Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A hegyvidéki nemzetiségi önkormányzatok közmeghallgatásai (1.)

A XII. kerület gazdag kulturális és társadalmi életét színesítik a nemzetiségi önkormányzatok, amelyek munkáját a Hegyvidéki Önkormányzat is támogatja. Így valósulhatnak meg azok a programok, amik hozzájárulnak a különböző közösségek megmaradásához, hagyományaik ápolásához, és még inkább összekovácsolják a tagjaikat. A nemzetiségi önkormányzatok minden év végén megtartják közmeghallgatásaikat, így történt ez 2023-ban is.

Bolgár közmeghallgatás

Megújul az irodalmi klub

A Bolgár Irodalmi Klubot Veneta Jankovával, az ELTE bolgár nyelvi lektorával együttműködve indította el a Budapest XII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat négy évvel ezelőtt. A részben online, részben személyes jelenléttel zajló programsorozat keretében a lektor tavaly márciusban a tavaszi bolgár népszokásokról, áprilisban húsvét ünnepéről, májusban a hónaphoz köthető ortodox ünnepekről, júniusban pedig a nyári időszakhoz kapcsolódó bolgár népdalok eredetéről tartott előadást, és beszélgetett a meghívott vendégekkel.

Tűű Anelia, a hegyvidéki bolgár önkormányzat elnöke a közmeghallgatásukon elmondta, hogy az irodalmi klub 2024-ben megújult formában folytatódik, várhatóan új nyelvi lektorral együttműködve, Veneta Jankova megbízása ugyanis lejárt. A tervek szerint elsőként egy online filmklubot szerveznek.

A bolgár testület éves beszámolójából kiderült, hogy 2023-ban is folytatódott a „Budapest, Budapest, te csodás, az ismerős-ismeretlen városunk” elnevezésű programsorozat, aminek részeként professzionális idegenvezetők, a bolgár és magyar kultúra kapcsolódási pontjaira fókuszálva, két nyelven mutatják be a főváros egy-egy érdekes helyszínét. Márciusban a városligeti Néprajzi Múzeumot, áprilisban a régi pesti városfalak mentén a Kiskörutat, májusban pedig az Operaházat járták be az érdeklődők.

Ugyancsak májusban a XII. kerületi bolgár önkormányzat eredeti bolgár paradicsompalántákat ajándékozott a hegyvidéki óvodáknak, júniusban pedig megszervezte, hogy a Malko Teatro színtársulat bolgár meséket adjon elő magyar nyelven a Táltos, a Városmajori és a Normafa Óvodába járó gyerekeknek. Június végén nagy sikerű balkán táncház helyszíne volt a Barabás Villa, ahol a Falkafolk együttes húzta a talpalávalót.A_hegyvideki_nemzetisegi_onkormanyzatok_kozmeghallgatasai2

„Bulgária – tájképek és nevezetességek” címmel július elején fotókiállítás nyílt a hegyvidéki polgármesteri hivatalban, a XI. kerületi bolgár önkormányzattal közös szervezésben, amelyen egy fotópályázat anyagaiból láthattunk válogatott képeket. A közmeghallgatás után Japánról tartott képes beszámolót Cservenkova Veliszlava Georgieva elnökhelyettes.

December elején Doncsev Toso elmúlt években megjelenő, magyarul és bolgárul is kiadott három könyvét mutatták be a Hegyvidék Galériában. Az esemény a 80 esztendős író, műfordító, kultúrdiplomata életműve előtt tisztelgett, aki harminc évvel ezelőtt aktív szerepet játszott a nemzetiségek jogairól szóló törvény megalkotásában. Az irodalmi esten a Trakija együttes biztosította a zenei kíséretet.

 

Görög közmeghallgatás

Népszerű volt a buzukioktatás

Mindenekelőtt ingyenes oktatások, képzések szervezésével és támogatásával járult hozzá 2023-ban a Budapest XII. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat a görög hagyományok bemutatásához. Ezek közül a legnépszerűbb, ahogy azt Kökény Konstantin elnök elmondta a közmeghallgatáson, a görög népzenei oktatás volt, aminek keretében kezdő és haladó szinten Sarantis Mantzourakis tanította buzukin játszani a résztvevőket.

Az első, kéthetes zenei kurzus áprilisban kezdődött, és a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb tanfolyam indult augusztusban. A képzések távoktatásban zajlottak, ezeket online közvetítették, ugyanakkor a kezdők számára, amennyiben igényelték, hangszert is biztosítottak.

Sarantis Mantzourakis buzukiművész és Varga Elvira koreográfus közreműködésével június végén háromnapos görög néptánctábort szervezett a hegyvidéki görög önkormányzat, ennek helyszíne a IX. kerületi Actor Hotel volt. A táncoktatások alkalmával a sirtaki, a kalamatianos és az ikariotikos nevű görög néptáncok rejtelmeibe kaptak betekintést az érdeklődők.

Októberben görög vers- és mesemondó képzés indult, aminek ismét az Actor biztosított helyszínt. A hat napon át tartó oktatást Papadimitriu Athina Jászai Mari-díjas színművésznő vezette, és Kolatosz Fotiosz színművész, rendező is részt vett a munkában.A_hegyvideki_nemzetisegi_onkormanyzatok_kozmeghallgatasai4

Az országos görög önkormányzat által meghirdetett, gyerekeknek szóló rajzoktatás sikeréhez a XII. kerületi görög nemzetiségi testület elnökhelyettese, Papageorgiu Szteliosz is hozzájárult grafikusművészként. A tavasszal megtartott foglalkozásokon – aminek az ókori görög művészet játékos bemutatása is része volt – a kisebbek a szabadkézi rajzolást, a tizenévesek pedig a modell utáni rajzok készítését gyakorolhatták.

Papageorgiu Szteliosz alkotásaiból szeptemberben nyílt kiállítás a Barabás Villában, „Parafrázis minden kép 2.” címmel, ami egy tavaly rendezett tárlat bővített anyagát mutatta be. A művész mások által készített képek, festmények, rajzok, fotók részleteinek felhasználásával teremt új világot, izgalmas víziókat.

 

Horvát közmeghallgatás

Nyolcvan fellépő a Horvát Napon

A fővárosban élő horvátok legnagyobb idei eseménye a városligeti Napozóréten szeptember végén megrendezett Budapesti Horvát Nap volt, amin több mint nyolcvanan léptek fel – mondta el Gyurity István, a Budapest XII. kerületi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke az éves közmeghallgatáson. Felidézte, hogy a fantasztikus hangulatú programon színpadra lépett a többi között a HOŠIG, azaz a fővárosi horvát iskola Tamburica tánccsoportja, az Igraj kolo táncegyüttes Érdről, a Pinka Band Szentpéterfáról, a Korjeni énekegyüttes Felsőszentmártonból, valamint a Misija tamburazenekar Pécsről. Az est sztárvendége a Horvátországból érkező Dzentlmeni zenekar volt. A Budapesti Horvát Nap megvalósításában a XII. kerületi horvát önkormányzat mellett a fővárosi, a II. kerületi, az újbudai és a kőbányai horvát testület, valamint a Budapesti és Budapest Környéki Horvátok Egyesülete közreműködött.A_hegyvideki_nemzetisegi_onkormanyzatok_kozmeghallgatasai1

A XII. kerületi és a fővárosi horvát önkormányzat közösen szervezte meg június 10-én a zuglói Varga Zoltán Sportpályán a Horvát pikniket és ehhez kapcsolódóan az „In memoriam Stipan Pančić” labdarúgótornát, amire Magyarország minden régiójából érkeztek horvát nemzetiségű fiatalok. A fővárosi és az újbudai horvát önkormányzattal közösen rendeztek a hegyvidéki horvátok irodalmi estet április 12-én, a költészet napja alkalmából. A program keretében, amelynek a Fészek Művészklub biztosított helyszínt, klasszikus magyar költők versei hangoztak el magyar és horvát nyelven. A műsort azóta több magyarországi városban is bemutatták.

A Nemzeti Színházban március 19–27. között zajlott a Jelen/Lét Nemzetiségi Színházi Fesztivál, amin az idén először önállóan is bemutatkozhattak a magyarországi nemzetiségi színészek. Horvát nemzetiségűként erre Gyurity István előadóművész, színművész, énekes kapott lehetőséget, Agatics Krunoszláv zenész közreműködésével.

A Szent Márton-mondakörhöz kapcsolódó népszokásokat elevenítették fel a XII. kerületi horvátok a Hegyvidék Galériában november 10-én. Advent időszakában, december 3-án a karácsonyra hangoló műsort mutattak be a Szent Ferenc Sebei templomban, ahol a gyerekekre Mikulás-ünnepség várt, továbbá együtt ünnepelték meg a gyülekezet fennállásának harmincadik évfordulóját.

 

Roma közmeghallgatás

Sport által is formálódik a közösség

A Budapest XII. kerületi Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselői az idén is részt vettek a március 15-i ünnepi koszorúzáson, húsvétkor pedig ajándékokat vittek a városmajori óvodásoknak. Májusban elfogadták a zárszámadást, valamint megtörtént a Hegyvidéki Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata.

Az év legfontosabb eseménye a június 30-án megtartott Roma Családi Nap volt, amire a XII. kerületi roma közösség tagjait hívták meg. A roma önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a nemzetiséghez tartozó fiatalok jövőképének gondozását. Ennek egyik fontos eleme a közösség, amely a sport által tud a leginkább formálódni.

A családi nap nem titkolt célja volt, hogy megismertessék a gyerekeket a sportolás fontosságával, a csapatszellem által teremtett közösség erejével. A program lebonyolításához az Ybl Miklós Építőipari Technikum és Szakképző Iskola térítés nélkül engedte át a tornatermét és a sportpályáit. Különböző játékokkal és sportversenyekkel készültek a szervezők, gyerekek és felnőttek részére egyaránt. A férfiaknak barátságos focimeccset, a nőknek kézilabdamérkőzéseket rendeztek, és mindenkit megvendégeltek.

A nap egy vitafórummal zárult, amin a XII. kerületi és budapesti roma nemzetiség tagjait érintő témákról esett szó. A rendezvény akkora sikert aratott, hogy a roma önkormányzat novemberben 27-én a második Roma Családi Napot is megtartotta.A_hegyvideki_nemzetisegi_onkormanyzatok_kozmeghallgatasai3

 

Ukrán közmeghallgatás

Megemlékezés az „ukrán Petőfi” szobránál

Az „ukrán Petőfiként” is emlegetett Tarasz Sevcsenko tiszteletére születésének 209. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a költő II. kerületi szobránál márciusban – kezdte 2023-as programjaik ismertetését Szuperák Brigitta, a Budapest XII. kerületi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Mint mondta, az ünnepségen képviselőtársa, Nyeste Miklós olvasott fel verseket a szerző Kobzár című kötetéből.

Májusban az ukrán népviselet jellegzetes darabjához, az ünnepi öltözékként is hordott hímzett inghez, a visivánkához kapcsolódó hagyományok bemutatásának szentelt programot a hegyvidéki ukrán önkormányzat. Az interneten is közvetített eseményen minden résztvevő megmutathatta a maga által készített hímzett viseletet, a gyerekek pedig a visivánkáról született rajzaikat.A_hegyvideki_nemzetisegi_onkormanyzatok_kozmeghallgatasai5

A XI. és a XII. kerületi ukrán önkormányzat június 24-én főzőversennyel egybekötött családi napot, majd július 30-án, Szent Volodymyr ünnepén közös programot szervezett Tihanyban. Itt megkoszorúzták I. András és felesége, Anasztázia ukrán hercegné emlékművét, meglátogatták a Tihanyi Bencés Apátságot, majd történelmi előadást tartottak a helyszínen.

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban június 4-én pünkösdi programot, augusztus 27-én Leszja Ukrajinka ukrán költőnő halálának 110. évfordulója alkalmából irodalmi napot, augusztus 28-án, a „Szűzanya elszenderülésének napján” pedig szentmisével egybekötött ünnepséget rendeztek a hegyvidéki ukránok. Szintén a főplébánián október 15-én az orosz–ukrán háborúban elhunyt áldozatokra emlékeztek. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának jelentése szerint az Ukrajna elleni orosz invázió 2022. február 24-i kezdete óta több mint kilencezer polgári lakos vesztette életét, és közel tizenhétezer ember sebesült meg. A halálos áldozatok között mintegy ötszáz gyerek volt. Nem hivatalos adatok szerint az elesett ukrán katonák száma 70 ezerre tehető.

Az ukrán önkormányzat képviselői október 23-án részt vettek a Hegyvidék október 23-i megemlékezésén a Gesztenyés kertben, november 26-án pedig megkoszorúzták a Március 15. téri Holodomor-emlékművet. A gyertyát ábrázoló alkotás az ukrán nép egyik legnagyobb katasztrófája, az 1932–33-as éhínség több millió áldozatának állít emléket.

(z.–m.)

 

A többi hegyvidéki nemzetiségi önkormányzat közmeghallgatásáról következő lapszámunkban olvashatnak.