Jelentős világítástechnikai fejlesztések történtek a Hegyvidéki Önkormányzat fenntartásában működő Jókai Klubban. A svábhegyi művelődési ház kiállítótermében korszerű higanygőz lámpákat szereltek fel, amelyek a korábbi spot-izzókhoz képest sokkal nagyobb fényerővel világítanak. A kiállítások képei ezáltal jobban élvezhetők, illetve a teremben tartott klubok, foglalkozások résztvevőinek sem kell most már félhomályban lenniük.
Bár az új lámpatestek nem voltak olcsók – a teljes rendszer kiépítése mintegy félmillió forintba került –, ám így is visszahozzák az árukat, élettartamuk ugyanis rendkívül hosszú, emellett pedig a hagyományos izzókhoz képest kevesebbet fogyasztanak. A modern, függesztett lámpasor kiépítése érdekében elbontották a régi álmennyezetet, a kiállítótér emiatt tágasabb lett. A bontási munkákat, valamint a mennyezet újrafestését a ház dolgozói önként vállalták.
Nemcsak a galéria, hanem a színházterem is világosabb lett azóta, hogy tavaly korszerűsítették a mennyezeti világítást. A korábbi, elavult, 50 Hz-es fénycsöveket, amelyek vibrálásukkal zavarták a szemet, a napfény színeit visszaadó, nagyfrekvenciás (46 KHz-es) világítótestekre cserélték. Összesen százhúszat építettek be 1,1 millió forintért. Mivel az új csövek – amelyekre öt év garanciát vállalt a forgalmazó – hatvan százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, körülbelül két év alatt megtérül a beruházás.
A színházteremben a múlt év során nyílászárócserét is végeztek, emellett más kisebb, esztétikai jellegű fejlesztések történtek: a színpadra jobb minőségű fellépő szőnyeget fektettek, a terem oldalfalán pedig – a táncosok kedvéért – nagyobb tükörtáblákat helyeztek el. Ezeket a használt, de hibátlan állapotú kellékeket az átalakult MOM Kulturális Központtól kapta meg az intézmény.
z.
Hamarosan megkezdődik a Városmajor felújítása - a megújult közparkot várhatóan az év második felében adhatják át - tudatta a Pénzcentrum.hu megkeresésére, illetve személyes blogján Váczi János, a Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere. A cikk itt olvasható.
Az alpolgármester feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. És minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.
Az egyik legnagyobb budapesti kerületi online közösséggé vált „Hegyvidék – több mint kerület” – Facebook-csoportban ezentúl a Hegyvidék több mint másfél évszázados történetét felölelő „idővonallal” várjuk az érdeklődőket!