak, akik még munkához sem láttak. Az alábbiakban azokat a politikusokat mutatjuk be, akik már jelezték, hogy ringbe szállnak a polgármesteri tisztségért a Hegyvidéken.

FONTI KRISZTINA

A Hegyvidék alpolgármestere, a Fidesz–KDNP jelöltje. Férjezett, két felnőtt gyermeke van. Két diplomát szerzett, magyar–olasz szakos középiskolai tanár, valamint szakközgazdász. Kerületi lakos, a Németvölgyi út egyik társasházi lakásában él családjával.
18 éve önkormányzati képviselőként, 14 éve pedig alpolgármesterként dolgozik a kerületért. Ha szükséges, kompromisszumokat köt, de ha kell, vállalja a konfliktusokat is. Ez utóbbira is bőven volt példa az elmúlt években. Felemelte a szavát a fővárosi járatritkítás ellen, és akkor is, amikor a főváros több száz köztéri szemetest szereltetett le a kerületben. Visszaszerezte a Hegyvidéknek a bezárt Normafa úti postahivatalt. Sikeresen küzdött azért, hogy a főváros vezetése ne szüntesse meg a fogaskerekűt, amelynek a felújítása így reális célkitűzés lehet a következő években. Kiállt a Tamási iskoláért is, ennek köszönhetően az intézmény nem lett fizetős. Elérte, hogy a MÁV kitiltsa a Déli pályaudvar területéről a lakókat zavaró dízelmozdonyokat. Mindenkivel együtt tud működni, de bárkivel szembeszáll a hegyvidékiek érdekeiért.
Az elmúlt hónapokban többször beszélt a programjáról, amelynek központjában a gondoskodás és a biztonság van. Fontos számára az itt lakó emberek problémáinak megoldása. Sikeresen tárgyalhat a Zugligeti Libegő felújítása érdekében. Harcot hirdet az agglomerációs gépkocsiforgalom ellen. Megszüntetné az utcáinkat menekülőútnak használó átmenő forgalmat, a nagy gyűjtőutakra szorítaná a kerületen kívülről érkező járműveket.
Javaslatára az önkormányzat megduplázta a társasházi és a védett épületek felújítási pályázatainak összegét. Továbbra is támogatja az itt lakók önszerveződő csoportjait, vallási, nemzetiségi szerveződéseit. A már sikeresen működő Közszolgálati Fecskeház mintájára újabbat hozna létre a kerületben dolgozó pedagógusok, nővérek, rendőrök részére. Elkötelezett a zöld környezet megóvása mellett, nevéhez köthető a Hegyvidék első közösségi kertjének a létrehozása is.

DR. VINCZE GÉZA

Vincze Géza önkormányzati képviselő, a Szolidaritási Mozgalom jelöltjeként indul a Hegyvidéken.

A Magyar Testnevelési Főiskola testnevelő tanári szakán végzett 1968-ban, az ELTE pszichológia szakán szerzett szociálpszichológusi diplomát 1973-ban. 1974-ben a Magyar Testnevelési Főiskola labdarúgó-szakedzői szakát is elvégezte. Bő húsz évvel később, 1995-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi és Diplomáciai Tudományok Intézete (BIGIS) gazdaságdiplomáciai szakán diplomázott. A Semmelweis Egyetemen 2008-ban szerzett PhD fokozatot a neveléstudomány területén.
A Ferencvárosnál 27 évet töltött el labdarúgóként, módszertani főelőadóként, utánpótlás-szakágvezetőként, igazgatóként és vezetőedzőként. Az FTC örökös tagja és bajnoka. Angol, francia és arab nyelven beszél. 2005-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet vehette át labdarúgóedzői munkássága elismeréseként.
Véleménye szerint azzal, hogy Pokorni Zoltán nem indul újra a Hegyvidéken, lezárul egy korszak a kerület életében. Ahogy fogalmazott, „nem hagyhatom, hogy nímandok kezébe kerüljön a kerület”. Bugyuta ideológiai viták helyett az itt élő embereken segítene, véget vetne a „kutyakomédiának”, és rendet tenne a kerületben. Felszólította a hegyvidéki pártszervezeteket, hogy léptessék vissza a jelöltjeiket az ő javára, mert „folyamatos kommunikációjukkal zavarják” a kampányát.
Vincze Géza hosszú ideje önkormányzati képviselő, saját bevallása szerint lokálpatrióta és szocialista, aki a dolgos kisembereket képviseli, azokat, akik „korán reggel kelnek, és egész nap dolgoznak azért, hogy eltartsák a családjukat”. Bár hivatalos programot még nem hirdetett, azt több helyen elmondta, hogy nem engedné át a kerületet „az otthon lébecoló milliomosoknak”.
A hosszú ideje üresen álló állami ingatlanokban szociális bérlakásokat létesítene rászoruló családok részére. Visszaszorítaná az egyházi szervezetek önkormányzati támogatását. Szolgálati lakásokat építene a kerületben dolgozó közalkalmazottak részére. Első intézkedései között lenne, hogy betiltja az Airbnb-t a Hegyvidéken. Kiegészítené a kerületben lakó gyermekeket nevelők családi pótlékát.

KOVÁCS GERGELY

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje, önkormányzati képviselő.
Hivatalos önéletrajza szerint több szakot is elkezdett a szegedi egyetemen, de egyiket sem fejezte be, „ebből kifolyólag semmihez sem ért, de úgy tud tenni, mintha mindenhez értene: ezért lett politikus” – mondta magáról. Miután visszaköltözött Budapestre, társaival megalakította a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, amelyet nem egy interjújában viccpártként definiált.
Az áprilisi hegyvidéki előválasztáson a szavazásra jogosultak 8 százaléka szavazott rá, de ez is elég volt ahhoz, hogy megsemmisítő vereséget mérjen a Momentum képviselőjelöltjére. Az előválasztás – amelyen a helyi választási bizottság elnöke szerint súlyos, a törvénysértés gyanúját is felvető adatkezelési problémák voltak – komoly feszültséget okozott az indulók között. Az egyik jelölt, egy szülői munkaközösség elnöke adatkezelésre vonatkozó jogsértéssel vádolta meg ellenfelét, Farkas Csaba egykori rendőrt, adatjogászt, aki feljelentéssel fenyegette meg a vádlót. Mindeközben a viccpárt tüntetést szervezett Farkas és a Momentum ellen. Válaszul a Momentum azzal kampányolt, hogy Kovács Gergely hamarabb kerül börtönbe, mint hogy a választópolgárok szavazhatnának rá.
A viccpárttárselnök több interjúban is elmondta, hogy ő „délutáni” polgármester lenne, mert reggel nem tud felkelni dolgozni. Büszkén vállalja, hogy jogerősen elítélték drogbirtoklásért, amelynek büntetéseként elterelésre kötelezték.

BINDER CSABA
A Mi Hazánk jelöltje, a politikusi szakmát nemrég kezdő Binder Csaba a párt ifjúsági tagozatának elnöke, e minőségében pártja több rendezvényén is felszólalt. Az ajánlóíveket a kampány első napján felvette, és bár szorgalmasan standol a kerület közterein, lapzártánkig még nem sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges mennyiségű aláírást.
Binderék szerint a főváros páratlan lehetőségeket rejt, például a turizmus területén, csak egy felelős városvezetésnek ki kellene használnia ezeket az adottságokat. Binder Csaba tiltakozott Nyugat-Európa első kínai tulajdonú főiskolája ellen, amely „szégyenszemre Budapesten van”. Úgy véli, a magyar felsőoktatást kellene tovább fejleszteni, nem pedig „idegen kézre játszani”. Később országos akciót jelentett be egy tanévkezdő sajtótájékoztató keretében, amelyben a magyar fiatalok hátrányos megkülönböztetése ellen szólalt fel. „I. Európa Jövője Konferencia” névvel nemzetközi konferencia szervezésében is részt vett. Az ifjúsági szervezet elnökeként Varsóban egy nacionalista felvonuláson szólalt fel.
Binder úgy véli, hogy a közösségi médiában innovatív kommunikációt hajtottak végre, amivel több parlamenti képviselőnek segítik a munkáját. Arra a legbüszkébb, hogy a folyamatos cenzúra a Facebook, vagy más platformok részéről nem szegte a kedvüket, és egy-egy tiltás, korlátozás vagy törlés után mindig újraépítették a csatornáikat.

 

*****

Élő Norbert, a Demokratikus Koalíció politikusa, önkormányzati képviselője némiképp kakukktojás ebben a felsorolásban, ő ugyanis egyelőre lebegteti indulását a polgármesteri tisztségért. Ugyanakkor pártja 8 választókerületben egyéni jelöltekkel vág neki a hegyvidéki választásnak, ők már el is kezdték gyűjteni a támogatói aláírásokat.

Az elmúlt napokban súlyos konfliktus alakult ki az MKKP és a DK között a választással kapcsolatban. Mivel a DK nem írta alá a Kutyapárt és a Momentum választási megállapodását, ezért azt magára nézve nem is tartja kötelezőnek. Főleg úgy nem – mint ezt a DK az ügyben kiadott közleményében is rögzítette –, hogy Kovács Gergelyék több fővárosi kerületben a DK jelöltjével szemben indulnak a polgármesteri tisztségért.