Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A titok, amit szem nem láthat

Ha valaki azt gondolja, hogy a porcelán csak egy masszív, tömör, sokszor túldíszített anyag, valószínűleg még nem látta Borza Teréz Ferenczy Noémi-díjas porcelán- és szobrászművész alkotásait. A hegyvidéki Galéria 12 Egyesület vezetője ugyanis olyan lágyságot, légiességet, éteriséget tud megformázni belőle, hogy elsőre el sem hisszük, szobrai ugyanabból készülnek, mint nagyanyáink féltett étkészletei. Művein áttetszik a fény – a fény, ami elmondása szerint összeköti őt a természettel és a hittel. Ez utóbbi, a szakralitás kapta a főszerepet győri állandó kiállításán, aminek a címe: Húsvét titka.

  • Mit jelent önnek a húsvét magánemberként, és mit művészként?
  • Magánemberként számomra a kereszténység legnagyobb ünnepe. Gyerekkoromban elmentünk a feltámadási körmenetre, előtte pedig a keresztutakra. Tudtuk, hogy Jézus értünk halt meg a kereszten, megváltóként ünnepeltük. Ebben nőttem fel, és a mai napig azt a csodálatos örömet érzem, mint kislányként. És ugyanazt művészként is. Húsvétkor, feltámadáskor, vagy amikor nagypénteken meghalt Jézus a keresztfán, azt éreztük, hogy a lélek felfelé száll. Ezt a fajta léleklebegést akarom visszaadni, kifejezni a munkáimmal is. Az áttetsző porcelán- és a merítettpapír-alkotások az isteni fény áthatásával tárhatják fel azt a titkot, amit szem nem láthat, csak a lelkünk rezgésével foghatjuk fel. Művészként számomra mindig ez volt a fontos, ezt a fajta lebegést kerestem, azért kísérleteztem sokat, mert tudtam, hogy ez benne van a porcelánban.
  • Győri állandó kiállítása miként mutatja meg a húsvét titkát?
  • Egy sajátos jelképrendszerrel vezetem végig a látogatókat Jézus tanításai, az utolsó vacsora, a keresztáldozat és a feltámadás jelképein, a nekünk mondott ígéretein keresztül a Szentlélek eljöveteléig. Ehhez bibliai idézeteket, versrészleteket válogattam, hogy ezzel is segítsem a nézőket. Szeretném átadni nekik azt a transzcendens érzést, ami a mai nehéz világunkban a hitre, a reményre és a soha el nem múló isteni szeretetre hívja fel a figyelmet. Ezt a feladatot tűztem ki célul magamnak, amikor a szakrális munkáim gyűjteményét elvittem a Püspökvárba, az állandó kiállításra.A_titok_amit_szem_nem_lathat1
  • Hogyan jutott el a gyűjtemény Győrbe, viszonylag messzire a Hegyvidéktől?
  • Ez nagyon érdekes volt. Oda került a Szent Margit-szobrom, amit az „Árpád-házi Szent Margitot ábrázoló vagy őrá utaló köztéri alkotás" elnevezésű pályázatra készítettem néhány éve. Második helyezést értem el vele, így nem kapott helyet a Margitszigeten, és felajánlottam Győrbe, a püspök úrnak, aki befogadta. Azóta minden év januárjában tartunk ott egy ünnepséget, a szobrom előtt imádkozunk, fohászkodunk Magyarországért. Nagyon nagy megtiszteltetés ez számomra. Az egyik alkalommal megmutatták nekem a Püspökvár kilátótornyát, és amikor megláttam a középső szinten lévő két gyönyörű, egymásba nyíló, boltíves nagytermet, elállt a lélegzetem. Elhatároztam, hogy elviszem a Húsvét titka című kiállításomat, sőt, oda is ajándékozom ezt a szakrális anyagot. Tizenhárom alkotás; a gyűjtemény első szobrát 1991-ben készítettem, amikor II. János Pál pápa először járt Magyarországon. Ez egy szobrászilag hagyományosan megmintázott, fájdalmas, lefelé néző Krisztus-fej porcelánból, eredeti tövisből font koronával, régi fakereszten.A_titok_amit_szem_nem_lathat2
  • A szakralitás nagyon fontos az életében, a művészetében?
  • Nagyon fontos, igen. Aki ismeri a munkáimat, tudja, hogy soha nem a háborút, a pusztulást, a nihilt, a rossz közérzetet ábrázolom, hanem mindig próbálom a megnyugvást, a szépet adni az embereknek. A világi alkotásaimban is, amik a természetre utalnak – dehát a természet és Isten összeköthető. A köztéri szobraim sem arról szólnak, ami ma és itt történik. Van egy kiindulópont, amiből táplálkozom, miként minden művésznek létezik szemléletmódja, amit nem tagad meg. Én szeretnék mindenkit arra ösztönözni, hogy merjen felfelé nézni, merjen reménykedni. Tudom, ez nem divat a mai világban. Pedig az ember mindig inkább a szépség, a megnyugvás, a remény felé törekszik, vagy a fohászért. Hiszen Jézus legszebb ígérete számunkra: „Ime, én veletek vagyok mindennap a világ végéig.”

KA.

Tárlatvezetés
A kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra való lelki felkészülés részeként Borza Teréz alkotói tárlatvezetést tart a Húsvét titka című állandó kiállításán március 21-én 15.00 órától a Püspökvár tornyában kialakított bemutatótérben (Győr, Káptalandomb 1.). A program a Nagyboldogasszony-székesegyház Héderváry-kápolnájában ér véget, ahol a művész által készített porcelán örökmécses őrzi Boldog Apor Vilmos vértanú püspök szarkofágját. A tárlatvezetésen közreműködnek: Császár Angela és Kubik Anna színművészek.