hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. február 9.

A böjt nem önsanyargatás

A böjt nem koplalás, hanem természetes állapot. Az élővilágban megszokott, hogy az állatok időszakonként nem vesznek magukhoz darabos élelmet, szervezetük ilyenkor regenerációs fázisba kerül. Így tesz az ember is, amikor alszik, vagy éppen hosszabb-rövidebb ideig csak folyadékon él.

A böjt gyakorlati hasznáról, testi és orvosi vonatkozásairól beszélt dr. Medgyesy Gábor a Virányosi Közösségi Ház Egészségvédő Klubjának legutóbbi előadásán. Az állatvilágban a böjt a túlélés eszköze; amikor egy állat télen nem vesz magához szilárd táplálékot, azt a tartalékot éli fel, amit korábban felhalmozott. Hagyja, hogy a tápanyagraktárai kiürüljenek, miközben szervezete felkészül az újabb vegetációs ciklusra.

Utazásaik alatt böjtölnek a költöző madarak, ahogyan ezt teszik a ragadozók is, amikor egy nagyobb zsákmány elfogyasztása után elvonulnak pihenni. A böjt a betegségek közben is megjelenik, elég csak arra gondolni, hogy a rossz testi vagy lelki állapotban inkább iszunk és sokkal kevesebbet eszünk: a szervezet ilyenkor kikényszeríti, hogy a gyógyító folyamatok érvényre jussanak. A bevitt táplálék feldolgozása ugyanis a teljes energiafelhasználás közel harmadáért felelős. Ennek ismeretében könnyen belátható, hogy a böjt növeli a teljesítményt, mivel a szükséges energia a szervezet raktáraiban tárolt tápanyagokból kisebb ráfordítással előhívható.

Történelmi példák bizonyítják, hogy a böjt a szellemi teljesítőképesség növelésére is használható. Szent János, Jézus Krisztus, Ghandi vagy Buddha a böjttel biztosította lelki frissességét. A darabos ételek megvonása nem vezet testi hanyatláshoz. A Himaláján sokáig teljes elszigeteltségben élő hunzák az év egy bizonyos szakaszában, a vetést követően egyáltalán nem ettek szilárd táplálékot, mégsem volt szükségük orvosra, mert nem ismerték a betegségeket.

A fogyasztásra ösztönző, úgynevezett fejlett társadalmakra ezzel szemben az élelmiszer-túlkínálat a jellemző, ezért a modern ember szinte zsigerből ellenáll a böjtiségnek. Talán ez az oka annak, hogy a böjt fogalmát is tévesen használják: a böjt ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem hiányállapot, vagy nélkülözés. Arról van szó csupán, hogy a böjtölő nem vesz magához szilárd ételt, kizárólag folyadékot iszik.

Ez történik a mindennapokban is, amikor a főétkezések között nem eszünk, azaz koplalunk. De nem étkezünk álmunkban sem, és ez a ciklikusság egész életünket végigkíséri. Böjtkor a szervezet magával fogalakozik, átáll a belső táplálásra, ami nem jelenti azt, hogy nyugalmi állapotra van szüksége. Éppen ellenkezőleg: érdemes ilyenkor sokat mozogni – úszni, futni, kirándulni –, ezzel segítve a szervezet megújító tevékenységét.

Egy kísérlet során 10-14 napos léböjt mellett a résztvevők napi ötven kilométert gyalogoltak. Az eredmény átlagosan öt-hét kiló súlyvesztés volt, de ennél is fontosabb, hogy jelentősen nőtt az állóképességük, és a közérzetük is javult.

A szervezet kétféle energiaforrást használ: a külső mértékletes evéssel szabályozható, míg a belső saját tartalékainak mozgósítását jelenti. A test az utóbbi esetben önszabályozással működik, ami annyit jelent, hogy a böjt, a koplaló képesség az emberi élet természetes megnyilvánulása, így teljesen veszélytelennek tekinthető. Természetesen a böjt mindig egyéni döntés eredménye, nem hóbort, szektás kényszer, önsanyargatás, nélkülözés vagy éhezés, kiválóan alkalmas ugyanakkor az életmódváltás elindítására.

A böjttel együtt jár a káros szenvedélyek, túlzott csokoládéevés, cigarettázás, alkoholfogyasztás elhagyása. Feltételezi a mindennapoktól való elszakadást, hiszen ilyenkor a bensőnkkel foglalkozunk. Viselkedjünk azért természetesen: ha kedvünk van, sportoljunk, olvassunk, de ha úgy érezzük, nyugodtan pihenjünk. A kiválasztást segítsük purgálással, a belek tisztítására kiválóan alkalmas a savanyúkáposzta-lé, a tejsavó és az író. A hólyagon keresztüli méregtelenítést a bőséges folyadékbevitel biztosítja, a bőrön át az izzadsággal távoznak a méreganyagok, míg a tüdőt a mozgás tartja karban.

Természetesen a böjt alatt a lelki salaktól is megszabadulunk. Kulcsszerep hárul a méregtelenítésben a májra. Jó tudni, hogy a máj működésének hatékonysága fekve negyven százalékkal nő. Ezért fontos, hogy elalvás előtt négy órán belül már ne együnk, legkésőbb tízkor térjünk nyugovóra. A szervóra szerint ugyanis a máj este tizenegy és hajnali egy óra között van teljesítménye csúcsán. Szintén jótékonyan hat a kiválasztásra a meleg fürdő, a szauna, a masszázs és a forró májpakolás.

Egyszerű, de bőséges ételek fogyasztásával készüljünk a böjtre, a táplálékmegvonást három-öt napra tervezzük. A böjt teljes ideje hét-nyolc nap, ebbe a felkészülés és a lezárás is beletartozik. Lényeges, hogy a darabos ételeket fokozatosan vezessük vissza étrendünkbe – a felépítő napokban főleg friss és nyers gyümölcsöt, zöldséget és sok vizet fogyasszunk –, mert csak így biztosíthatjuk a böjt egy hónapos indukciós hatását. Tapasztalatok szerint a böjt csak akkor eredményes, ha a szervezet még képes a megújulásra. Jól alkalmazható egyebek között labilis vérnyomás, vércukor- és húgysavproblémák kezelésére.

mm.

További információk: www.taplalkozasterapia.hu.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia