„Egy ember addig él, amíg őrzi az emlékezet”

• Csodálatos élmény, amikor a színész élővé teszi a szöveget. Szabó Magda prózája egészen sajátos.
• Érdekes dolog, mert a színészet társulatiságot és színdarabokat jelent, míg ez egy olyan önálló est, aminek nincs műfaja. Nagyon büszke vagyok a dramaturgiájára. Szabó Magda azt írja, nincs, aki őt keretbe foglalja, fel is olvasom: „Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, és nem lesz irodalomtörténész, aki megtudja, mikor ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt igaz ebben vagy abban az ábrázolásban. A tükör, amelyet fölmutattam, halálommal széttörik.” Tulajdonképpen én keretbe foglalom őt, 2-4 éves korától a haláláig, különleges módon.
• Hogyan állította össze az anyagot?
• Először is a negyvenkét műve a kezemben volt három hónapig. De helyzeti előnyöm volt, ismertem őt, miután a Petőfi Irodalmi Múzeumban a könyvbemutatóin ő választotta ki, hogy mit olvassunk fel. Különben nagyon nehéz „vágni” őt, mert nála öt-tíz-tizenöt sor egy gondolat, ami persze élvezet egy színésznek. Amikor összeállítottam az anyagot Szabó Magda születésének 100. évfordulójára – pontosan hetedik éve, néhány előadás múlva a századiknál tartok –, előtte akartam fejet hajtani. Az Abigél egészen csodálatos adomány egy színész számára. Negyvenhét éve készült, de állandóan ismétlik a filmet a televízióban, mert tökéletesre sikerült. Hiába balettosítják, hiába volt musical belőle, ez az alap.
• Tökéletes a rendezése, a szereposztása.
• Így van! Ami szomorú, hogy már majdnem minden partner meghalt, csak a lányok élnek a film szereplői közül, az összes tanár, mindenki elment… Én az Abigélnek köszönhetem Zsuzsanna testvért, számomra egy ajándék. Pályakezdésem óta elmondhatom, hogy kiválasztott vagyok, ezért azt gondoltam, akkor most én adok, és az ő tiszteletére megcsináltam a műsort Szabó Magda 100 címmel – így indult 2017-ben. Elnyertem egy pályázatot, jártam az országot, könyvtárakban léptem fel, elkezdtem próbálni. Speciális volt a helyzetem, se próbatermem, semmim nem volt. Kitaláltam, hogy legyen egy asztal és két szék, ez pont elég. A hang- és filmbejátszások szerkesztésében a fiam segített. Néha a fiatal Szabó Magda hangján beszélek, néha átcsúszok az öregébe. Ez játék! Játékos ember vagyok, a születésemtől kezdve, komoly játékos, az elmúlt ötven évben játszott rengeteg szerep jelöli ezt, Csehovtól Shakespeare-en át G. B. Shaw-ig – mindig nehézsúlyú feladatokat kaptam. Magdát is a Jóisten adta. A szívünk mélyén Nobel-díjasunk – hallottam a rádióban, hogy két írónőt jelölnek, az egyik Rowling, a Harry Potter írója, a másik Szabó Magda. Ő tényleg világszerte ismert, negyvenkét nyelvre fordították le a könyveit. Mint adalék elmesélem, hogy amikor a mostani spanyol király, VI. Fülöp eljött a körútjára a feleségével, Letiziával, akkor is kiválasztottak voltunk, mert Szabó Magdával, Marton Évával, Huszti Péterrel, Esterházy Péterrel, Konrád Györggyel a nagykövet meghívására együtt ülhettünk az Alabárdosban – és a spanyol királyné gratulált Szabó Magdának, mert a Für Elise a kedvence, olvasta! Ilyen csodálatos élményekben volt részem, és amikor az ember sok mindent kap az élettől, akkor azt gondolja, kötelessége továbbadni, elmesélni. Ezért is született ez az előadás. A másik ok az, hogy 70 évesen befejeztem a pályámat, a társulatiságot, ahogy a férjem is, de az ember agya, a játékossága nem áll le. Tizennégy év után befejeztem a tanítást is a Táncművészeti Főiskolán, és azt mondtam, innentől kezdve gyalogolunk, vagy inkább repülünk – egyedül. Mert én ezt repülésnek érzem.
• Az Abigél titkai című előadás sikerrel megy az Új Színházban, és járja vele az országot.
• Most megyek majd Szekszárdra, Sopronba, Miskolcra... Hazaérek éjfélkor vidékről egy nyolcórás program, próba és előadás után, jövök fel itthon az ötvenöt lépcsőn, és Huszti Péter megkérdezi: hogy bírsz még feljönni? Én azt válaszolom, tudod, a Szabó Magda olyan, hogy én adom a közönségnek, ők szeretik, és képzeld, visszahat rám, visszakapom, amit adok! Van ebben egy jófajta önzés is, most egyedül nekem tapsolnak, egyedül rám vesznek jegyet. Nagyokkal játszottam, Tolnay Klárival, Psota Irénnel – sorolhatnám. Azt láttam, hogy senki sem tud szépen elmenni a pályáról, mert vagy csalódott, vagy bánatos. Mindenféle dolog történik vele. Elhatároztam, hogy ezt a hibát elkerülöm. Megpróbálom a magam útját megszabni. Ennyi évesen – igenis, a végén vagyok – realistán kell látni az életutat; hogy Szabó Magdát idézzem: „Nem tudom, hogy a Jóisten még hány napot csorgat ki a tenyeréből” – mondta ezt 85 éves korában a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Olyan élményekkel vagyok tele, hogy én azt mondom, ezeket szépen adjuk tovább. Ezért született ez az egész.
• Úgy tudom, az Abigél titkai címnek története van…
• Érdekesek a véletlenek! Amikor megcsináltam a műsort, és elkezdtem szabni a konstrukciót a fejemben, azt a címet adtam neki, hogy Abigél titkai. Utólag vettem észre, hogy a legtöbb regényében szerepel a titok szó. Azt mondta, születünk, meghalunk, tele vagyunk titkokkal, és azokat soha nem tudja meg senki. A titok, a titokzatosság változatai végig benne vannak az esten felolvasott szövegekben. Az az első mondatom, hogy egy ember addig él, amíg őrzi az emlékezet. Magdát könnyű őrizni!
• Azt nyilatkozta, hogy a darabnak is vannak titkai, az előadónak is, és hogy a szerepbe a színész mindig belead magából valamit. Nagyon kedves, amikor Szobotka Tibor és Szabó Magda kapcsolatánál a bejátszásban a férjével, Huszti Péterrel készült lemezről hallunk egy dalt.
• Direkt tettem oda a Két karodbant, mert az annyira gyönyörű! Amikor ennyi évig gyakorol az ember egy szakmát, mesterséget, tele van mondanivalóval, főleg ha kiskorától verseken nő fel, mint én. El tudnám mondani versekkel az életemet! Egy Weöres-verssel indítanék, utána jönne Petőfitől a Hírös város az Aafődön Kecskemét – ez is egy játék. Tulajdonképpen nem nagyon csinálnak már előadóesteket a mi korosztályunkban, de én szóltam a következő generációnak, hogy csináld, mert többet tudsz meg magadról abból, hogy melyik vershez nyúlsz! Visszatérve a titkokhoz, hogy mi a közös: Magda Debrecenje az én Kecskemétem, a Nagytemploma az én Öregtemplomom. Valami összefűz minket, a harminc év korkülönbség ellenére; az alföldiség, a gyerekkor – ezek az én mély titkaim. Egyre több helyen találkozunk, estéről estére felfedezem, hogy még jobban összefonódunk. Színdarabokból is őrzök mondatokat, például: „Menjetek, készüljetek” – mondja Hamlet a színészkirálynak. Én mindig készülök valamire, tervezek, leírok rengeteg mindent; hogy abból lesz-e valami, nem tudom. Összeraktam például Liv Ullmannról egy előadóestet, előkészítettem egy estet a múzsák múzsájának nevezett Alma Mahlerről, aki Mahler felesége volt, majd meghódította Kokoschkát, Gropiust és Werfelt. Az a problémám, hogy nem igazán tudják az emberek, ki az a Mahler, és nem fedezték fel újra a Bergman-filmeket sem. Végül is a mostani retró korszak a hetvenes évek generációjának köszönheti létét. Az akadémiai székfoglalóm alapján készült egy estem, azzal már útra keltem, a címe Szabó Lőrinc egy sora: „Mesében állunk, csoda-kertben”. A plakáton egy pompeji freskó van a Kr. előtt 7. századból, a virágot szedő Flóra – ez vagyok én. Az előadásokkal azonban májustól szünetelek, a férjem nagy születésnapjára készülök: Huszti Péter május 4-én lesz 80 éves.

Szepesi Dóra