Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az életöröm és a melankólia láthatatlan csokrának hordozója

A neves művész házaspár, Jékely Zoltán és Jancsó Adrienne életét elevenítette fel Tamáska Jánosné magyartanár a Hegyvidéki Kulturális Szalon közkedvelt klubprogramja, az Irodalmi Szalon múlt évi utolsó összejövetelén. A szemelvényeket Hutter Franciska tolmácsolta, és felvételről Jancsó Adrienne-t is hallhattuk.

Tavaly áprilisban ünnepeltük Jékely Zoltán, Áprily Lajos fia 110. születésnapját. Az egyéni hangú, varázslatos személyiségű író, költő, műfordító a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott.

Különlegesség, hogy apa és fia egyenlő rangon képviselje a magyar irodalmat. Bár Jékely 16 éves volt, amikor Erdélyből áttelepültek ide, költészetükben mindketten mindvégig hordozták az erdélyiséget. A nagyenyedi kollégium tanulói voltak, életük színtere Kolozsvár volt, szerették, ismerték a természetet, őrizték a dús erdélyi nyelvet. Amíg viszont Áprily archaikus, régies, Jékely költői képeiben és életérzésében modernebb, bohémsága mellett költészetében komorabb, nyugtalanabb, gyötrődőbb – amire minden oka meg is volt: a család a bécsi döntés, a világháború és az 1950-es évek megszorító világának kiszolgáltatottjaként élt.Az_eletorom_es_a_melankolia_lathatatlan_csokranak_hordozoja1

Jékely Zoltán fiatalon irodalmat, művészettörténetet hallgatott, doktorált, tagja volt az Eötvös kollégiumnak, a Széchényi könyvtárban lett könyvtáros. Novellái, regényei, költeményei jelentek meg; 1937-ben írta talán legismertebb, legnagyobb hatású versét, A marosszentimrei templomban címmel, amely a magyar szórvány és a szétszórattatás szimbólumává vált.

A második bécsi döntés után Jékely Kolozsvárra ment, hogy felmérje a Széchényi könyvtár könyvállományát, amit örömmel vállalt, hiszen hazatért. Egy rosszul sikerült házasság után ott ismerkedett meg a gyönyörű, fiatal színésznővel, Jancsó Adrienne-nel, akivel összeházasodtak. Amikor 1947-ben az oroszok bevonultak Kolozsvárra, két gyermekükkel Budapestre költöztek.

Nehéz élet várt rájuk, mert megkezdődött a beszürkülés időszaka. Jékelyt visszavették a könyvtárba, de se Áprilynek, se neki évekig nem jelenhettek meg írásai. Fordítottak, gyerekverseket, meséket írtak – mint annyi más kiváló író…

Jancsó Adrienne ekkor találkozott Erdélyi Zsuzsanna néprajztudóssal. Erdélyi balladákból és népi imádságokból álló első közös estjüket Török Erzsi énekessel együtt tartották. A kis előadásról Juhász Ferenc számolt be az Új Írásban – ezután kezdték járni az országot a műsorral, kultúrházakban, kocsmákban, templomokban és munkásszállásokon léptek fel.

Jékely Zoltán és Jancsó Adrienne unokája Péterfy Gergely író. Tőle olvasott fel Ágoston Katalin klubtárs egy rövid művet, a Teátrofóbiát, amiben érzékletesen leírja, hogy kisgyermekként milyen döbbenettel és iszonyattal hallgatta a szenvedélyes székely balladákat szavaló nagyanyját.

Bárhol járt a világban Jékely, az erdélyi sorsot hordozta magában, siratta a csonka Magyarországot. Olasz tanulmányútján született, Tengerparti elégia című versében is ezt énekelte meg.

„Jékelyről mindenki tudta, hogy ő maga a költészet. Ha egyetlen sort sem írt volna, akkor is így lenne. Annyira líra volt az alkata, kezében mindig az életöröm és a melankólia láthatatlan csokrát hordozta” – írta róla Nemes Nagy Ágnes, akinek a Baár-Madas Gimnáziumban Áprily Lajos az igazgatója és tanára volt.

Mégis mi lehetett Jékely költői pályájának a tragédiája? Talán az, hogy fiatalon felfigyeltek rá, majd amikor igazán beérett volna, az 50-es évektől kezdve az asztalfióknak alkotott, és később sem kapta meg a megérdemelt figyelmet.Az_eletorom_es_a_melankolia_lathatatlan_csokranak_hordozoja2

Végezetül egy derűsebb hangvételű versét hallgattuk meg, a Futballistákat. Ebben az életet futballmérkőzéshez hasonlítja, amiben mindig vannak új csapattagok, és mindig vannak, akik a kapufához dőlve szemlélik a meccset.

Az idei szezontól interaktívvá váló Irodalmi Szalon összejövetelein a résztvevők a témához kapcsolódva kérdésekre válaszolhatnak, információkat oszthatnak meg, és felolvashatják kedvenc verseiket, amiért jutalomkönyv jár. Dr. Takács Péter klubtárs javaslatára ez alkalommal az augusztusi Országút folyóiratból a Házsongárdi temetőről szóló cikket ismertette a szalonvezető. Tamáska Jánosné zárásként elmondta, hogy a következő program középpontjában Robert Burns skót költő áll majd, mégpedig a születésnapja előestéjén, január 24-én.

Sz. D.