hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

154x1056_bannerOK

Archívum 2012. február 28.

Kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az utóbbi évek statisztikái szerint évről évre egyre több fiatal próbál ki különböző drogokat, nyúl függőséget okozó szerekhez. A kedvezőtlen folyamatok visszaszorítása csak széles társadalmi és szakmai összefogással képzelhető el, amiben hangsúlyos szerepet kapnak a lokális kezdeményezések. Erre törekszik a Hegyvidék önkormányzata által életre hívott kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.

Magyarországon a 2000-es Nemzeti Drogstratégia hívta életre a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokat (KEF) azzal a céllal, hogy azokon keresztül helyi szinten legyen lehetőség összhangot teremteni a kábítószerkérdésben érintett ágazatok, az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátórendszer és a bűnüldöző szervezetek között. Az akkori drogstratégia négy alappillére a megelőzés, a közösségi együttműködés, a kínálatcsökkentés és a szociális munka, terápia, rehabilitáció hármasának erősítése volt – tájékoztatta lapunkat Iring Zoltán, a XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ vezetője, a kerületi KEF titkára.
Mint a szakember elmondta, a központ munkatársai rendszeresen találkoznak drogproblémákkal küzdő családokkal, fiatalkorúakkal, ezért is kezdeményezték a kerületi KEF megalakítását. Az önkormányzat vezetése támogatta az elképzelést, így 2006 decemberében az alakuló üléssel megkezdődhetett a munka.
Iring Zoltán kiemelte: a kábítószerkérdés megoldásának egyik gátja a társadalmi párbeszéd hiánya. Mindenki tud a problémáról, mégis csak kevés érintett mer beszélni róla. Ennek oka a használók oldaláról a büntetéstől való félelem, míg a kábítószer jelenlétével szembesülő iskola vezetője azért nem vesz tudomást erről, mert így akarja megóvni intézménye jó hírét. Pedig egyre égetőbb kérdésről van szó, hiszen a felmérések szerint nő a különböző szereket kipróbálók száma, ráadásul egyre fiatalabb korban történik az első találkozás a drogokkal. Vélhetően a Hegyvidéken sem jobb a helyzet.
A kerületi KEF koordinátora szerint a fórum széles szakmai és társadalmi bázisának köszönhetően hatékonyan veheti fel a harcot a kábítószer terjedése ellen, és megoldást kínálhat a függővé válók számára. Erre garanciát jelent a KEF személyi összetétele, hiszen a munkában az önkormányzatot képviselő Kovács Lajos alpolgármester és az érintett szektorok intézményvezetői mellett civil szervezetek képviselői, egészségügyi, rendvédelmi és szociológus szakemberek is részt vesznek – természetesen valamennyien díjazás nélkül vállalták a feladatot.
A KEF célja, hogy megpróbáljon megoldásokat találni a fiatalok kábítószer-használatából eredő társadalmi, egészségügyi és szociális problémákra. Ennek előfeltételeként egy részletes helyzetfelmérésen, valamint széles társadalmi és intézményi bázison nyugvó stratégia jött létre, ami nem csupán az iskolák keretein belül képzeli el a probléma kezelését. Mindig időszerű egy felmérés, amely egyrészt arra keres választ, hogy milyen kép él az emberekben a kábítószerrel kapcsolatban, vizsgálja a kábítószeresekkel munkájuk kapcsán érintkezők viszonyulását, másrészt feltárja a kábítószer kerületi jelenlétének mértékét. Az adatok ismeretében kialakítható a kerületi szintű cselekvési terv, melynek megvalósítását a KEF koordinálja.

(Cs.)

Év végére készülhet el a Városmajor

Hamarosan megkezdődik a Városmajor felújítása - a megújult közparkot várhatóan az év második felében adhatják át - tudatta a Pénzcentrum.hu megkeresésére, illetve személyes blogján Váczi János, a Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere. A cikk itt olvasható.


Kistermelői piac a Hegyvidéken
Az alábbi friss és télálló termelői magyar zöldségek, gyümölcsök és feldolgozott termékek lesznek kaphatóak a piacon.
Megérkezett az Instagram a Hegyvidékre
Ezen a héten elindult a Hegyvidék tartalomszolgáltatása az egyik legnépszerűbbb internetes fénykép-megosztási csatornán, az Instagramon, amelyet elsősorban okostelefonon érdemes használni.
Feljegyzések a Hegyvidékről - Váczi János blogja

Az alpolgármester feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. És minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.

Csatlakozzon a hegyvidékiek Facebook-közösségéhez!

Az egyik legnagyobb budapesti kerületi online közösséggé vált Hegyvidék több mint kerület – Facebook-csoportban ezentúl a Hegyvidék több mint másfél évszázados történetét felölelő idővonallal várjuk az érdeklődőket!