Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Konyhánk szerény szereplője: a hagyma

Hagymánk mindig van bőven, de valljuk be őszintén, nem nagyon becsüljük. Magától értetődő mozdu­lattal süllyesztjük kosarunkba a piacon, és ugyanilyen természe­tességgel tesszük nyersen, sütve vagy párolva majd’ minden ételünkbe. Nincs még egy olyan növény, amihez annyi legenda, mitikus történet, vallási hiedelem fűződne, mint a vöröshagy­mához. Az egyiptomi sírkamrák hieroglifái között a növekedés, a termékenység szimbólumaként jele­nik meg. A rómaiak megvetéssel beszéltek róla, ők a drága keleti fűszereknek hódoltak. A mohamedánok egyenesen a sátánnak tulajdonították, úgy tartva, hogy amikor azt kiűzték a paradicsomból, eszeveszetten menekült, és ahová a jobb patájával lépett, ott vöröshagyma, ahová a ballal, ott fokhagyma termett. Kellemetlen illatukat pedig az ő kénköves leheletétől kapták. A vöröshagyma gyógyító, antibakteriális hatása különösen ilyenkor, télvíz idején fontos. Segít megelőzni a fertőzéseket, aprításakor ugyanis a légzéssel bejutó anyagok dezinficiálják az orr, a szájüreg és a torok nyálkahártyáját. Vékonyan felkarikázva, egyszerű ecetes, sós, olajos öntettel, ideális gyors salátának. Miután önálló fogásként nem nagyon honosodott meg a magyar konyhában, ezért most néhány ilyen receptet gyűjtöttünk össze.

PARADICSOMOS HAGYMALEVES

A paradicsomos levesek általában kedveltek a családokban, különösen azért, mert a gyerekek is szeretik. Ez a leves azonban a konyak miatt – ami az íz elmélyítésére szolgál – felnőtteknek való. Ám ha elhagyjuk, a kicsik is megehetik.

Hozzávalók (4 személyre):

2 közepes vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

2 evőkanál olaj

1 ág kakukkfű

1 evőkanál paradicsompüré

6 dl zöldségleves (bioleveskockából is lehet)

só, őrölt bors

1-2 evőkanál konyak

a tetejére:

5 dkg ementáli sajt

metélőhagyma vagy újhagymaszár

A vöröshagymákat meghámozzuk, felkarikázzuk, és az olajra dobjuk. A fokhagymát lehéjazzuk, szétnyomjuk, és a hagymához adjuk. Együtt a kettőt megpároljuk. Közben a kakukkfű levelecskéit lecsipkedjük, felaprítjuk, és a paradicsompürével együtt a párolt hagymával összekeverjük.
A levessel felengedjük, és 8-10 percig főzzük. Ha kell, utána sózzuk, borssal fűszerezzük, a konyakkal pikánsra ízesítjük. A forró levest apróra vágott metélőhagymával vagy helyette újhagyma zsenge zöld szárával és reszelt sajttal meghintve tálaljuk.Konyhank_szereny_szereploje_a_hagyma1

KALAPOS HAGYMA

Ez a fogás azért ideális, mert a tölteléke ízlésünk és aktuális hozzávalóink szerint változtatható. Lehet csak húsból, esetleg zsemlével szaporítva, vagy csak gombából készíteni, de bármilyen más, a hagymával harmonizáló töltelékkel is kiváló.

Hozzávalók (4 személyre):

8 közepes, lehetőleg egyforma vöröshagyma

4 evőkanál olaj

30 dkg darált hús

20 dkg csiperkegomba

só, őrölt bors

fél kiskanál morzsolt kakukkfű

csipetnyi reszelt szerecsendió

fél csokor petrezselyem

1 evőkanál ketchup

1 tojás

1,5 dl tejszín

A hagymákat megtisztítjuk, majd az aljukból (hogy a tepsiben könnyebben megálljanak) egy vékonyabb, a tetejükből pedig egy vastagabb szeletet levágunk; utóbbi lesz a kalapjuk. Ezután a belsejüket karalábévájóval kivájjuk, úgy, hogy kb. 1 centi vastag faluk maradjon. A hagymaforgácsból 1 evőkanálnyit felaprítunk (a többit eltesszük más étel készítéséhez), és a fele olajon megfuttatjuk. A darált húst és a megtisztított, felaprított gombát is hozzáadjuk.

Kevergetve 4-5 percig pirítjuk, közben kissé megsózzuk, megborsozzuk, a kakukkfűvel, a szerecsendióval és a felaprított petrezselyemmel fűszerezzük, a ketchuppel ízesítjük. A felvert tojást ráöntjük, kocsonyásodásig sütjük, majd a tűzről lehúzzuk. A kifúrt hagymákat a kalapjukkal együtt enyhén sós vízben 4-5 percig főzzük, majd jól lecsöpögtetjük. A maradék olajjal egy tepsit kikenünk, és a gombás-húsos masszával megtöltött hagymákat beleültetjük.

A kalapokat külön közéjük, melléjük tesszük. A tejszínt köréjük öntjük, végül sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal (200 °C, légkeveréses sütőben 180 °C) kb. 30 percig sütjük. Tálaláskor a kalapokat a tejükre illesztjük, és a tejszínes levével meglocsoljuk.Konyhank_szereny_szereploje_a_hagyma3

 

KÖMÉNYES HAGYMÁS LEPÉNY

Szokatlan, de mutatós, sós fogás a hagymalepény. Ha nagyon gazdagon szeretnénk tálalni, apróra vágott füstölt húst is adhatunk a töltelékhez. A tésztája le is fagyasztható, így érdemes egyszerre két-három adagot is elkészíteni és a mélyhűtőben tárolni.

Hozzávalók (8 szelethez):

…a tésztához:

20 dkg finomliszt

1 mokkáskanál só

7 dkg margarin

10 dkg tehéntúró

3 evőkanál víz

…a tepsi kikenéséhez: zsír

…a töltelékhez:

8 közepes vöröshagyma

2,5 dl húsleves (bioleveskockából is jó)

zsemlemorzsa

20 dkg reszelt sajt

…a tetejére:

2 dl tejföl

1 dl tej

3 tojás

só, őrölt bors

köménymag

A tésztához a lisztet a sóval és a puha margarinnal összedolgozzuk, közben a túrót és a vizet is hozzáadjuk. Nem kell hosszasan gyúrni, elég, ha sima tésztává összeáll. 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük, de felhasználás előtt 1 órán át szo­bahőmérsékleten tartjuk.
Közben a meg­tisztított hagymákat keresztben félbevág­juk, és a húslevesben félig puhára főzzük. Lecsöpögtetjük, majd kissé hűlni hagyjuk. Egy kizsírozott, kerek tortafor­mát a kinyújtott tésztával kibélelünk, úgy, hogy ujjnyi pereme is legyen. A zsemlemorzsával és a reszelt sajttal megszórjuk, és a fél hagymákat – a vágott felükkel fel­felé – szépen egymás mellé rárakosgatjuk.
A tejfölt a tejjel és a tojásokkal simára verjük habverő­vel, megsózzuk, megbor­sozzuk, és a hagymák tetejére öntjük. Köménymaggal megszórjuk, és forró sütőben (220 °C, légkeveréses sütőben 200 °C) kb. 35 perc alatt megsütjük. Úgy szeleteljük, mint a tortát.Konyhank_szereny_szereploje_a_hagyma4

TÉLI HAGYMATORTA

Főételnek is beillik ez a „tortaforma” hagymás fogás. A tojásos, tejszínes, szalonnás tölteléktől laktató téli ennivaló lesz egy jó étvágyú nagycsaládnak, társaságnak.

Hozzávalók (8 személyre):

…a tésztához:

5 dkg élesztő

kb. 3 dl tej

8 dkg vaj vagy margarin

50 dkg finomliszt

1 tojás

só, őrölt bors

…a töltelékhez:

8 vöröshagyma

5 dkg vaj

6-8 tojás

10 dkg finomliszt

egy kevés bazsalikom

3-4 dl tejszín

2 dl tejföl

1 mokkáskanál köménymag

15 dkg császárszalonna, só

…a forma kikenéséhez: vaj

Az élesztőt a langyos tejbe morzsol­juk, az olvasztott vajat belecsurgat­juk. A lisztet egy deszkára halmoz­zuk, a közepét kimélyítjük, egy tojást be­leütünk. Megsózzuk, megborsozzuk, majd a tejes élesztővel közepesen ke­mény kelt tésztává dagasztjuk.
Amíg a töltelék elkészül, pihentetjük. Eh­hez a megtisztított hagymát finomra aprítjuk, és a vajon üvegesre sütjük. A tojásokat felverjük, a lisztet bele­keverjük, felaprított bazsalikommal fűszerezzük, majd a tejszínt és a tejfölt is hozzáadjuk. A párolt hagymát a köménymaggal együtt beleszórjuk, csipetnyit megsózzuk. A császársza­lonnát apró kockákra vágjuk, az előzőekhez keverjük, de kerülhet ké­sőbb csak a lepény tetejére is.
Egy nagyobb, kb. 30 centi átmérőjű, ala­csony peremű, kivajazott tortaformát a tésztával kibélelünk, és a tojásos­-hagymás masszát ráöntjük. Előmele­gített sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal (200 °C, légkeveréses sütő­ben 180 °C) kb. 1 órán át sütjük. Sa­látával tálaljuk.Konyhank_szereny_szereploje_a_hagyma2

VARIÁCIÓK HAGYMÁRA

A sóban sült hagyma burkához 1 kiló sót, 1 kiló lisztet öt deci vízzel kell összekeverni, a felét tepsibe önteni, a hagymákat – kb. 1 kilót – belenyomkodni és kissé megfűszerezni. Különleges zamatot kap a rozmaringtól és a kakukkfű­től. A maradék sós masszával befedve sütőben, közepes lánggal 40-50 perc alatt megsül. A sós burkát lefejtve a hagymafejeket köretnek vagy önmagában salátával is tálalhatjuk.Variaciok_hagymara1Az alufóliában sütött hagyma a legegyszerűbb kísérője a pecse­nyéknek. Egy-egy nagy fejet alufó­lialap közepére teszünk, egy kevés olajjal meglocsoljuk – leg­jobb hozzá az olíva –, megsózzuk, megfűszerezzük. Szóba jöhet a bors, a koriander, de akár a rozmaring és a kakukkfű is. Az alufóliát összezárjuk, és az így becsomagolt hagymát közepesnél kissé melegebb sütőben 50 perc alatt megsütjük. Nagy hagymából fejenként egy is elég.Variaciok_hagymara2Az egyszerű sült vöröshagymához a lehéjazott hagymákat hosszában és keresztben félig be­vagdaljuk, de nem hasítjuk át tel­jesen. Egy tálat megtöltünk velük, mindegyik tetejére késhegynyi vajat morzsolunk, és megsózzuk, megborsozzuk. Kedvünk szerint fűszerezzük, és egy kevés vizet (még jobb, ha húslevest) ön­tünk alá. Közepesen meleg sütőben 45 perc alatt finoman megsül. Nagyszerű köret lesz belőle.Variaciok_hagymara3A sült hagymakarikákat sokan szeretik. Többféleképpen elkészíthetjük. Bundázhatjuk hagyományos módon: lisztbe, tojásba, morzsába forgatva, vagy sörtésztába mártva, de ha sietünk, elég csak lisztbe forgatni. Fontos, hogy a karikák szép nagyok és épek legyenek. Forró olajban pillanatok alatt megsül.Variaciok_hagymara4

EGYSZERŰ ALMÁS LEPÉNY

Az ünnepi sütés-főzés után a háziasszonyok álma a gyorsan, egyszerűen elkészíthető, olcsó sütemény. Ez az almás lepény ilyen. Ráadásul sokáig eláll, az almának köszönhetően nem szárad ki, napokig „rájárhat” a család. Már amennyiben marad belőle…

Hozzávalók (6 személyre):

2 tojás

20 dkg porcukor

1 zacskó (10 g) vaníliás cukor

3 savanykás alma

20 dkg finomliszt

1 zacskó (12 g) sütőpor

mokkáskanálnyi fahéj

A tojásokat a porcukorral habosra keverjük. A vaníliás cukrot is hozzáadjuk. Az almákat meghámozzuk, lereszeljük, ha kell, a levét kissé kinyomkodjuk, majd a tojásos masszába forgatjuk. A sütőport a lisztbe szórjuk, és az egészet a tésztába szitáljuk. Fahéjjal megszórjuk, és lazán összekeverjük.
Sütőpapírral kibélelt, közepes méretű (kb. 23x32 centis) tepsibe simítjuk. 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben (légkeveréses sütőben 165 °C-on) 25 percig sütjük. Akkor jó, ha a beszúrt tűre már nem tapad ragacsos massza. Megvárjuk, amíg kihűl, csak azután vágjuk kockákra. Finomabb lesz, ha sütés előtt a tetejére durvára tört diót vagy mandulát szórunk. Ha nem sikerül savanykás almát venni hozzá, lereszelés után keverjük össze néhány csepp citromlével!Konyhank_szereny_szereploje_a_hagyma5

(pákozdi)